Kezdődik a szegedi MASZK Egyesület színházi programja

Színházi előadásokkal, koncertekkel és a három évtizede befogadószínházként működő, száznyolcvan éves szegedi Régi Zsinagógát bemutató bejárással kezdődik a szegedi MASZK Egyesület tavaszi programja.

2023. május 10., 12:28

Szerző:

Pénteken kezdetét veszi a MASZK Egyesület tavaszi színházi programja Szegeden. Az első nap három együttes, a Pozvakowski, a Black Particles és a Lucy Dreamin' koncertezik a Régi Zsinagógában. Kedden pedig a KV Társulat és a Láthatáron Csoport Kiállok magamért című előadásával vendégszerepel Szegeden. Az alkotók olyan, gyermekotthonokban felnőtt embereket kerestek fel, akik nehéz gyermekkori körülményeik ellenére ma már példamutató, a társadalomba integrált életet élnek. Az interjúalanyok közül három ember életét és sorsát ismerhetik meg a nézők, az ő szövegeiket egészítik ki az író-rendező Czukor Balázs által írt fiktív dramatikus helyzetek.

Száznyolcvan éve, 1843. május 19-én avatták föl a Régi Zsinagógát. Az évforduló alkalmából az 1992 óta befogadószínházként működő épület múltját és jelenét ismerhetik meg az érdeklődők.

Május 21-én, vasárnap, Szeged napján, egy szegedi történetet, Grecsó Krisztián Vera című nagysikerű regényének színpadi adaptációját mutatják be az IH Rendezvényközpontban. A nyolcvanas évek Magyarországán, Szegeden élő kislány történetét Göttinger Pál állította színpadra, a monodrámát Grisnik Petra adja elő.

A Láthatáron Csoport Kenyértörés – krónika a görög-perzsa háborúkból című előadása, amely május 25-én látható, a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja, de nem aktualizál, és nem ítélkezik: olyan univerzális kérdéseket feszeget, amelyek azóta léteznek, amióta az első ember fegyvert fogott a másikra. Az író-rendező Fábián Péter társadalmi ügyeket és személyes dilemmákat egyaránt feltérképező előadásban Ténosz szigetének lakóiként a nézőknek is fontos szerep jut, hiszen közösen hoznak meg egy életbevágó döntést az izgalmas színházi este végén.

(Kiemelt képünkön: a Pozvakowski. Fotó: Takács Borisz/MASZK Egyesület.)

A hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Az említett időszakban számos program lesz a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Következő cikkünkben az ünnep lényegéről és az ilyenkor szokásos teendőkről olvashat.