Michelle Yeoh kapja a Women in Motion-díjat Cannes-ban

Az idén Oscar-díjjal elismert Michelle Yeoh kapja a filmművészet női kiválóságait elismerő Women in Motion-díjat a májusi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.

2023. április 6., 20:47

Szerző:

Yeoh a díjat megtisztelőnek nevezve hangsúlyozta: „Rendkívül fontos, hogy a nők, a kamera előtt és mögött, továbbra is olyan szerepeket játsszanak és olyan történeteket meséljenek el, amelyek a világ sokszínűségét és összetettségét tükrözik”. 

A fesztivál közleményében kiemelte, hogy az elmúlt kilenc évben olyan filmes személyiségek kapták a díjat, akik kulcsszerepet játszottak a nők kulturális és művészeti reprezentációjának megváltoztatásában. „Michelle Yeoh vitathatatlanul az egyik legkiemelkedőbb példája” – fogalmaztak. 

Thierry Frémaux, a fesztivál igazgatója felidézte, hogy Yeoh 2002-ben a cannes-i nemzetközi zsűri tagja volt. 

A Kering francia luxusmárka által támogatott, 2015-ben alapított díjat, amely a nők filmművészetben elért eredményeire hívja fel a figyelmet, korábban Jane Fonda, Geena Davis, Susan Sarandon, Isabelle Huppert, Patty Jenkins, Gong Li, Salma Hayek és Viola Davis is átvehette – idézte fel a The Hollywood Reporter. 

Michelle Yeoh a márciusi Oscar-díjátadó gálán a legjobb színésznő díját nyerte el a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fiben nyújtott alakításáért. 

A Women in Motion-díjat Cannes-ban egy díszvacsorán nyújtják át a malajziai származású színésznőnek. 

A 76. cannes-i filmfesztivált május 16. és 27. között rendezik meg.

(Kiemelt képünk: Michelle Yeoh malajziai színésznő a 95. Oscar-díjátadón a Dolby Színházban, Hollywoodban 2023. március 12-én. Fotó: VALERIE MACON / AFP)

Mi minden van egy falusi búcsúban? Az eszem-iszom, dínom-dánom mellett a hagyományok őrzése, a falu védőszentjének tisztelete, a vallási ünnep ugyanúgy része a búcsú több napon át tartó ünnepségének, mint a vurstli vagy a körhinta. Hogyan ünneplik ma a falusi búcsút és milyen a búcsú látványosságait szolgáltató családok élete? Ennek jártunk utána!

Máté Gábor meglehetősen érdekes körülmények között szerződött le a Katona József Színházba. Előbb meghívott vendégként címszerepet kapott, majd végleges érkezésekor többen is – köztük Eperjes Károly – felmondtak a színházban. Ám hogy a két dolog között van-e összefüggés, az kizárólag a 168.hu felületén látható exkluzív videóból derül ki. Ne hagyja ki!