Hippolyt, a ragály

A Mohácsi vész – ez a cím talán jobban illene a Belvárosi Színház legújabb produkciójához, nemcsak azért, mert a híres csata fontos szerepet kap ebben a (mondjuk így) fel-alá dolgozásban, hanem azért is, mert a Mohácsi testvérek ezúttal tényleg kiirtottak mindent az eredetiből, mint a törökök a Csele partján. Megszokhattuk már, hogy színházi életünk aktuális fenegyerekei meglehetősen szabadon bánnak a kezükbe került szöveggel, feljavítják vagy legyengítik, kedvük szerint, belekevernek tücsköt és bogarat, aktualizálják doszt, mindazonáltal valamennyire felismerhető marad a kiindulási pont is. Itt azonban lényegében csak a cím meg a szereplők egy részének a neve marad meg az eredetiből (ezen az alapon Palika is lehetne a cím, vagy Meseautó), és arra szolgál, hogy nagyobb tömegeket mozgasson a pénztárak felé: e kultikus darab minden módon és feldolgozásban eladható nálunk, oly mértékben része lett a nemzeti kultúrának, mint az Egri csillagok meg az Abigél. Ha azt mondja valaki, hogy „a hagymához is hagymát eszem”, meg azt, hogy „Makács úr minden körülmények között ott volt az Operában”, minden gyerek tudja, még a legkisebb is, miről van szó.

Na, itt ezek a mondatok nem hangzanak el, ahogy az összes többi sem. (Nem is tudom, miért és mire kértek engedélyt Zágon István örököseitől.) Elhangzik viszont három-négy másik színdarab, film, irodalmi mű, részleteiben, és a teljes 19–20. századi költészet Petőfitől József Attiláig.

Ez önmagában nem volna baj. Sőt, még az se, ha egy darab nem akar megrengetni, valahonnan valahova eljutni, hanem csak jókedvűen szórakoztatni. Ami engem illet, ha Mohácsiakról, blődliről vagy szójátékokról van szó, kevéssel is beérem, de ezúttal nagy szükségem volt erre a tulajdonságomra. Mert a fergeteges részeket gyakran követték fergetegetlenek, és bár semmitől se kellett tartanunk, nem tartottunk sehová se.

Mindazonáltal jelentsük ki, hogy Kulkát, Csákányit és Eleket egy színpadon látni, az már majdnem elég a sikerhez.

Majdnem.

Jolsvai András