Jelet hagyni: Kondor Béla életművei

2016. december 10., 09:53

Kondor Béla mindössze 41 évesen halt meg 1972-ben. Nemcsak korszakalkotó festő és grafikus volt, de emellett orgonázott, verseket is írt. Halála után két évvel – Jelet hagyni címmel – jelent meg válogatott verseinek kötete.

Ugyanezzel a címmel nyílt meg nemrég a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban a teljes Kondor-életművet reprezen­­táló gyűjteményes kiállítás, amelynek szervezésében a Kogart Ház is részt vett. A kiállítás kurátora, Fertőszögi Péter művészettörténész a 168 Órának elmondta: ezzel a tárlattal szerettek volna tisztelegni Kondor Béla előtt, aki idén lenne 85 éves.

– A Kogart Ház és a Tornyai Mú­zeum hosszabb közös programsorozatot indított, ezért is választottuk kiállításunk helyszínének Hódmezővásárhelyt. Kondor tragikusan rövid, de rendkívül gazdag pályáját tíz gondolati egységbe rendeztük. Válogattunk például az angyalos képeiből, valamint a szenteket, prófétákat ábrázoló műveiből is. Láthatók az önarcképei, a repüléssel kapcsolatos alkotásai, a Dózsa György-sorozata is. Bemutattuk, milyen volt Kondor kapcsolata az irodalommal és a zenével – magyarázza a kurátor.

Kondornak több kiállítását betiltották az ötvenes években, de később már elismerték a tehetségét. Kétszeres Munkácsy-díjas volt, posztumusz Kossuth-díjat kapott.

– Ma az aukciós piacokon Kondor kisebb ikonikus képei 30-40 millióért kelnek el. Ez is bizonyítja, hogy nemcsak a művészettörténészek, de a gyűjtők is rendkívül értékesnek tartják ezt a páratlan életművet – teszi hozzá Fertőszögi Péter.

S. ZS.