Jóhír-adó a Kultúrmorzsákban

– A témán kívül külön öröm számomra, hogy a Kultúrmorzsák stúdiójában ezúttal hajdani kollégáimat, Katona Zsuzsa rendezőt és Vörös Mária vágót köszönthetem. Már csak azért is, mert alapvetően a Jóhír-adót hajdani, tíz évet élt műsoromnak, a Civil kurázsi utódjának érzem.

– Jól érzed –mondja Katona Zsuzsa –, hisz szándékaink nagyon hasonlóak voltak. Hogy nehéz a helyzet, tudjuk. Hogy válságban az ország, érezzük. Hogy mennyi baj és probléma, katasztrófa és borzalom árnyékolja be életünket – látjuk, olvassuk. A média feladata azonban nemcsak az, hogy feltárja a valóságot és rámutasson az élet szörnyűségeire. Hanem az is, hogy kiutat mutasson belőle. Mi magunk sok-sok éve a médiában dolgozunk. Tévéműsorokat, filmeket csinálunk. Mindig az értéket, a példát mutattuk be műsorainkban. Akár a széllel szemben is... Ha jól emlékszem, 1996-ban jutott eszünkbe egy olyan televíziós műsor, amelyben csak pozitív híreket közlünk. Pillanatok alatt kiderült, hogy pozitív hírek csak a civil társadalomban vannak. Ezért aztán ez is egy civil műsor lett, mint a te Civil kurázsid, ám mindössze hat adást ért meg a Magyar Televízióban. Az a furcsa helyzet állt ugyanis elő, hogy amíg az egyes csatornán ment a Híradó, addig a kettesen a miénk, a Jóhír-adó. Természetesen – és mondjuk meg őszintén, joggal – a 1/2 8-as hírműsor készítői tiltakozni kezdtek. Így a rossz műsorszerkesztés áldozatai lettünk.

– Azért az jellemző, hogy ahelyett, hogy más műsorsávba tették volna a Jóhír-adót, inkább megszüntették azt. Hozzáteszem, a Civil kurázsi sem tartozott soha a régi rendszer mércéi szerinti 3 T-ből (támogatott, tűrt, tiltott – a szerk.) a támogatottak közé. Egy erős civil társadalom ugyanis kontrollt jelent a mindenkori hatalomnak. És ez sem akkor, sem azóta nemigen kívánatos.

– Mindenki azzal a klasszikus példával jött, hogy az nem hír, ha a kutya megharapja a postást, de az már igen, ha postás harapja meg a kutyát. Magunknak és másoknak is tisztáznunk kellett, hogy mi is a jó hír. Végül is úgy határoztuk meg, hogy ami morálisan jó, amitől másnap jobb lesz felkelni, ami segít az élethez, az jó hír. És amikor megszűnt, Nyeste Péterrel közösen úgy döntöttünk, hogy a saját produkciós műhelyünk, az Aster Film az Euróra Kulturális Alapítványunk égisze alatt az interneten viszi tovább a Jóhír-adót. Internetes tévéműsorainkban bemutatjuk a civil társadalom segítőkészségét, egymás iránti toleranciáját, a jó és előre vivő kezdeményezéseket, gesztusokat, találmányokat. Olyan embereket mutatunk be ezekben a műsorokban, akik számára a jó cselekedet nem üres frázis, akik akkor is tudnak a másik emberen segíteni, ha pl. saját maguknak erre nincs anyagi fedezetük.

A példakövetés céljával olyan internetes mozgalom szervezésébe vágtunk bele, amelynek szóvivője az online JÓHÍR-ADÓ.

Akkoriban elég sok műsort gyártottunk, a virágkorunkat éltük, megengedhettük magunknak ezt a – mondhatni – civil kurázsit. Később folytattuk a sorozatot, annak ellenére hogy csökkentek a megrendeléseink. Ekkor lépett be a képbe régi barátunk, Vörös Mari, aki nemcsak szellemi értelemben segített nekünk, hanem próbált anyagi hátteret is biztosítani. Gyakorlatilag az elmúlt három évben a mi önkéntes munkánkból, Mari támogatásából és alapítványunknak befolyt 1 százalékokból volt lehetőségünk hírt adni a jó kezdeményezésekről.

– Mari, te az utóbbi évtizedben Amerikában éltél, de előtte sok produkcióban dolgoztál együtt Katona Zsuzsával. Az Egyesült Államokban igen fejlett a civil társadalom, láthattál elég jó példát a működésükről.

– Sehol a világon nem olyan erős és önálló a civil társadalom, mint az Egyesült Államokban. E tekintetben lenne mit tanulnunk tőlük. Az önkéntességet például, azt, hogy a gazdagoknak mennyire természetes a jótékonyság. Ismertem olyan tehetős családokat, akik minden hónapban legalább egyszer elmentek az általuk támogatott ingyenkonyhákra, és személyesen álltak oda ételt osztani, a gyerekeikkel együtt. Így azok egészen kicsi koruktól megtanulnak felelősséget érezni a rászorulók iránt. Nem a sofőr vezette elsuhanó autóból ismerik csak a világot. Annak idején én is részt vettem a Jóhír-adó készítésében, és amikor hazajőve meghallottam, hogy van folytatása az interneten, természetes, hogy azonnal igyekeztem – amivel tudtam – segíteni a Jóhír-adót. Nagyon fontosnak tartom ugyanis mindazt, amit Zsuzsa már elmondott, s amit nem akarok ismételni. Ha ezek a jó példák a civil összefogás erejéről, eredményeiről eljutnak az emberekhez, azok továbbgondolhatják, és akár be is kapcsolódhatnak a munkába, akkor már mi tettünk valamit azért, amiért voltaképp megszületett a Jóhír-adó.

– Milyen gyakorisággal adtok hírt egy-egy nagyszerű civil ötletről, kezdeményezésről?

– Tavaszig hetente frissítettük a nettévéoldalunkat, de egyre nehezebb lett a helyzetünk. Azóta talán négy vagy öt riportot tudtunk mindössze készíteni. Most egy kis hullámvölgybe kerültünk, megmondom őszintén. Próbáltunk szponzorokat keresni, a társadalmi felelősségvállalásra apellálni a cégeknél, de semmi. Mi jó néhány CSR- (társadalmifelelősség-) programot bemutattunk teljesen ingyen a Jóhír-adóinkban, de még azok sem segítettek, akiket mi az általunk nyújtott nyilvánossággal támogattunk... Ma az összefogásnak és együttműködésnek különösen fontos szerepe van a társadalom közérzetének javításában. Ezért úgy érezzük, a legjelentősebb közösségteremtő irányban, az interneten rendszeres adásokkal kellene folytatni a civil mozgalom erősítését. Függetlenül minden politikai erőtől!

A nettévé műsorai elérhetőek: