Hogy mi van?
Azt állítja Kövér László,
az Országgyűlés elnöke (a Hír TV P8 című műsorában), hogy Gyurcsány Ferenc „mint egyfajta baloldali szélsőséget képviselő, megzakkant baloldali milliárdos” fejtette ki elképzelését az Európai Egyesült Államok megteremtésének szükségességéről.
Ezzel szemben a tény az,
hogy – bár a világválság óta nem nagyon divatos – nem kell ahhoz baloldalinak, szélsőségesnek, megzakkantnak és milliárdosnak lenni, hogy valaki az Európai Egyesült Államokról beszéljen. Megtette ezt már a konzervatív Winston Churchill is, újabban pedig az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, a belga Guy Verhofstadt, vagy nemrég az Európai Bizottság néppárti alelnöke, Viviane Reding is. Sőt Jean-Claude Juncker, a Néppárt mostani jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára ugyancsak egyesült Európát szeretne. Szép kis zakkant Gyurcsány-frakció, mondhatom.
Azt állítja Martonyi János,
távozó külügyminiszter (a Le Monde című francia lapnak nyilatkozva), hogy a keleti nyitás a magyar kormánynak a világra való nyitásából adódik. Mivel Magyarországnak 25 éven át európai és euroatlanti ambíciói voltak, az elmúlt négy évben történelmi és érzelmi okokból regionális partnerei, illetve gazdasági okokból Kína, India és Japán felé nyitott, sőt a miniszterelnök Oroszországba is elment, hogy fölvesse a nehéz kérdéseket, mondta Martonyi.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a regionális nyitás már az Antall-kormány alatt, a visegrádi négyek létrejöttével megindult, a gazdasági nyitás Oroszországtól Kínáig pedig a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok alatt megtörtént. A különbség annyi, hogy – Martonyi állításával ellentétben – a nyitás most nem gazdasági (az legföljebb folytatásnak minősíthető), hanem inkább ideológiai és politikai. Keleti szél, ha még emlékeznek rá a Bem rakparton.
Azt állítja továbbá a magyar külügyminiszter
(szintén a francia lapnak), hogy Orbán Viktor önhibáján kívül nem tett látogatást Washingtonban. „Sajnálom, de nem ő tehet róla.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy de bizony ő, hiszen a demokratikus intézményrendszert tudatosan szétverő politikáját az Egyesült Államok kezdettől rossz szemmel nézte, figyelmeztetéseit viszont az Orbán-kormány nem fogadta meg. Pedig Obama elnök az elmúlt években nemcsak Tusk lengyel vagy Nečas korábbi cseh miniszterelnökkel találkozott, hanem szerét ejtette annak is, hogy a szintén nem különösebben kedvelt Fico szlovák miniszterelnökkel is tárgyaljon, amikor csatlakozott Biden alelnök és Fico washingtoni megbeszéléséhez. Sőt még Ponta román kormányfőnek is alkalma nyílt negyedóráig beszélgetnie vele, amikor a múlt év végén Dél-Afrikában részt vett Nelson Mandela búcsúztatásán, és ott Tony Blair volt brit miniszterelnök bemutatta őt az amerikai elnöknek. Orbán persze Dél-Afrikába sem ment el. Talán tudta, hogy nincs esélye 15 percre Obamától. Önhibájából.
Azt állítja Szatmáry Kristóf
(gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a Kossuth rádióban), hogy az elmúlt három-négy évben, akár a GDP-növekedést, akár az inflációt nézzük, Magyarország a térség legdinamikusabb területe lett.
Ezzel szemben a tény az,
hogy éppen ellenkezőleg. Ami a bruttó nemzeti termék, a GDP növekedését illeti, csak Csehországnál és Szlovéniánál fejlődtünk gyorsabban (mellesleg minimálisan: 2011: 1,6%, 2012: –1,7%, 2013: 1,1%), Lengyelországnál, Szlovákiánál és Romániánál viszont lassabban. De ha a térséget tágabb értelemben vesszük, akkor még a szerbeknél, bolgároknál és a balti államoknál is nagyobb volt a gazdasági növekedés, mint nálunk. Ugyanakkor inflációban tényleg dinamikusak voltunk: a románokat kivéve mindenkit lehagytunk az áremelkedések ütemében. Már ha ez érdem. Úgy látszik, a Nemzetgazdasági Minisztériumban igen.
