Közülük kerülhet ki az Operaház új főigazgatója

Szerdán és csütörtökön meghallgatja azt a tizenegy jelöltet a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság, akik a Magyar Állami Operaház főigazgatói székére pályáztak.

2023. április 25., 13:28

Szerző:

Miután az előző pályázati kiírást az Operaház főigazgatói pozíciójára a minisztérium a kevés jelentkező miatt érvénytelennek nyilvánította, most végre összeülhet a bírálóbizottság. Az Index nyilvánosságra hozta azt is, hogy a birtokába jutott információk szerint kik a pályázók:

  • Aczél András rendező,

  • Boldoghy-Kummert Péter, az Operaház zenekari művésze, a nagybőgőszóló szólamvezetője,

  • Ertüngealp Alpaslan, Magyarországon élő törökországi görög származású karmester,

  • Győriványi Ráth György karmester, aki korábban háromszor is betöltötte rövidebb ideig a fő-zeneigazgatói pozíciót,

  • Horváth Ádám operaénekes, zenei producer, a Magyar Állami Operaház volt miniszteri biztosa és főigazgatója

  • Kesselyák Gergely, az Operaház jelenlegi első karmestere,

  • Miklósa Erika opera-énekesnő,

  • Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes,

  • Ókovács Szilveszter jelenlegi megbízott főigazgató,

  • Rost Andrea opera-énekesnő

  • Vadász Dániel jogász, énekes, kulturális menedzser, a Coopera ügyvezető igazgatója.

Csák János kulturális és innovációs miniszternek a meghallgatást követő 30 napon belül kell döntenie az új főigazgató személyéről.

(Képünkön a Magyar Állami Operaház épülete 2022. március 11-én. Fotó: Karancsi Rudolf/168 archív)

Mi minden van egy falusi búcsúban? Az eszem-iszom, dínom-dánom mellett a hagyományok őrzése, a falu védőszentjének tisztelete, a vallási ünnep ugyanúgy része a búcsú több napon át tartó ünnepségének, mint a vurstli vagy a körhinta. Hogyan ünneplik ma a falusi búcsút és milyen a búcsú látványosságait szolgáltató családok élete? Ennek jártunk utána!

Máté Gábor meglehetősen érdekes körülmények között szerződött le a Katona József Színházba. Előbb meghívott vendégként címszerepet kapott, majd végleges érkezésekor többen is – köztük Eperjes Károly – felmondtak a színházban. Ám hogy a két dolog között van-e összefüggés, az kizárólag a 168.hu felületén látható exkluzív videóból derül ki. Ne hagyja ki!