Erőközpont – Kényelmetlen elvközösség

Megszokhattuk már, hogy amint a NER éber őrei problémát észlelnek az élet bármely területén, már tolják is a prompt választ, erőből, harsányan, ahogy a csövön kifér. Említhetnénk, hogy csak egyet mondjak, a Nemzeti alaptantervet, abból jelenleg van vagy hatféle, egyikről sem tudni sokat, csak amit épp a köz számára kegyesen ki-kiszivárogtat a propagandagépezet. Az viszont biztosan tudható, hogy bármi legyen is, szeptembertől be kell vezetni azt az iskolákban. Azt, amit.

2020. február 1., 18:00

Szerző:

Haladjunk hát, nem kell ide átmenet meg finomhangolás. Jó lesz az így is. Na de mit tegyen az egyszeri hatalombeteg vezetés, ha az úthengerrel döngölt egyenpályára a kultúrát is ráküldené? A kultúrát, amit nem olyan könnyű, mondhatni lehetetlen uniformizálni és központosítani. Ahol a dolgok természeténél fogva a tehetség a vezérelv, és a sok százezres kultúrafogyasztó réteget sem lehet felsőbb utasításra azonnal átidomítani.

Persze hogy nem kell aggódni, mindenre van itt megoldás, mégsem engedhető meg az alkotóknak ez a fékevesztett önkifejezése, a belőlük áradó zabolátlan társadalomkritika, amit sokszor nem átallanak a művészet, horribile dictu a szarkazmus eszközeivel artikulálni.

Jött is a szokásos, salátatörvénybe stikában becsempészett módosítás, hogy végre az alkotói fantázia is kapjon narancs- és nemzetiszín keretet, beszántották volna az NKA-t, központosított lett volna a könyvkiadás, ott és akkor a Petőfi Irodalmi Múzeum ura, Demeter Szilárd kijelölte volna a helyes gondolkodási irányt. Csakhogy túl nagy volt az értelmiségi felhorgadás – ezért is bosszantó az értelmiség, mert annyira idegesítően ragaszkodik a szellemi autonómiájához –, így aztán, úgy fest, a fontolva haladást választották a kultúra rombolásában. Ennek lehet első lépése, hogy megosztják az írótársadalmat is.

Mert mi mást gondolhatnánk arról, hogy a kultúrkampfvezér Demeter Szilárd egyik nap Térey-ösztöndíjat álmodik, és azt feszt ki is osztja, valamilyen csak számára tisztázott alapon, a szerinte arra érdemesek között? Ráadásul tényleg vannak a listán arra érdemesek. A Térey-ösztöndíj nem fekete-fehér, hogy is lehetne az, hiszen a tragikusan korán elhunyt névadó nem egyszerűen író volt, sokkal inkább kortárs kulturális ikon, özvegye, a díjat odaítélő bizottság elnöke pedig nyilvánvalóan a legjobbat akarja azoknak, akik szerinte férje örökébe léphetnek. Épp ez a taszító ebben, hiszen a makulátlan erkölcsű íróóriás nem szerette volna, hogy a nevére akár a politika legkisebb árnyéka vetüljön.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Fotó: Illyés Tibor

Márpedig a negyvenötös listát áttekintve nem nehéz kiszúrni a kakukktojásokat. Van olyan is, akinek a nevéhez semmilyen szakmailag értékelhető alkotás nem kötődik, és vannak más érdekességek is. Hogy mondjuk a közpénzből létrejött Előretolt Helyőrség Íróakadémia kilenc oktatója is a díjazottak között van. Igen, Orbán János Dénes is, aki az akadémiát működtető Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. feje. Ahol egyébként, az akadémia honlapja szerint, Demeter Szilárd is tanít.

De álljanak itt erről írói vélemények is. A József Attila- és Csáth Géza-díjas Csehy Zoltán, miután visszaadta a díjat, azt mondta egy szlovák lapnak, hogy mivel „a győztesek között közmegbecsülésnek örvendő, jelentős alkotók és közismert irodalmi élősködők egyaránt szerepeltek, sőt akadt olyan személy is, akinek »irodalmi« tevékenysége egy pályakezdő színvonalát is alig éri el, s akinek a köteteit fellépésétől kezdve negatív kritikai visszhang kíséri, a bizottság tagjait gyaníthatóan aligha irodalomesztétikai szempontok vezették. Ez a szélsőséges széttartás egyszerre komikus és ijesztő: olyan, mint az Andersen-mesében, amikor a ganajtúró bogár azt hitte, máris nemes lett, mert az istállóban a császár fenekéhez férkőzött. Pedig alighanem a saját halálához került közelebb.”

„Enyhén szólva aggályosnak találom a díj létrejöttének körülményeit, annak átláthatatlanságát, az azt életre hívó Demeter Szilárd személyét, és nem hiszem, hogy itt és most, ebben a formában kellene támogatni azt a kultúrát, amelyet egyébként D. SZ. példaképe és főnöke az egész trollapparátusával tudatosan és szisztematikusan rombol körülöttünk. Mindannyian tudjuk, hogy ami történik, nem normális. Ebből az idiotisztikus és nyomasztó összegből – fejenként 16-17millió forint – meg lehetett volna menteni a József Attila Kört. Lehet nézegetni a díjazottakat innen, onnan, de hát mégiscsak: O. J. D., aki az elvbarátaival egy-két éve még más írók, többek közt a barátaim ellen uszított a pártlapban” – ezt pedig már Bartók Imre írta a közösségi oldalán, merthogy ő sem kért a NER-forintokból.

Az író egyébként kifogásolta azt is, hogy két év múlva kötelezően kiszórnak a díjazottak közül legalább öt embert. Tényleg, vajon mi alapján? Mi lehet a szempont a kiválogatásnál? Megvizsgálják, hogy sikeres volt-e a kétéves átnevelési kísérlet? Remélik, hogy felbukkannak a semmiből, esetleg a családi, baráti körből megbízhatóbb, ám teljesítmény és gerinc nélküliek, akikre valamilyen homályos szempontrendszer alapján ráhúzható, hogy írók?

De nem csak ezek miatt lehet kényelmetlen az elvközösség Demeter Szilárddal. A kultúrharcos NER-katona váratlanul ejtőernyőzött be a szakmailag nehezen kifogásolható, a PIM éléről mondvacsinált okokból eltávolított Prőhle Gergely helyére. Szakmai előélete nincs, viszont párthűségéhez a legcsekélyebb kétség sem férhet, már csak azért sem, mert ő maga is telekürtölte fideszes hiszekegyével a sajtót. A 168 Órának egy éve arról beszélt, hogy 110 százalékban támogatja a kormány politikáját, meg azt is mondta, hogy „kicsi a torta, véges az elosztanivaló. Egyenlőbben elosztani próbáltuk már, ezt hívták kommunizmusnak. Nem volt túl sikeres. Azt is tudjuk, hogy minden hatalom célja az értelmiségi holdudvarának jutalmazása, cserébe elvárja, hogy legitimálja a hatalmat. Ezzel nincs is baj.”

Sok minden mással sincs baja. Nem fél az erőszaktól, büszkélkedett már ezzel is többször, sőt igazolta is állítását, amikor elmondta: szerinte annak az újságírónak, aki a zenekarán élcelődött, kalapáccsal kéne eltörni az ujját.

Mindeközben ölébe hullott intézménye idén 6,1 milliárd forintból gazdálkodhat. (Tavaly áprilisban jelentették be: tizenegy kiemelt fővárosi színház összesen 3,5 milliárd forintot kap a kieső taotámogatások helyett.) Kell is a pluszforrás, hiszen egy kormányzati előterjesztés szerint irodalmi erőközponttá alakul a PIM. És akkor ő, mindenek teljhatalmú ura, már végképp felruházva érezheti magát, hogy kijelölje a határvonalat kívánatos és nemkívánatos írók között. No persze eddig sem volt gátlásos ezen a téren.

Nehéz ez. Egyrészt egy kézből eszünk immár mindannyian, cinkosokká tett minket a rendszer, másrészt mégsem mindegy, hogy beránt-e a NER-mocsár, vagy csak kicsit összesároz.

Most épp az irodalomban keletkeznek csúnya sárfoltok. Az első lépés a jelek szerint kipipálható, visszajött a tűrt kegyeltek és a támogatottak csoportja, két év múlva pedig jöhet az újabb szelekció. Akkorra talán, remélheti a központosításra kész kormány, a felhorgadás is elcsendesedik, nem állnak útjába mindenféle értelmiségi aggályok az NKA beszántásának sem, és létrejöhet egy sokkal nagyobb, kézi vezérlésű irodalmi erőközpont is.

Én meg azt remélem, hogy ezt nem hagyjuk.