Elhunyt Margitai Ági színésznő

Margitai Ágit 1962-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták. 1981-ben lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész, 1995-ben pedig Déryné-díjat kapott. 2006-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, 2010-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

2014. november 4., 13:04

Híres szerepei között volt a Pygmalion Elizája, Anna Frank, a Ványa bácsi Szonyája és Stuart Mária. A Koldusoperának minden női főszerepét eljátszotta.Az Egy szerelem három éjszakája című darabban ő volt az első Júlia, eljátszotta Füst Milán Máli nénijének címszerepét. 1995-ben a Kamondi Zoltán rendezte miskolci Saloméban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női alakítás díját.

A színésznő 2001-ben rendezőként LaBute Szentek fecsegése című művét vitte színre. Legismertebb filmszerepe a Radványi Géza rendezte Circus Maximusban (1980) volt. Filmjei között volt a Sándor Pál rendezte Herkulesfürdői emlék (1977), a Szabadíts meg a gonosztól (1979), a Ripacsok (1981), a Szerencsés Dániel (1983) és a Gazdag Gyula rendezte Elveszett illúziók (1983). Szerepelt Alföldi Róbert Nyugalom (2008) és Kocsis Ági Pál Adrienn (2010) című filmjében, utolsó filmszerepét Török Ferenc nemrégiben bemutatott, Senki szigete című alkotásában játszotta.