Mindenki hajtogatja a magáét
Csütörtöktől vetítik a mozikban Szabó Simon Papírrepülők című filmjét, mely az idei szemlén két díjat is kapott: a legjobb elsőfilmesnek és a játékfilmes producernek járó elismerést. Újfajta, generációs mozi, a vágás nélküli egy-két percben rögzített jelenetek ritmikusan követik egymást, alkalmazkodva az internet-generáció ingerküszöbéhez. A rendezővel beszélgettünk.
Film a nagyvárosi fiatalok életéről – így foglalta egy mondatban össze a Papírrepülőket. De van-e olyan, hogy nagyvárosi fiatalság? Minél rétegezettebb egy társadalom, annál tarkább benne minden generáció. Hogyan próbálta egy filmbe terelni a különféle típusokat?
Nagyon jól látja, hogy nincs olyan, hogy mai fiatalság. Fiatalság van. A korszakok változásával csak az eszközök változnak, amelyekkel a fiatalok kifejezik, hogy szabadok vagy lázadók akarnak lenni, vagy megpróbálnak egy kicsit kitűnni a közegből, ahová tartoznak. Új dolgok veszik őket körül, de gyakorlatilag a problémák s az akadályok, amikbe ütköznek, azok majdnem minden generáció fiataljainak ugyanazok: a szerelem, a tudatmódosítás, a barátság, az élet, a halál.
Az egyik történetszálnál, a graffitiseknél arra gondoltam, mennyire furcsa, hogy még mindig, vagy ismét divatos lázadásnak számít a nyílt színi polgárpukkasztás, hogy felhasználjam a bakelitet hasonlatnak, lejárt lemez. Azt hittem, ezt már nagy beatkorszak letudta, hogy ez a lázadás már avíttas, mondhatni retró.
Igen, ezen típusú lázadáson már én is túl vagyok rajta, de aki most 16- 20 éves, az nincs túl rajta. A lázadásnak csak az eszközei fejlődnek, a módja nem. Régen egyszerűen csak felírták a falra, hogy szeretkezz, ne háborúzz, ma viszont háromdimenziós festményben ábrázolják és a legprofibb festékekkel, fújófejekkel ábrázolják a gondolataikat. A lényeg mindig ugyanaz marad.
Hét szálból áll a történet, nem fél attól, hogy túl nagy a merítés, túl széles a skála, ezért mindig lesz a közönségben valaki, aki nem érti majd meg az iróniáját.
Nem, mert eleve azt terveztem, hogy egy magasabb ingerküszöbhöz igazodom. Szerintem nem érvényesek az írott filmes szabályok 2009-ben. A fiatalok naponta megnéznek egy csomó pár perces videót a neten, ezért unják azt, ha egy filmben tíz percig azt mutatják, ahogy úszik a hajó. Az volt a célom, hogy minden snittben kapjanak egy pár perces információt, és a legvégére álljon össze nekik valami.
Egyszerre veszély és jó pont is a filmben, hogy különféle világok vannak benne. Majdnem mindenki, akivel eddig beszéltem, mindig kiemelt bizonyos kedvenceket. Számomra elég jó társadalomkritika, hogy kinek mi tetszik egy ilyen filmből, ki mit emel ki, illetve ki melyik szálat nem érti, vagy nem értékeli. És ez is egy szándék volt, hogy mindenki megtalálja a papírrepülőjét – ha szabad így mondanom. Azért van ennyi lehetőség, hogy válogathassanak.
Ironikusan ábrázol élethelyzeteket, de azért az irónia mögött ott lapul az a – talán akaratlan üzenet -- hogy a magas kultúra meg a tömegkultúra között már akkora távolság, hogy a fiatalok megfelelő családi háttér nélkül már képtelenek áthidalni.
Eredetileg nem foglalkoztam azzal, hogy milyen üzenete, vagy nevezzük úgy, ideológiája legyen a filmnek. Nem akartam tanítójelleggel vagy erőltetetten szájba rágni semmit. Hanem amikor elkészült a film, akkor én is kezdtem felfedezni az üzeneteket. Hogy igenis vannak benne olyan dolgok, amikre oda kell figyelni. És nemcsak a fiataloknak kell rá nagyon erősen figyelni, hanem az idősebb korosztálynak is, hogy ne hagyja elkallódni a következő generációt.
A Papírrepülők hivatalos honlapjához kattintson
