Harag Anita: Ahol abbahagyták

Most adja vissza neki a könyvet. Nem tervezik, hogy kávéznak, mégis az egyik kedvenc kávézójuk közelében találkoznak. Máté késős, tíz perc, annyit szokott, ezért a lány is késik, nem tizenegyre, hanem tizenegy tízre akar odaérni. Máté most nem késik, mert tudja, hogy a lány ezt várja tőle. Öt perccel hamarabb ott van, áll a sarkon a drogéria előtt, nézi a tusfürdőket és a testápolókat. Meglátja a testápolót, amit a lány használ. Vagy használt, nem tudja, még mindig ezt használja-e. Próbálja felidézni az illatot. Tudja, hogy szerette, azt nem tudja, a lánynak is mondta-e, hogy szereti. Megfordul, most háttal áll a kirakatnak, nem akarja, hogy a lány úgy lássa meg, hogy éppen tusfürdőket és testápolókat néz. Eljátszhatná, hogy nem veszi észre, ahogy közeledik, pedig az ablaküvegben már messziről látná, figyelné, ahogy átjön a zebrán. Nézhetné anélkül, hogy a lány tudná. Nem az ablaküvegből pillantja meg, hanem a cipőjét, a farmernadrágját veszi észre először, ahogy odaáll mellé, Máté úgy csinál, mint aki a mobilját nyomkodja. A lány azon viccelődik, hogy Máté ért ide előbb, ilyen még sosem volt. Előbb adnak egymásnak puszit, utána viccelődik vele. Puszi, ölelés, viccelődés a késésen. Három éve nem látták egymást, mindketten mosolyognak. Nem tudják, örül-e nekik a másik, vagy csak zavarban van. Máté előveszi a táskájából a könyvet, odaadja. Hogy tetszett, kérdezi a lány, tetszett, hazudja. Nem vallja be, hogy még nem olvasta el, csak mindig el akarta olvasni. Valamelyikük megkérdezi, nincs-e kedve beülni a másiknak egy kávéra. A másikuk azt mondja, van kedve. Ha valamelyikük nem kérdezné meg, a másik hozná fel, mert mindketten szeretnének kávézni. A fiú emlékszik, hogyan issza a lány a kávét, tej, egy cukor, a lány nem emlékszik, a fiú hogyan. Mond valamit, amire viszont emlékszik. Máté csak barna sört iszik. Vagy azt, amikor Máté felvette a melltartóját, zöld, virágos melltartó a szőrös mellkason, és körbetáncolt benne a szobában. Mátén volt a melltartója, tehát rajta semmi nem volt, ez csak azután jut eszébe, hogy azt mondta, Mátén volt a melltartója. Máténak a sztoriról a lány melle jut eszébe. A lány zavarba jön, Máté úgy csinál, mintha nem jutott volna a lány melle az eszébe. Elmeséli, hogy már nem iszik igazi kávét, csak reggel egyet, nem tud tőle aludni, összevissza ver a szíve. Koffeinmenteset rendel. A munkahelyükről beszélgetnek, a lány még mindig ugyanott dolgozik, Máté még mindig a lány mellére gondol. Aztán azt mondja, ő már eljött a régi helyéről, ez most jobban fizet, mint az előző, bár néha hiányzik neki a régi társaság. Máté bátyjáról beszélgetnek, együtt jártak nyaralni, született egy gyereke. Megmutatja a telefonjában azt a képet, amit én csináltam róluk. Úgy fogta Barnit a kezében, mintha egy cserép virág lenne, amiről nem tudja eldönteni, hova tegye a szobában, az ablak mellé vagy a kisasztalra. Azóta megtanulta jól fogni, úgy, mint egy gyereket. Ahogy a lány közelebb hajol, megnézni a képet, Máté megérzi az illatát, még mindig ugyanolyan. Meglepődik, milyen könnyen folytatják ott, ahol abbahagyták, mintha a múlt héten beszéltek volna utoljára. Az S-bahn a Yorckstraßéra érkezik, innen még két megálló a Potsdamer Platz. Ne felejtsem el, hogy már csak két megálló, két megálló múlva le kell szállnom, Yorckstraße, Anhalter Bahnhof, Potsdamer Platz. Megnézem a telefonomat, Máté nem írt, vettem a szójatejedből, ez az utolsó üzenet. Megvette a szójatejet, visszaadta neki a könyvet, beültek kávézni, megmutatta Barni képét, rájött, milyen sok hét telt el, amióta nem találkoztak, meglepődik, hogy mégis olyan, mintha a múlt héten találkoztak volna. Kávézás után újra elkéri a könyvet, most már tényleg el fogja olvasni, ígéri, és újra találkozni fognak, hogy megint visszaadhassa. Vettem a szójatejedből. Nächste Stationen, Potsdamer Platz. Vettem a szójatejedből.

Megjelent a 168 Óra hetilap 2020. december 2-i számában.