Lelki közteherviselés
Szép, 19. századi jelszó. Harcban született. A polgárosulásért vívott harcban. Amelyen eleink nem éppen azt értették, amit fiatal demokratáink nemrég, amikor épp ezt fújták.
Kívánatos lenne, ha mind, akik ebben az országban élünk, arányos részt vállalnánk a lelki terhekből. Amelyeket napról napra generál az élet. Most például a világgazdasági válság is.
S miután mind benne vagyunk a szószban, olvassuk együtt Szávai Géza könyvét, aki legelébb is azon istenkedik, hogy a nemzeti csúcson részt vevő elit hölgyei és urai nem találták a közös és érvényes szavakat. (S hol van ettől még a közös felelősség, a közterhek viselésének készsége!) Nem tudták magukat minek nevezni.
Volt, aki úgy gondolta: ők ott talán „egy gyülekezet” tagjai, más szerint „nemzeti összejövetelé”, megint más úgy vélte: az eklézsia volna a találó kifejezés e hadra. Vagyis hát e tanácsosok tanácstalanok voltak a maguk hiteles meghatározásában. Baj.
Szerző bírálja Sólyom László tüntető távolmaradását is. Az elnök csak annyit üzent: „Az állam nem így működik.” Érdekes gondolat egy államelméleti szemináriumon. Érdektelenül sekélyes, fennhéjázóan kioktató egy válsághelyzetben.
Szávai, az esszéista szavaink kiürülését siratja. „Pontos fogalmak nélkül nincs helyzetelemzés, nincs hiteles gondolkodás” – írja, s minden szava igaz. A gyászfátyolt nem dobták el nagyobb hévvel a víg özvegyek, mint az értelmező szótárakat politikusaink új generációja! Hogy a „hetente” mit jelent, csak csökkent agyúak között lehet szemantikai, azaz jelentéstani vita tárgya.
A baj az, hogy a logikát, a tiszta gondolkodást naponta erőszakolják meg a sajtó nyilvánossága előtt. „A kampányok nem kimondottan az észnek szólnak” – diagnosztizálja Szávai. Az érzelmi politizálás felül üt érvet, logikát. Akik így politizálnak, „két végletet ismernek: vagy ünnepelnek, vagy gyászolnak”.
Láttunk példát mindkettőre. És eközben meg a közteher ott hever viseletlenül az út szélén.
(Szávai Géza: Szavak a csúcson. Pont Kiadó.)
