Függöny

A színpadon Hendrik Höfgen (Stohl András) balettozik. A Nemzeti utolsó Mephisto-előadása ez. Nem jöttek potentátok búcsúztatni, távol maradt a hatalom. Fent, a páholyban kopasz fej könyököl, a karzaton verdesnek a legyezők. Meleg van. Tele a nézőtér könnyű nyári ruhákkal, panyókára vetett világos zakókkal.

Höfgen sír, nyafog, Höfgen arcáról csorog a veríték. Egy akarnok ő, egy őrült, egy nyámnyila, egy helyezkedő, egy színész. Körülötte sztárok (Udvaros Dorottya), fasiszta és kommunista idealisták (Nagy Zsolt, Makranczi Zalán), cinikusok (Hevér Gábor), kispolgárok (Nagy Mari, Fehér Tibor, Gáspár Sándor), világra vakok (Radnay Csilla), szeretők (Bánfalvi Eszter, Tenki Réka), gyávák és megtévedtek. Ismerős, amit hallunk: „Minden színház politizál, még ha tagadja is. Végzetes, ha valamelyik társulati tagunk politikailag túlexponálja magát. Legalizáljuk a hatalmat? Ugyan! Nem mi döntünk arról, hogy hova születünk!”

Höfgen liheg, pulykavörös, dühös. Höfgen ripacs és nagyszerű.

Előttem tinilány, ölében vaskos emlékkönyv. Már megnyugodott, pihen a keze az autogramos lapokon, a beleragasztott jegyeken, a színészekkel közös fotókon. Anyjának kezében virág kókad. Testes asszonyság nemzeti papírzászlócskát ejtett az ölébe, és papír zsebkendővel törölgeti a dekoltázsát.

Höfgen két hatalmas bőrönddel tűnik fel. Mintha Az ügynök halálából Timár József legendás kofferjeit cipelné, de őt nem szánjuk meg, bár látszik, hogy fél, elmenne az országból, mert közeleg a diktatúra. Mégsem megy, sikert akar, üvölti: sikert! Megalázkodik érte, gyón a hatalomnak, megbánja bűneit a földi istennek. Arca lassan ördögivé válik, a Batman Jokereként maszatolódik el szájáról a vörös. Észre sem veszi, hogy közben a hatalom játszik vele, ahogy az idealistákkal, a kispolgárokkal, a gyávákkal, mindannyiunkkal szokott. Mert Höfgen sem különb, még saját hatalma sem az övé, de ő legalább életben marad.

Lassú a függöny, gyors a taps, nyugtalan a keserűség. Hiszen a hatalom itt is játszadozott: a darab mögött ott futott egy másik, csak az Alföldi társulatáról szólt.

Hirtelen megáll a zaj. Csendben papírlapocskákat mutat a közönség a színpad felé: „Köszönjük!” Trombita szól. Il silenzio. Sír, zokog a színpad. A karzaton molinók lógnak. „Köszönjük!”, „To be or not to be.” „Jog az élethez és a szabadsághoz.” A korábban a nézőtéren ülő nemzetis színészek, Molnár Piroska, Kulka János, a rendező Mohácsi János is fent állnak már.

Alföldi Róbert jön oldalról, meghajol, beinti a műszakot is. Megilletődött mindenki. Zúg a taps, tüntető taps. Virágok repülnek. A színészek hátrálnak. Vége van. Vége.

Leereszkedik a vasfüggöny.

Pungor András