És mossa kezeit

2022. március 14., 08:43

Szerző:

Adott az ember, aki megfogja a követ, és addig ütögeti a sziklához, amíg az szerszámmá nem válik. Alakítgatja, pattintgatja, aztán olyan formát talál ki, ami nincs a természetben: a kört, ami kerékként ölt testet. Az ember, ez a piszkos kezű ember a kőből faragott kör közepébe lyukat fúr, és beledugja a fát, hogy könnyebben tudja szállítani a prédát, az építkezésre szánt alapanyagokat és a halottakat. Szobrokat emel, hogy emlékezzenek rá, és kerámiákat készít, hogy legyen miben tárolni az ételt és az italt. De nem elégszik meg ennyivel: olyan szerszám kell, amivel még több jut a hasába. Legyen az első ilyen mondjuk a parittya, de kövesse azt a lándzsa és a kard, hiszen hatékonyabban lehet rabolni velük. Az ember kedvenc szava innentől a gyilkolás. Ha megkérdeznénk, mit szeret még a tárgykészítésnél is jobban, azt mondaná, hogy a háborút, és a gyepre köpne. Háborúzik jobbra, háborúzik balra, de a környezete alakításával sem áll le, mert a legjobb, legnémább csatlósok a tárgyak. Muszáj házakat építeni, bennük pedig asztalt és székeket elhelyezni, hogy minél távolabb tarthassa magát a természettől, ami túl sok galibát okozott már neki. Az ember otthona egyre kényelmesebbé válik, és egyre inkább a tehetősséget hirdeti. Merthogy az ember kitalálja a pénzt, ami épp olyan kerek, mint a kőkerék, és azért szereti, mert ugyanúgy átgázolhat vele másokon, mint a szekerével. Az embernek díszes edények és keményfából faragott bútorok dukálnak, amiket a szegények, akiken anno felülkerekedett a barlangban, irigyen bámulhatnak. Az erő legyőzi az észt, az erő legyőzi az észt, ezt sose felejtsétek. Ahogy egyre hívogatóbbakká válnak az otthonok, úgy emelkednek fel a tengerekből a csatahajók, bújnak ki a mezőkből a lángoló falovak és suhannak át az égen az első nyilak. Öl, öl, kiáltja az ember, miközben bugyután vigyorog, és köpőcsészével, pörgettyűvel, éjjeliedénnyel és műpénisszel ajándékozza meg magát. Fordul egyet az ágyában, és felnyögnek alatta az elesettek csontjai. A faasztalokat festékporral hinti be: színesedik az országa, mégis egyre vörösebbé válnak a földek. Transzcendencia, motyogja ezúttal önkívületében az ember, mert már ezt a szót is kifaragta, majd egy bizonyos Úr nevében végigvágtázik a földrészeken, hogy amit más elkészített, azt ő most elkobozza. Ha az úgynevezett ellenség nőit megerőszakolhatja, miért ne erőszakolhatná meg a tárgyait is? Egyre több mindent mesél a gyertyatartó, a tőr és a nyaklánc: az ember nem azért gyilkol, mert a népének szüksége van rá, hanem mert végre olyasvalakire lehet hárítani a felelősséget, akinek nincs füle és nincs szája, és éppen ezért nem szólalhat fel a mészárlás ellen. Mire az ember választ kapna tőle arra, hogy miért szülte őt erre a bolygóra, már el is dördülnek az ágyúk és a puskák, egy vidám kis kastélyba megérkeznek a légies Fabergé-tojások és a zenélő ládikák, és végleg bezárulnak a paloták a szegények előtt. Az ember kristálypoharakból dönti magába a bort, külön étkészlettel eszi a levest és a pudingot, és rizsporos parókát hord a divat nevében. Még a buzogányok is az ő monogramját viselik, és csak azért készülnek, hogy a baldachinos ágy mellől segíthessenek a rikoltásban: amerre mutatok a buzogányommal, arra menjetek hódítani. Eztán az ember lehunyja a szemét, baconbe göngyölt csirkecombokról álmodik, és amikor újra kinyitja, jéghideg golyók bújnak elő a pisztolyából, tankok dagonyáznak a sárban és bombák robbannak a városok terein. Mérgező gondolatait rádiók és televíziók harsogják, szegényei vadászrepülővel és ejtőernyőkkel közelítik meg az úgynevezett ellenséget, és az ember, ez a mocskos kezű ember barátságos zöld uniformisba bújik, hogy úgy tegyen, mintha lenne még köze a természethez. A szék már nem szék, hanem hatalom. A kerék már nem kerék, hanem hatótáv. Az asztal már nem azért készül, hogy az ember dolgozzon vagy hogy önfeledt vacsoráknak teríthessen meg rajta: a sorstörő elhatározások cselédjeként szinte végtelen hosszúságúvá nyúlik. Az ember leül a végébe, belenéz a kamerába, és azt hazudja, hogy nem öl, nem öl, pedig az atomrakéták Európa irányába fordulnak, és drónok búgása tölti meg a légteret. Aztán az ember kilövi a lakóházakat, és mossa kezeit.

Szerző: Borda Réka

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.