Igazgató nélkül maradt a Burg

Az ideiglenes és részleges távozásból végleges lett: Josef Ostermayer, a kulturális ügyek minisztere néhány órával azután, hogy Matthias Hartmann jelezte, háttérbe húzódik a folyamatban lévő ügyek tisztázásáig, felmentette tisztségéből a Burgtheater igazgatóját. Ilyesmi még nem fordult elő az osztrák nemzeti színház történetében.

2014. március 11., 14:21

Hartmann, akinek szerződését a minisztérium nemrégiben hosszabbította meg 2019-ig, nem nyugszik bele menesztésébe, és jogi lépéseket fontolgat.

Ostermayer számára a döntő mozzanat az ügyvédek illetve a számvevőszék első helyzetjelentése volt: ebből kiderül, hogy Hartmann feltételezhetően felelős a Burg súlyos anyagi helyzetéért. Ugyanez vonatkozik a felettes szerv, a Bundestheater Holding felügyelő tanácsára is: Georg Springer, a Holding igazgatója maga is levonta a következtetést és benyújtotta lemondását. Helyébe állítólag a Museumsquartier jelenlegi igazgatója, Christian Strasser lép: ő már eddig is tagja volt a Holding felügyelő tanácsának.

A Burgtheater igazgatói posztjának – legalábbis ideiglenes – betöltéséről leghamarabb a jövő héten dönt a Holding felügyelő tanács. A hivatalában maradt gazdasági ügyvezető eközben nem hozhat olyan döntést, amely eredetileg mindkét igazgató hozzájárulását igényelné.

További cikkeket olvashat Ausztriáról a

Szervusz Ausztriahonlapon.