Hurokország

- A Hurok alcíme: Pénzmagyar. Kornis Mihály Körmagyar című színdarabjára utal, amely a szexualitáson keresztül térképezi fel a társadalom különféle rétegeit. A Hurokban a pénz okán csapnak át mindenen a zsigerből induló hullámok.

– Kornis Mihálynak az 1980-as években írt darabjához Arthur Schnitzler Körtánc című műve szolgált alapul, amely a múlt század elejéről való. A szexus mindkét korszakban alkalmas apropó volt, hogy annak kapcsán mutassák be a társadalom különféle szegmenseit. A nemiség az én könyvemben is szerepet kap. De a jelen viszonyait meghatározó alávetettség, agresszió gyökerei máshová futnak. Az emberek ma szinte kizárólag anyagi potenciál alapján fogadják el maguk felett állónak a másikat. A „gyengébb” ráadásul az alázatig meghunyászkodik – és ezt várja el a még erőtlenebbtől. Az életstratégiákból kiveszett a késztetés az egészséges lázadásra. Ahogyan az összefogás képessége is elkopott.

– A Hurok egybefutó történetei riportfüzérek sarkosságával sorjáznak. Szereplői közül még a legelesettebb sem szerethető karakter. Erős düh lehet önben.

– Hrabal, egyik kedvenc szerzőm rendszerint empátiával mutatja meg a hétköznapok szerencsétlenkedő figuráit. Némileg fel is mentve őket: történeteiben mindig jelen van a diktatúra valamely korszaka, amely zsibbasztja a szellemet, korlátja a szabad gondolatnak. Sokáig azonosultam a hrabali világlátással, de már nem megy. Már nem mondhatjuk: Kádár vagy a szovjet hatalom tartja sakkban a jobb sorsra érdemes tömeget. Hiszen az már évtizede besoroltatott a világ jobbik feléhez. Mégis mit tesz? Más irányba mozdul.

– Valójában a jelen hatalom masírozik az élen.

– A társadalom jelentős része alattvalói attitűddel követi. Történelmünk során született a mondás: akié a birtok, azé a vallás. A magyar paraszt pár évszázada adott esetben a török kaftánját csókolgatta. Hagyományosan abban látjuk a biztonságot, ha aprócska tagjai lehetünk egy paternalista közösségnek, államnak.

– Uniós tagságunk szerencsés baleset következménye volna?

– Lehet, hogy ez ügyben erősebbek voltak nálunk a külső körülmények. Ha másként lenne, a Jobbik sem ért volna el húszszázalékos eredményt a választáson.

– Kötter Tamás, a jelenkor ugyancsak rendszerkritikus művének, a Rablóhalaknak szerzője nyilatkozta a 168 Órának: a kortárs szerzők úgy tükrözik a magyar valóságot, hogy abban van egy vakfolt. Nem látszik az a társadalmi réteg vagy osztály, amely villámmódon lett a rendszerváltás első győztes nemzedéke. Azok a mai kora negyvenesek, akik számára a materiális értékeken kívül nincs más eszmény. A Hurokból azonban úgy tűnhet: ez a világlátás mindig is jelen volt a magyar társadalomban.

– Nem gondolom, hogy ez a mentalitás csak egy bizonyos generációhoz köthető. Egyes pozíciók birtokosait bármely korosztály tagjaként is gyakorta jellemzi a bizonyos erőterekhez csatlakozás igyekezete. A teljes morális alávetettség vállalása. Lehet huszon- vagy akár hetvenéves is. Különben nem vitázom Kötter Tamással, hiszen értem, ő miként alakította ki saját véleményét. Van ugyanis egy olyan réteg is – elsősorban a jól képzett negyvenesek körében –, amely erős cinizmussal szolgálja az említett metódus működését. Egyfajta technokrataként, pénzügyi, jogi, műszaki ismereteivel. Látok közöttük jogászokat, közgazdászokat, politológusokat. Természetesen ők maguk is a jelen korszak nyertesei, ám valójában nem ők az igazi gazdagok. Csupán bakot tartanak azoknak, akiket sokszálú politikai kötődéseik is segítenek a komoly vagyonok felhalmozásában.

– Ezzel együtt a Kádár-rendszerben még tapasztalni lehetett: a politika potentátjai önmaguk hitelesítése végett is keresték a kapcsolatot a kultúrértelmiséggel. Olykor darabos pártemberek is próbáltak „kacérkodni” a művészekkel, a társadalomtudományok meghatározó gondolkodóival. Ez a hagyomány nemigen öröklődött.

– A Kádár-korszak sajátos viszonyai között még fontos volt, hogy az értelmiség kikerüljön a rendszer kirakatába. A rendszerváltást követő első parlamentben is sok volt az értelmiségi. De az általuk megfogalmazott ígéretek – melyek a nyugatosodás irányába ösztönözték volna az országot – lassan szertefoszlottak. Feloldódtak a mindent kilúgozó és mélyebben gyökeredző demagógiákban. Ezzel már nem tud mit kezdeni az értelmiség, amely nem is lesz többé fontos a politikának. Hiszen már „papírunk” van róla, hogy európai ország vagyunk. Anélkül hogy bármennyire pozicionálni kéne a hagyományaink értelmében leginkább csak kotnyeleskedő értelmiséget. Az ő mormogásaikkal mifelénk egyik oldal sem tud szavazatokat maximálni.

– A méltányosság jegyében: a politikai paletta baloldaláról azért hallani olykor olyan megjegyzéseket, miszerint mégiscsak szükség lenne valamiféle együttműködésre a politikától megcsömörlött értelmiséggel.

– Bennük még van némi lelkiismeret-furdalás a múltjuk miatt. Vagy inkább némi múlékony szégyenlősség. A jobboldalon ennyiről sincs szó.

– Egyes vélekedések szerint sajátos viszonyaink alapja voltaképpen a társadalmat összességében jellemző múlhatatlan infantilizmus.

– Kedves, eufemisztikus és persze elfogadhatatlan megközelítés. Hiszen megint csak okot adhatna a felmentésre a mindent átszövő haszonelvűség kapcsán.

– Konkrét figurák után mintázta a Hurokban ábrázolt politikai, gazdasági potentátok karaktereit?

– Nem, de jelen világunkról az is sokat elárul, ki miként vélekedett róluk. Jobboldali ismerőseim azt mondták: a történet karakterei pont olyanok, mint a szocik vagy a tegnapi kisgazdák. Baloldali társaságban úgy találták: egy az egyben a jelen hatalom figuráira hajaznak. Írói szempontból ez bizonyos elégtétel. Másfelől nem csillapítja az indulataimat.

– Mit tehet ma, aki rosszul tűri, ha hurokba kerül?

– Gyakran jut eszembe Voltaire Candide-ja. Pangloss mester azt sulykolja: ez a világ a létező világok legjobbika. Candide-nak erős kétségei vannak ez ügyben. Mégsem adja fel az optimizmust, ám a „hivatalos propagandától” elfordulva azt javasolja: műveljük csak kertjeinket. Vagyis húzódjunk a privát szféra legbelső tereibe. Ma is átmeneti megoldást jelenthet annak, aki ragaszkodik függetlenségéhez, szellemi szabadságához.