Enrique Iglesias márciusban egymás után két este is fellép Budapesten

2017. október 31., 17:52

Szerző:

A nagy érdeklődésre való tekintettel március 11-e mellett másnap, 12-én is fellép Enrique Iglesias Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.

Mivel Enrique Iglesias március 11-i koncertjére a jegyek néhány nappal a meghirdetés után elfogytak, a spanyol énekes másnap is fellép Budapesten. A március 12-i koncertre csütörtöktől lehet jegyeket váltani – közölték a szervezők az MTI-vel.

Fotó: AP / Chris Pizzello
Fotó: Chris Pizzello

Az énekes, aki tizennyolc év szünet után lép fel újra Magyarországon, régi és új slágereiből egyaránt válogat majd. A repertoárban szerepel többek közt a Bailamos, a Hero, a Duele El Corazón, a Loco, a Heart Attack, a Bailando vagy a Subeme La Radio is.

A Grammy-díjas spanyol énekes húszéves karrierje során csaknem százmillió lemezt adott el világszerte, több mint ötszáz díja között a tavalyi American Music Awardson elnyerte a közönség kedvenc művészének járó elismerést, idén pedig – az előző évhez hasonlóan – a Latin American Music Awardson öt díjat kapott, köztük az év művészének járó elismerést.