Herczeg Szonja: Szín
Egy nappal korábban is hangos beszédre lett figyelmes a buszon. Akkor egy nő magyarázott eszeveszetten a telefonba párjának, aki három megálló után már nem volt a párja, hat megállóval később pedig – hallhatóan – megint az lett. A nő őszes haja hátul csomóban állt, simulós kék rövid ruhája szép alakot emelt ki, arca csupa bánat és teljes elmebaj volt. Kilakoltatás veszélyeztette – tudta meg az egész busz –, Péter, akinek neve többször is visszhangzott a sorok közt, a vonal túlfelén nem értette, miért csak hatvanezer költőpénzt visz magával a nő a nyaralásra, miközben októbertől már se lakása, se munkája.
Hazafele ezért meg kellett hogy állapítsa, neki ehhez képest nagyon jó dolga van, szakadt farmerja helyett másnap vesz is egy másikat.
Ma nappal indult el, a jótékony sötétség ezúttal nem fedte a körút mocskát. Tömött villamoson egyensúlyozott, mígnem talált egy helyet, ahova le tudta tenni kissé megfáradt tagjait.
– Azonnal vedd le onnan a lábad! – ütötte meg a fülét a tegnapihoz hasonló hangszín.
Oldalra fordult, és egy gyönyörű nőt és angyali kislányát látta az üléseken. Fejét inkább visszafordította, mégse tűnjön tolakodónak, de kisvártatva a hang megint élesedett.
– A szín, az nem tárgy, hanem fogalom. Meg tudod fogni a színt? Nem! Na ugye. Akkor az tehát fogalom. Szereted ezt a színt?
– Igen, nagyon – válaszolja mosolyogva a kislány.
– Világos?
– Nem.
– Sötét?
– Az sem.
Csönd áll be, ezért újra odanézek. Ekkor tűnnek fel a lila karikák a nő szeme alatt. Nincs rajta semmi smink, ráncos a homloka, mégis lenyűgözően szép. Tördeli az ujjait az ölében, és oldalra fordul.
– Anya, nézd, annak a bácsinak is baja lesz, mint apának! – mutat kifelé a kislány egy, a hídon álló emberre.
– Nem lesz baja. Miért mondod? Csak ott áll.
– Mert ha meglökik, és kicsit kijjebb megy, akkor úgy jár, mint papa. Vigyázni kell, meg ne riadjon. Nem?
A nő nem válaszol, csak néz a lányára, aki erre rögtön a lábára irányítja tekintetét.
– Ne beszélj butaságokat, jó? Szóval, ott tartottunk, hogy a szín... élénk színről beszélünk?
– Igen!
– Olyan élénk, mint a sárga?
– Nem teljesen.
…
– Anya, adnál egy pogácsát, légyszi?
– Tudod, hogy nem hoztam magammal. Otthon van.
– Rendben.
Néma csönd áll be újra, és csak arra tud gondolni, már sosem fogja megtudni, melyik színre gondolt a kislány, mert le kell szállnia.
Hazafele veszi az irányt, nincs kedve bemenni a boltba, hogy lecserélje szakadt farmerját. Inkább futni támad kedve, lohol a kapuig.
Ahogy felér az emeletre, egy tál pogácsa fogadja a lábtörlőn. „Etelka voltam, puszillak!” – áll a cetlin.
Nézi a tálat, percekig csak áll felette, majd fogja, és úgy ahogy van, teljes erejéből lehajítja az egészet a gangról.
