Kurt Sanderling különös élete
A napokban 99 évesen hunyt el Kurt Sanderling, a 20. század egyik nagy karmester-egyénisége. Hosszú, sajátos pályáján megélt öt Németországot, volt szovjet állampolgár s végül ő vezényelte a német egység hangversenyét.
Sanderling 1912-ben kelet-poroszországi városkában, zsidó családban született. Miután zenei tehetsége korán megnyilvánult, a húszas években Berlinbe került, ahol a városi operaház korrepetitora lett – anélkül, hogy (a zongorázáson kívül) zenei tanulmányokat végzett volna. Mint később hangoztatta: azt a néhány mozdulatot, amellyel a dirigens él, pár óra alatt meg lehet tanulni – a lényeg az, ami a fejében van…
A fiatal tehetség Berlinben a legnagyobbaktól, Wilhelm Furtwänglertől, Bruno Waltertől, Otto Klemperertől tanulhatott. 1935-ben szabadságát a Dolomitokban töltve értesült arról, hogy a hitleri rendszer megfosztotta német állampolgárságától. Először amerikai rokonaihoz folyamodott, akik szereztek ugyan neki beutazási engedélyt, de nem tudott kezest szerezni, aki jót állt volna eltartásáért. A megoldást egy másik rokon, a mérnök nagybácsi jelentette, aki – sok honfitársához hasonlóan – az iparosodó Szovjetunióban vállalt munkát. Sanderling 1936-ban oda gyorsan beutazhatott s karrierje hamarosan magasra ívelt Először Ukrajnában dolgozott dirigensként, majd Leningrádba került, ahol először Jevgenyij Mravinszkij, a világhírű karmester oldalán, majd utódaként irányította a nem kevésbé híres együttest. Amikor a háború alatt a zenekart Novoszibirszkbe telepítették, ott ismerkedett meg Dmitrij Sosztakovics-csal s lett annak barátja, műveinek avatott tolmácsolója. A nem politizáló Sanderling átélte a szovjet tisztogatásokat – hír szerint azért is, mert nem volt a rendszer ellenfele.
Ulbricht és Hruscsov alkuja
1960-ben Walter Ulbricht, az NDK főnöke Nyikita Hruscsovhoz, az SZKP főtitkárához fordult: engedélyezzék Sanderling – addig megtagadott – visszatérését hazájába, pontosabban annak keleti részébe. A legfelsőbb döntésre a már régen szovjet állampolgár karmester, akit a leningrádiak nem akartak elengedni, Kelet-Berlinbe költözött. A város szimfonikus zenekara, mellette néhány évig a drezdai Staatskapelle dirigense volt. Amikor 1977-ben, kora miatt feladta a berlini együttes vezetését, nagy sikerek jellemezték további pályáját is, vendégkarmesterként dirigálta a világ nagy zenekarait. Amikor a német egyesülés tiszteletére nagy, ünnepi hangversenyt rendeztek Berlinben, annak vezénylésére őt kérték fel. „Csak nagyon későn, utolsó éveimben ismertem fel: egész németországi életem kétségbeesett küzdelem volt, hogy németnek számítsak, miközben zsidó is vagyok” - mondotta egyik utolsó interjújában.
2002-ben, röviddel 90. születésnapja előtt adta búcsúkoncertjét. Néhány nappal 99. évének betöltése előtt hunyt el családja körében. Ugyancsak muzsikus feleségétől három fia van, akik folytatják munkásságát, mindhárman jeles karmesterek.
További írásokat olvashat Németországról a
www.ger-mania.huhonlapon