Leszoktatás
A Kossuth és a Petőfi rádió hallgatásáról 1998-ban szoktunk le, amikor a jelenleg regnáló csapat még csak a bemelegítő edzéseit kezdte meg. A két adó szinte pillanatok alatt a kormány szócsövévé vált. Aki tájékozódni akart, annak más állomásra kellett hangolnia a rádióját, hiszen az új vezetés alatt csak a hivatalos propagandát hallhatta, az ország és a világ valós eseményeit elhallgatták előle.
De legalább ott volt még a Bartók rádió, a komolyzenét kedvelők egyetlen mentsvára, s maradt még néhány régi rádiós, profi zenei szerkesztő, akik ápolták a Bartók rádió hagyományait. Szellemi munkát végző ember számára jó dolog, sőt, akár inspiráló is lehet, ha a háttérben zene szól. Persze már akkor is, mint mindig, szűkösek voltak az anyagi keretek, fedezni kellett az elnök, a magasabb beosztású vezetők fizetését, prémiumait, autóit, így – érthetően – műsorkészítésre már nemigen maradt forrás. Viszont megvolt még a rádió lemeztára és archívuma a 25–40 éve felvett, sajnos már rég halott, egykor nagy tekintélyű zeneértők szakavatott beszélgetéseinek ismétlései között, azért feltettek néhány lemezt is, s érezhető volt, hogy igyekeznek a különböző zenei ízlésű hallgatók igényeit kielégíteni. Azt lehetett gondolni, hogy mivel a komolyzenei adó úgyis egy szűk (egy százalék körüli) hallgatói rétegnek szól, fontos számukra e hallgatói tábor megtartása.
Nyolc, kínok közt (ellenzékben) eltelt év után, 2010-ben a már fellazult izomzatú csapat újra hatalomra került, immár kétharmados mandátumtöbbséggel, és újra neki lehetett esni a rádiónak, bár már nem volt túl sok feladat vele, hiszen a Kossuth és a Petőfi rádiót rég tönkretették. Maradt a Bartók rádió. A recept ugyanaz volt: átszervezések, kirúgások, rutinos, a szakmájukhoz értő zenei szerkesztők nyugdíjazása, eltávolítása. De mindez nem volt elég, mert az elmúlt néhány hónapban újabb feltűnő változás történt. Nem tételezzük fel a jelenlegi hatalomról, hogy részletesen beleszólna a Bartók rádió műsortervébe, mégis a megmaradt és – feltehetőleg – kormányhű munkatársak, állásukat féltve, átalakították a műsorstruktúrát: önkéntes túlteljesítéssel és megfelelési kényszerükben görcsösen igazodnak a magát keresztény-konzervatívnak hazudó kurzushoz.
Újabban délelőttönként rendszerint csak liturgikus zenék, oratóriumok, motetták, madrigálok és misék szólnak. Persze nincs is ezzel semmi baj, van, aki ezt a műfajt szereti, de valljuk be, ők még a komolyzenét szeretők szűk táborának is a legszűkebb köréhez tartoznak. Felszámolták a regionális stúdiókat, és elindították a Dankó rádiót a jobboldali szavazótábor igényesebb hallgatói számára. Aki népzenét akar hallgatni, elmélyülni a doromb, a tárogató, a nyenyere, a koboz, a köcsögduda vagy a citera hangzásvilágában, annak ott a Dankó rádió.
Ám úgy tűnik, a Bartók rádió maroknyi zenei szerkesztői csapata még így sem érzi magát eléggé biztonságban, és állásuk megtartásának reményében nem feledkeznek meg a kurzus magyarságpolitikájáról sem. Ezért a délelőtt abszolvált egyházi zene után, délután fél háromkor népzenei műsort adnak, hogy a hatalom kedvében járjanak. Ha ezen sikeresen túlestünk, akkor aránytalanul sokat kell hallgatnunk kortárs és nem kortárs magyar zeneszerzők műveit, akikkel szintén semmi gond, csak hát a világ zeneirodalma ennél lényegesen színesebb, gazdagabb és bőségesebb. Az egykori Muzsikáló délutánt pedig felváltotta a beszélgetős délután. A szorgos műsorkészítők fáradságos munkájukkal elérték, hogy a Bartók rádió többé-kevésbé megszűnt hallgatható komolyzenei adó lenni.
Történt azonban pozitív változás is. A hírek szerint Ákos komoly megbízáshoz – a Magyar Rádió 320 szignálra szóló, többek között a Bartók rádió új szünetjelének megkomponálása – és feltehetőleg szép bevételhez jutott. Ez kétségkívül örvendetes tény.
Mi viszont fájó szívvel búcsút mondunk a Bartók rádiónak, kikapcsoljuk a készüléket, és átváltunk a Mezzo TV-re, vagy felteszünk egy CD-t, ha komolyzenét szeretnénk hallgatni.
Markó Beáta
