Lakásszínház
A lakásszínház különleges műfaj. Nálunk meg különösen az. (Különösen különleges.) Magyarországon nemcsak a titokzatosság és a bennfentesség érzete kapcsolódik hozzá, hanem – története okán – van egy kis politikai aurája is: hiszen a lakásszínházi események néhány évtizede még mindig a tűrés és a tiltás közötti mezsgyén zajlottak, nem ritkán az utóbbiban végződve. (Az ötven fölöttiek emlékezhetnek még a Halász Péter-társulat vagy az első Orfeo történetére talán.)
Mára persze sokat változott a világ: a lakásszínházi frontokon legalábbis. Manapság mindenféle lakásszínházi produkciók láthatók Budapest-szerte, van teljesen, félig és szemernyit sem profi változat, van, ahol a társulat és a lakás egymás kiegészítője, és van, ahol a színház, ha van rá igény és pénz, házhoz megy. Aki ezt a műfajt szereti, megtalálhatja benne a kedvére valót.
A Massányi-féle lakásszínház persze – ahogy az egész Massányi-jelenség – besorolhatatlan. Van Zugló közepén egy műhellyel dúsított nagy arányú családi ház, melyben nemzedékek óta az egyik leghíresebb gombdinasztia működik, dacolva a sűrűn változó időkkel. (Azt most nem magyarázom el, mi az a gombdinasztia, tessék tájékozódni, mint a hercegprímás anno: az is milyen jól sikerült.) A cég jelenlegi vezetője egy nyughatatlan lelkű asszony, aki nem elégedett meg azzal, hogy egyenesbe hozza a vállalkozást, s közben elvégezzen néhány egyetemet, hogy belekóstoljon megannyi foglalkozásba, hogy a legextrémebb sportokban is kipróbálja magát, hanem a kultúrának is hódol a maga sajátos módján. A pincében emlékmúzeumot rendezett be, a földszinten kortárs műveknek rendez tárlatot, az emelet pedig a lakásszínház visszatérő helyszíne.
Legutóbb Rab László darabjának (Dögölj meg!) ősbemutatóját izgulhatta végig a harmincfős (többen nem férnek be) publikum. A kesernyés tragikomédia egy pincében játszódik, ahová főszerkesztőjét zárja bosszúból a frissen elbocsátott újságíró. A Mrożeket idéző jelenetsort a rendező (Massányi Kinga) videóra emelte, a szereplők pedig a helyszínen nézik magukat és a vásznat a díszletben – áthidalva ezzel a lakásszínház legnagyobb baját, a kóros helyhiányt. Az élményt Miskei László zongorajátéka teszi teljessé. A darabot – melyet legközelebb májusban láthat a közönség – lelkes taps és sajtos pogácsa követte.
Épp, mint otthon.
Nádas Sándor
