Kedves Koltai Tamás!
Bocsássa meg nekem, hogy legutóbbi cikkéből csak egy idézetre reagálok: „hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura.”
Tele van a beszédünk, közbeszédünk értelmetlen mondatokkal. Nem is a szintaktikailag zagyva, találomra egymás után odahányt szavak alkotta mondatokra gondolok, hanem a gondosan megszerkesztett, hatásos, tudatbefolyásolásra is alkalmas kreációkra, amelyek nem állják ki a valósággal történő összehasonlítás próbáját.
Tényleg, hogy is van ez? Isten hagyta megtörténni a trianoni igazságtalanságot? A románok és a csehek istene biztosan. No de mit csinált a magyaroké?
És mit csinált a zebráké, amikor elkapott egyet közülük az oroszlán? Éppen más kötötte le a figyelmét. Talán egy éhező oroszlánkölyök, amelyiknek a mamája egy zebrát terített le, mert máskülönben rövidesen éhen veszett volna szegény kis oroszlán. A sokféle munkatáborban, amelyekből volt néhány a 20. század különböző időszakaiban, elpusztult milliókkal miért nem törődött az Úr? Tudom, ezek között biztosan volt sok hitvány naplopó, parázna, gonosz ember, akik már itt, a Földön elnyerték méltó büntetésüket. No de mi van a kisdedekkel, apró gyermekekkel, akiknek még esélyük sem volt bármiféle bűnt elkövetni, és már meg is haltak?
Lássuk be, egyetlen isten nem lehet jó mindenki számára. Ami jó az oroszlánoknak, az rossz a zebráknak, ami rossz volt nekünk, az jó volt a románoknak, cseheknek. Nem sorolom a temérdek példát, amely mind azt mutatja, hogy nincs isteni gondviselés. Csodálom, ámde nem irigylem azokat, akik imával áltatják magukat, hogy Isten majd segít. Együgyű mesékbe menekülnek, ahelyett, hogy megértenék: az életünk egyetlen és megismételhetetlen csoda. Inkább sajnálom őket, hogy enynyire nem látják, ami pedig tisztán, élesen kirajzolódik.
A természettudományok eredményei a hívők szerint nem cáfolják Isten létét. Pedig nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy észrevegyük az Istenről: az ő jóságáról és mindenhatóságáról szőtt elképzelések nem állnak összhangban a körülöttünk látott képpel. Isten jó? Nem, mert szörnyű dolgok voltak és vannak a világban (pl. Jézus megfeszítése, Kolima, Auschwitz, Recsk, Szrebrenyica stb.). Ha én egyszülött fiamat adnám olyan sorsra, bármely nemes célból, például az emberek megváltására, nincs a világnak olyan bírósága, amely örök időkre börtönbe ne zárna.
18 éves koromig hívő voltam, pedig nagyon képzett voltam természettudományokban (ma is ez a munkám). Elvittek katonának 11 hónapra. Ott olyan rosszul bántak velünk, hogy elveszítettem az Istenbe vetett hitemet és bizalmamat.
Ma 54 éves vagyok, és még mindig keresem a percet, amikor megpillanthatom az első bizonyosságot Isten létezéséről, pedig alapjában véve tudom, hogy ez a pillanat sosem fog eljönni. De ha a nap bármely percében körbefordulok a tengelyem körül, legalább egyszer biztosan meglátom az ördög művét (valami disznóságot, hitványságot), legkésőbb az esti tévéhíradó megtekintésekor.
Másfelől örömmel tölt el, hogy számos ember nem azért cselekszik jót, mert Istennek tetszően szeretne élni, hanem azért, mert jólesik neki jót cselekedni, és nem azért nem lop, csal, hazudik és öl, mert tart a büntetéstől, hanem, mert eszébe sem jut. Én az emberekben hiszek.
Örülök, hogy a kételyeimet viszontláthattam a cikkében.
Elek Ignác
E-mail
