Ezek voltak az utolsó szavai – Kevés groteszkebb történetet ismerek
A kötet idézettel kezdődik. Mrs. Connaly, Texas állam kormányzójának neje, aki a prezident mellett üldögél a protokollkabrióban, elérkezettnek látja az időt, hogy kicsikarja a lelkes fogadtatás nyugtáját. Így: „Nem mondhatja, elnök úr, hogy Dallas nem szereti és tiszteli önt.” John F. Kennedy: „Nem, ezt nem mondhatom.”
Ezek voltak az utolsó szavai.
Kevés groteszkebb történetet ismerek.
A magyar származású, német néven publikáló, Amerikában állampolgár, a svájci Ascona temetőjében nyugvó népszerű író regényeit egyre csökkenő lelkesedéssel olvasgattam. Na de micsoda riporter volt!
Szavai révén jelen vagyunk minden jelenetben. „Szituál.” Ismeri az országot, élt itt éveket, szolgált a hadseregében, képviselte Európában, s most, 1963 őszén látogatóként és régi ismerősként tér vissza. Rácsodálkozik a változásokra. („Do it yourself” – úton-útfélen, még gyászban is.) Megfordul Washingtonban, látja a Fehér Ház új csodafegyvereit, „a tojásfejűeket”, jár a Harlemben, Délen, Texasban („az egyetlen állam, amely a barbárságból a civilizációba a kultúra kikerülésével jutott”), „az ellenséges belföldön”, találkozik a Ku-Klux-Klan ügyvivőjével (Tuscaloosa, Main Street 6. 401. apt.), Mr. Robert L. Sheltonnal, akit rövid szemrevételezés után „a fehér söpredék” képviselőjének nyilvánít. (Nem alaptalanul mondom: kiváló riporterrel utazhatunk!) Megismerkedik a legendás King tiszteletessel, akit nem tart túl tisztelendőnek, meg a néger milliárdosokkal, akiket a rasszista politika tett dúsgazdaggá.
Kennedy mint a liberalizmus salesmanje megbukott: lelőtték. Ám amit elindított, nem lehetett megállítani. Amint „egy hangulatot sem lehet letartóztatni”. Annál spirituálisabb.
(Hans Habe: Halál Texasban. Amerikai tragédia. Fordította Vajna János.
K. u. K. Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
