Klímaaktivisták festékkel öntöttek le egy Monet-képet

Vörös festékkel öntötték le a stockholmi Svéd Nemzeti Múzeumban környezetvédelmi aktivisták a Claude Monet egyik festményét védő üveglapot, majd a kép keretéhez ragasztották a tenyerüket.

2023. június 14., 20:46

Szerző:

„A két, körülbelül 25 és 30 éves nőt őrizetbe vettük” – közölte a rendőrség. Az akciót később az Aterstall Vatmarker (Állítsd vissza a Nedves Övezeteket) nevű szervezet vállalta magára.

A szóban forgó kép a Le Jardin de l'artiste a Giverny (A művész kertje Giverny-ben, 1900), és egy kiállítás keretében mutatták be Stockholmban. A Kert című, több mint háromszáz műalkotást – mások mellett Rembrandt, Watteau, Le Notre, Monet, Renoir and Carl Larsson műveit – bemutató kiállítást átmenetileg bezárták, de a várakozások szerint csütörtökön ismét megnyitják a látogatók előtt.

A múzeum restaurátorai vizsgálják a képet, hogy megállapítsák az esetleges károkat – tudatta a múzeum közleményben. Hanna Tottmar szóvivő szerint a szakértők várhatóan csütörtökön közölnek több információt.

„Elhatárolódunk az olyan akcióktól, amelyek kulturális örökséget veszélyeztetnek vagy rongálnak meg tekintet nélkül az akció céljára” – közölte Per Hedström, a múzeum ügyvezető igazgatója.

A szervezet közzétett egy videót, amelyen a két nő, egy ápolónő és egy egészségügyi szakiskolás éppen vörös festékkel önti le a képet védő üveget, miközben kórusban skandálják: „sürget a klímahelyzet”, illetve „veszélyben az egészségünk”.

Az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban az Aterstall Vatmarker azzal vádolta meg a svéd kormányt, hogy nem tartja be a környezetvédelem terén vállalt nemzetközi kötelezettségeit. „Harmincegy százalékkal kellene csökkentenünk az üvegházhatású gázok kibocsátását, a kibocsátás ennek ellenére folytatódik. Ez botrányos” – méltatlankodott Helen Wahlgren, a szervezet szóvivője.

A Le Jardin de l'artiste a Giverny a legutóbbi kép, amellyel klímaaktivisták fel kívánták hívni a figyelmet az általános felmelegedésre.

(Kiemelt képünkön: Az Aterstall Vatmarker akcióhálózat 2023. június 14-én készült felvételén két aktivista festékkel kenegeti Claude Monet (1840-1926) francia művész "A művész kertje Givernyben" (1900) című festményét a stockholmi Nemzeti Múzeumban. Fotó: AFP PHOTO / ATERSTALL VATMARKER.)

Kevesen tudják, hogy a slow fashion, azaz a fenntartható divat kiemelkedő képviselői hazánkban a szőrmével foglalkozó szakmák, úgy mint az állattenyésztők, szűcsök, designerek, kereskedők. Ők azok, akik elkötelezettek, illetve érdekeltek abban, hogy a kezük alá kerülő állatokat megfelelő körülmények között tartsák. Nemcsak az Európai Unió és a hazai szigorú állatvédelmi, állattartási és környezetvédelmi előírások kötelezik őket erre, hanem maga a tény: csak annak az állatnak lesz szép, dús, jól felhasználható és főként eladható bundája, amivel jól bánnak, ami megfelelő körülmények között él. Épp ezen közös célok elérése érdekében, illetve azért küzdve, hogy a nem etikus állattartókat kiszorítsák a piacról szövetségbe szerveződtek. 

Elhunyt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.