Megint Escher

Escher Károly, ha élne, elégedett lehetne az utókorával. (Bezzeg amikor még élt, nem lehetett elégedett: méltatlanul nehéz körülmények között teltek utolsó évei. Megjegyzem, általában így szokott ez lenni, és nem fordítva, sajnos.)

2011. március 15., 16:58

Escher Károly, ha élne (százhúsz éves lenne csak, nem kor az manapság), azt tapasztalhatná, hogy rövid időn belül a negyedik kiállítás nyílik munkásságából. Ezúttal a Politikatörténeti Intézet válogatott harmincegynéhány képet a sok tízezres életműből. (Amely, mint e megnyitón megtudhattuk az Országos Széchényi Könyvtár jelen lévő munkatársától, egyben van ugyan – ami nagy szerencse –, de a pusztulás szélén áll. A szakemberek a klinikai halál állapotából igyekeznek visszahozni a negatívokat, megmenteni, digitalizálni, rendszerezni őket. Versenyt futnak az idővel, s minthogy elég pénz erre sincs, a végeredmény – minden erőfeszítés ellenére – egyelőre kétséges.)

Escher Károly, ha élne, elmesélhetné, milyen körülmények között születtek ezek a rendszereken átívelő, politikatörténeti jelentőségű fotográfiák. Horthy a Délvidéken, Bajcsy-Zsilinszky temetése, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán, Rákosi, Gerő és a többiek nyilvános fellépései a koalíciós időkben. De, minthogy nem él, a megnyitó közönségének az életmű legjobb ismerője, Albertini Béla beszélt a riportfotózás szubjektív elemeiről, Escher világszemléletéről, és arról, hogy rövidesen talán könyvben is találkozhatunk a nagy fényképész munkásságával.

Úgy legyen.