Hihetetlen teljesítményt nyújt abban, hogy a nem létezőt is elhitesse...

Az emberek néznek egyáltalán animációs filmet idehaza? Mennyire elfogadott ez felnőttek körében?

Ehhez egy kicsit vissza kell mennünk az időben: Magyarország egészen hamar bekapcsolódott az animációs vérkeringésbe. Sőt, egészen a 80-as évek végéig animációs nagyhatalom voltunk! Ekkorra datálható egy komolyabb törés az ágazatban: a nagy állami stúdiók mind elbizonytalanodtak, a legnagyobb megrendelő, a Magyar Televízió pedig már nem vásárolt olyan nagy tételben.

Pedig nekem úgy tűnik, van élet a hazai animációs piacon.

Van is! Az ezredforduló táján felszálló ágba került a műfaj. Ma már több stúdió működik, sikeres filmeket készítenek – olyannyira, hogy a magyar animációs film ma már nettó exportcikk. Reméljük, ez is hungarikummá válik, mint a szalámi és a makói hagyma. Bízom benne, hogy hosszú távon nemzetgazdasági stratégiai ágazat lesz.

Ilyen komoly célokkal vágtatok neki az első Anilogue-nak?

Nem egy újabb szakmai fórumot szerettünk volna teremteni, hanem minél több érdeklődőt egybegyűjteni. A célunk az volt, hogy a hazai közönség úgy nézze a külföldi filmeket, ahogyan egy magyar filmet néznek külföldön. Egyfajta nemzetközi szintű igényességet akartunk meghonosítani.

Miért, igénytelenség tapasztalható?

Nem. Egyszerűen arról van szó, hogy idehaza a néző sokáig nem juthatott hozzá a nemzetközi „termés” legértékesebb darabjaihoz. A mi dolgunk, hogy két fesztivál között összegyűjtjük a legjobb külföldi filmeket, hogy azokat prezentálhassuk a hazai publikumnak. A néző így nemzetközi kontextusba tudja helyezni az általa látott alkotást – ez volt a fesztivál alapgondolata.

Lássuk be: az animációs film mostohán kezelt jelenség. Sokan a gyermekmesék körébe sorolnak minden effélét. Miért?

Rajzosabb, színesebb, erősebb vizuális impulzusok érik a nézőt, mint egy élőszereplős alkotásnál. Ott sokat kell stilizálni, hogy egy gyerek számár is érthető legyen a világ. A gyereknek kínált világot hitelesebben lehet tolmácsolni vizuális fikcióval.

De a rajzolt világ ennél jóval többre képes.

Szerintem ez a legizgalmasabb művészeti ág. Üres lappal kezdődik, amiből azután olyan világ nő ki, amely korábban még nem létezett. Nem csak e világot benépesítő lények és tárgyak külleme, egymáshoz való viszonya rögzítetlen, hanem az alapvető törvényszerűségek is úgy alakulnak, ahogyan az alkotó elképzeli. Nincs korlát.
A regényekben az a fikciós pont, ahonnét a realitás és a képzelet elválik. Az animáció viszont megteremti a maga valóságát.

Könnyen elfogadható világot konstruál? Gyorsan lehet hozzá alkalmazkodni?

Mondjuk úgy: hihetetlen teljesítményt nyújt abban, hogy nem létező dolgokat elhitessen.
A szó eredeti jelentése: lélekkel felruházni. Ennek csúcspontja, mikor olyan valóságos figurák kelnek életre, amik nem is lehetnének. Két gombolyagért is aggódni fogsz, ha elhiszed, hogy élnek. Ha ez a két szőrpamacs egy faágon ugrál, izgulsz, nehogy leessenek…

De mindez nem azt jelenti, hogy az animációt csak a gyermeteg lelkű felnőttek szeretik.

Természetesen nem. A fesztivál programjában például szerepel a Sita Sings the Blues, ami az indiai Rámájana-mítosz elemeiből építkezik. Ez egy szerelmi történet és bár vizuálisan nagyon megkapó, abszolút felnőtt téma.
Ugyanez a helyzet a Libanoni keringő (Waltz with Bashir) című filmmel, ami az 1982-es libanoni háború eseményeit dolgozza fel egy izraeli kiskatona szemszögéből – ezzel egy gyerek végképp nem tudna mit kezdeni.

Japán az egyetlen hely a világon, ahol szinte kultikus tisztelet övezi az animációs műfajt. Náluk mi a siker oka?

Egészen elképesztő, hogy ötvenes családanyák tökéletesen naprakészek a pusztító megarobotok témakörében. Nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani azt a fanatizmust, amivel ők rajonganak. Kulturálisan úgy alakult náluk, hogy szinte mániákusan tudnak vonzódni bizonyos történetekhez és szereplőkhöz.
És Japánban ez tényleg gazdasági faktor. Jártam egy helyi animációs iskolában, ahol évente hétszáz hallgató végez – mindegyikük kap munkát! Elbeszélgettem erről egy japán producerrel, hogy megtudjam, mi ennek az evolúciója, mert szeretnénk, ha nálunk is így működne.

Izgatottan várom, mi a titok.

Önfenntartó rendszer. Náluk állami támogatás gyakorlatilag nem létezik. A japán nézők egyszerűen eltartják ezeket a filmeket. Ha külföldre is sikerül eladni, az már extra profit. Értetlenkedett: ha náluk kijön a film, a szereplők kis műanyagfiguráit piacra dobják, és ez a csatolt kereskedelem bőséggel fedezi az előállítási költségeket.
Nyilván a filmtermés java része náluk sem örökérvényű darabokból áll. Van egy kommersz ágazat, aminek oldalvizén értékes munkák készülhetnek, mert olyan a kereslet, ami lehetővé teszi független filmeseknek is, hogy alkossanak, így nem kell sorban állniuk állami apanázsért.

Valahogy mindig eljutunk ide: az állam nemigen pénzeli, csak a mainstream kulturális alkotásokat…

Pedig az animációs lobbi fel tud mutatni sikereket. Az Anilogue fesztiválok minden évben egyre szélesebb látogatottság mellett zajlanak, idén Bécsbe is elvisszük a programok egy részét.

Létezik ilyen, hogy animációs lobbi?

Létezik a független filmeseknek egy csoportja, akik úgy gondolják, hogy nem reális a játékfilmek és az animációs filmek támogatásának aránya. Egy képkockára vetítve a mi alkotásunk sokkal drágább, mint az élőszereplős film, mert minden egyes képkockát meg kell rajzolnia valakinek.
Roppant sarkosan fogalmazva: az animációs filmnél nem olyan egyszerű, hogy megnyomod a piros gombot, a kamerával veszed az utcát, és kész a felvétel.

Kulturális vagy gazdasági vonalon próbálkoztok inkább? A politika mely pontjaira lehet „nyomást gyakorolni”, hogy támogatást szerezzetek?

Ebbe nem igazán mennék bele, mert az én dolgom az, hogy a fesztiválra minél több nézőt csalogassak. Szerintem az a jó irány, ha a nézőközönség felől fogjuk meg ezt a jelenséget és nem pusztán a kulturális értékek alapján mondjuk: az állam fordítson több fegyelmet az animációs filmre. Hiszen be kell mutatni a döntéshozóknak, hogy a támogatásuk elvezethet egy önfenntartó ágazat kialakulásához.
Ahogyan az elején is mondtam: értékes exportcikket tudunk termelni, de ez induló segítséget igényel. Ha nincs magyar néző, akkor nincs is miről beszélni.