Micsoda alakok

A Bécs-múzeum (tudják, amelyik ott lelhető fel a Károly téren, iramodásnyira az Operától), mint mindig, most is figyelemre méltó időszaki kiállítással rukkolt elő. Ezúttal Bécs jellegzetes alakjait mutatja be az elmúlt három-négy évszázadból, felhasználva hajdani szövegeket, rajzokat, tárgyakat, aztán fényképeket és filmfelvételeket is: így haladva előre az időben.

Ezúttal hangsúlyozottan a polgárvárosról van szó, és nem az udvarról – nem szolgákról, étekfogókról és ajtónállókról, öltöztetőkről és vetkőztetőkről, nem fő- és alkomornyikokról, hanem a polgári társadalom jellegzetes figuráiról: a javasasszonytól a vajasasszonyokig. Ma már meglepő szembesülni azzal, hogy még a 19. század elején is mennyire zárt volt ez a világ, s mennyire szűkre szabottak benne a szerepek: nem zöldségárus volt a városban, hanem almaárus például, de más árulta a vizet, más oltotta a lámpákat, és más csutakolta a lovakat.

A polgárváros eme jellegzetes figurái mind-mind egyéniségek voltak – minden uniformizáltságuk ellenére –, így nem csoda, hogy gyakran megihlették a festőket, grafikusokat, porcelánmíveseket, de még a zeneszerzőket is. (Zeller: A madarász, hogy mást ne mondjunk – igaz, az csak fél pontot ér.)

Aztán a 19. században megjelennek a mai értelemben vett városi szakmák: a pincéreké, a susztereké (meg a suszterinasoké, a gyerekmunkának külön teret szentelnek itt), a masamódoké, akiknek egész legendáriuma kerekedett, és persze a fiákereseké, akikre a bécsi idegenforgalom egy része még ma is épül. Aztán a folyamat tömegesedik, és szinte belepi az utcát – a hordároktól a proletárokig ível a történet.

Amely persze néhány kedélyes filmjelenettel zárul az ötvenes évekből. Alaktanból ezúttal is jelesre vizsgázott ez a múzeum.

Nádas Sándor