Kamaszsors és kutyavilág
Igen, az ember akkor kezdhet igazán aggódni, ha egy nap megpillantja ötéves kishúgát a háztetőn, amint furcsa dolgokat beszél, s közben egy ollóval a haját nyírja. Czippán Alex tizenévest ez a megrázkódtatás érte, jóllehet az okokról kizárólag ő maga tehet.
Illetve nem is ő. Inkább az apja, aki lelépett egy jó fenekű huszonéves csajjal, maga mögött hagyva egy bedöglött házasságot, két gyermeket és mindent, amit egy új élet újrakezdésekor hátrahagyni szokás. De talán ne is őt hibáztassuk, hanem ezt a rohadt, elanyagiasodott társadalmat, amelyben már a gyermekek fejében is minden a pénz körül forog.
A szokványos alaphelyzetet bonyolítja kissé, hogy mindenki mást vádol a dolgok ilyetén alakulásáért, s tovább árnyalja a dolgot egy lopott kölyökkutya, amely maga a megtestesült lelki indikátor, a hősünk bűneit magára vevő valaki, illetve valami. Percek alatt képes ugyanis éveket öregedve siralmasan lepusztult állapotba kerülni, ha a regény ifjú főhőse csal, lop, hazudik, szart kever, vagy valami tisztességtelenségbe keveredik – márpedig ilyesmi szinte oldalanként megtörténik vele –, majd miután a helyes útra tér, az ebnek ismét kutya baja: szeme csillog, szőre ismét fényes, boldogan csóválja.
Nem árulom el a könyv végét – van benne katarzis, belátás, megbocsátás, könny, miegyéb –, de illő figyelmeztetnem az olvasót: voltaképp nem is a gyermekek számára íródott munka ez, inkább amolyan emlékeztetőféle bizonyos felnőtteknek, akik mára megfeledkeztek arról, mennyire gyötrelmes dolog is kamasznak lenni. Szabadnak tűnni egy tisztességtelen világban, és közben megfelelni, kamaszvágyakkal viaskodni, fantáziálni, de közben szorító, egymásra halmozódó hazugságok sokkjában élni, hisz valami ilyesfélét vár el mindenki: a haverok, a felnőttek, az iskola, a világ.
(Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja – Légy jó, tesó! Móra Könyvkiadó.)
Berkó Pál
