Idén Grecsó Krisztián nyitja meg az Ékszerek Éjszakáját
Az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénye egy éve mutatkozott be először. Az esemény annyira sikeres volt, hogy idén november 4-én és 5-én a kortárs ékszerművészet központjává válik a főváros. A programok egyik szervezője, Kecskés Orsolya ötvösművész a 168 Órának elmondta, harminc budapesti helyszínen tartanak majd ékszerbemutatókat, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket: – Lesznek olyan workshopok is, ahol bárki készíthet ékszert kerámiából és fémekből, sőt a legújabb technikákat, például a lézerhegesztést is ki lehet próbálni.
A tavalyi Ékszerek Éjszakájának határon túl is olyan jó híre lett, hogy idén kitűnő külföldi ötvösök is eljönnek hozzánk kiállítani. Az Eventuell Galériában kolumbiai és spanyol meghívott művészek munkáit láthatja a hazai közönség, a Sterling Galériában pedig a nemzetközi nagyágyúk műveit.
A hazai fesztivál célja az is, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse meg a kortárs ötvösművészetet.
– Akadnak, akik úgy gondolják, az ékszer luxuscikk, státusszimbólum. Holott nemcsak nemesfémekből, hanem olcsóbb, modern anyagokból is készülnek ékszerek. Ezek voltaképp hordható műtárgyak, a művészi kommunikáció és az önkifejezés eszközei is – tette hozzá Kecskés Orsolya.
Szerinte az ékszerkészítés kicsi, belterjes szakma, ezért is fontos nyitni más műfajok felé. A tavalyi esemény fővédnökei Dragomán György és felesége, Szabó T. Anna voltak, most Grecsó Krisztián vállalta a fesztivál megnyitását. Izgalmas kérdés: vajon férfiszemmel, íróként mit is jelent az ékszer?
S. ZS.