Lefordíthatatlan szójáték

Arra nagyon, de nagyon kíváncsi lennék, valójában ki követte el rekeszizmaink ellen ezt a dolgot, amelyet Spamalot címmel játszanak a Madách Színházban. Mert arra készüljenek fel, hogy többórás szakadatlan nevetésben, vihogásban, nyüszítésben, röhögésben – elnézést – lesz részük, ha óvatlanul beülnek a Madách nézőterére. (Sőt, aki nagyon nem vigyáz, annak még kitüntetésben is lehet része – de erről többet nem kívánok mondani.)

Visszatérve tehát eredendő kérdésünkre: odáig értem, hogy az eredeti darabot Eric Idle írta. Illetve ő állította színpadra mindazt, ami a Gyalog galoppból színpadra állítható. A mondott filmet pedig, szokás szerint, az egész Monty Python-csoport írta. Aztán van egy fordítónk is, Bárány Ferenc, őt már itt, középtájt süvegeljük meg, hisz az igazán nem egyszerű feladat: ennyi eszement szójátékot, tréfát, faviccet és abszurdot egyik nyelvről a másikra adaptálni. (Helyes az is, hogy a címmel meg sem próbálkozott. Abban ugyanis legalább egy szafaládékonzerv – spam – és egy kerekasztali lovag – Lancelot – lapul meg, és még sokan mások – a lot –: tessék akkor ebből értelmes címet fabrikálni.) Eddig tehát megvolnánk.

Hanem amit mi látunk, annak mindez csupán az alapja – a darab merész húzással kanyarodik hazai tájak, hazai ötletek és poénok felé. (Csak kedvcsinálónak: vár a grál, sün, sün.) Legszívesebben elmesélném önöknek a legjobb tréfákat, de félek, közben elnevetném magam. Úgyhogy igazán nem maradt más dolgom, mint hogy jó szívvel dicsérjem az egész Szirtes Tamás vezette gárdát: energiát, ötletet, pénzt nem kímélve létrehoztak itt valamit, ami egyszerre csillogó musical és annak jókedvű paródiája. Úgy vélem, a szerzőt is ilyen széles körben kell keresnünk: mindenki, aki arra járt, rátett egy lapáttal.

Évtizedes sikerszériát jósolok.