Éjszakai helyszínelők

Lapzártánkkor, 98,97 százalékos feldolgozottságnál 61,24 százalékos részvétel mellett listán a Fidesz–KDNP 44,54, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP 25,99, a Jobbik 20,54, az LMP pedig 5,26 százalékon áll. Ez mandátumra lefordítva 133 kormánypárti, 38 „kormányváltó”, 23 jobbikos és 5 LMP-s parlamenti helyet jelent, vagyis éppen kétharmados többséget. Ha az átjelentkezők szavazataival Kunhalmi Ágnes behozza 22 szavazatos lemaradását, a kétharmad még apadhat sima többséggé. Az egyéni választókerületek eredményei a külképviseleteken és levélben leadott szavazatok hazaszállítása és megszámlálása után, várhatóan április 12-éig derülnek ki, az országos listás eredmény pedig vélhetően április 25-éig.
Bár a Fidesz Európa-rekordról beszél, 1998 óta nem voksoltak ilyen kevesen a pártra, 2010-hez képest több mint 600 ezer szavazót veszítettek. Miközben 2002-ben 2,31 millió, 2006-ban pedig 2,27 millió támogatóval is veszítettek, most 2,1 millióval, 44,2 százalékos listás eredménnyel is a kétharmad küszöbén járnak, az átalakított választási rendszer aránytalansága miatt.

Éjszakába nyúló munkára és tudósításra készülünk a Fidesz eredményváró rendezvényén, a Bálna gyomrában, de a program végül teljesen másképp alakul.

Időben érkezünk a sajtó számára kijelölt Közraktár úti bejárathoz. A beengedés rendkívül alapos. A szokásos procedúrákon, listákon, iratellenőrzésen, táskaátnézésen túl még számítógépünket is be kell kapcsolnunk, hogy a biztonsági őrök meggyőződhessenek, „az nem valami más”.

A sajtópáholyban profi a felszerelés, nagy a tér, feltűnően sok a külföldi tudósító, tévéstáb, de a magyar újságírók is szép számmal gyülekeznek. Épp kipakolunk, amikor a HVG.hu-s kolléganő szól: na, ő akkor megy.

Hogy hova is?

Bojkott van. A Demokratikus Koalíció ugyanis korábban nem akkreditálta saját helyszínére a Magyar Nemzet és a Hír Tv újságíróit. Válaszul vagy csak úgy a Fidesz – helyhiányra hivatkozva – visszavonta a Magyar Narancs, a Hír24, a 444.hu és a Cink regisztrációját. Erre az Index, az Origo, a Népszabadság és a HVG.hu, majd a Hír24 bejelentette: bojkottálja a Fidesz rendezvényét, nem tudósít róla. Épp az erről szóló telefonértesítést kapja a HVG.hu-s újságírónő. Kipakolt, most meg összepakol, jó munkát kíván, és távozik.

Röviddel ezután mi is kapjuk a főszerkesztői döntést: a 168 Óra is szolidáris a kitiltott médiumokkal. Mi sem tudósítunk, mi is pakolunk.

A külföldi sajtómunkások nem győznek csodálkozni, ilyet ők még nem láttak. És egyáltalán nem értik, miért kéne bármely médiumot bárhonnan kitiltani. Főleg egy ilyen eseményről.

Paolo Valentino, a Corriere olasz középkonzervatív lap főmunkatársa azt mondja, ők már egy hónapja elküldték a regisztrációjukat, de csak a választás előtti napon kaptak visszajelzést.

– Furcsa az is, hogy sehol semmi nincs angolul kiírva, nincs egy külföldi televíziós csatorna bekapcsolva, sehol semmi információ. Igazán szokatlan az is, hogy a politikusokat és a többi párttisztviselőt hermetikusan elzárják a sajtótól. Normál esetben közös helyiségben vagyunk, bárki bármiről kérdezheti őket – mondja.
Megjegyzi: külföldön az a módi, hogy bármely választási eseményre, akár az amerikai elnökválasztásra is csak regisztrálni kell a médiumoknak. Velük már előfordult, hogy egy ilyen elnökvárón a sarokban, földön ülve, egymás hegyén-hátán dolgoztak, de ez senkit sem zavart.

Egy svéd újságíró először van nálunk. Nem érti: ha a hivatalos indoklás szerint nincs elég hely, miért a sok üres szék a sajtópáholyban? Hisz távolról sincs telt ház.

Grégoire Ozan, az AFP francia tudósítója is először tudósít magyar választásról.

– Fölöttébb különös, ami itt megy – mondja. – Miért kell médiumokat bárhonnan kitiltani? Hogy van ez? Ilyesmi nálunk elképzelhetetlen.
Ozant megdöbbentette, hogy szinte csak Fidesz-plakátokat látott, ellenzékit alig, és furcsállta a kormánypárt (illetve: CÖF) ellenfeleit gúnyoló bohócos posztereit is.

– Nálunk az ilyen, másokat lejárató kampányért perelnének, hisz ez becsületsértés.
Nem érti azt sem, miért nem volt miniszterelnöki, sőt semmilyen vita.

Már kifelé menet lép hozzánk egy kolléga, hogy elmúlt a kitiltás, nincs további korlátozás, bárki bejöhet. Felszabadultak a helyek. Csak nincs, ki elfoglalja. Orbán beszédét az újságírók inkább már a szerkesztőségekből, tévéből figyelik. Papírforma-eredmény, márciusi klisék. „Egységes nemzet”, „nem a gyűlöletre, az EU-ból való kilépésre”. A kormányfőnél Európa-rekord a Fidesz támogatottsága, a hatszázezer elvesztett szavazó s hogy 44 százalékos pártlistás támogatottsággal is kétharmaduk lett.

De a Bálna előtti kemény mag nem matekozik. Fürdik a narancsban.

Áttörésre készültek, letörés lett belőle. Ideges csönd, tétova némaság a levegőben, a Gesztenyéskert fái között parázsló cigaretták fényei. Vonáék ide, a Kongresszusi Központba tervezték a nagy napot, amikor visszafogott autodafé keretében ünnepélyesen megelőzik a baloldalt. De ez pillanatnyilag nem aktuális. A választó jelezte, a Jobbikot ezen a szinten, húsz százalék körül kívánja beárazni, nagyjából abban a mezőben, mint négy éve. Ezen az estén – sok egyéb mellett – ezt kell megemészteni.

Hat képernyő egyszerre világít, a stúdiókban tipródás, üresjárat, „essünk már túl rajta”-érzés. A biztonsági őrként funkcionáló obsitos gárdahadnagyok azért, amennyire telik, előzékenyek, udvariasak, a pogácsa korrekt. De a hangulat enyhén temetői.

Vollner alelnök, leszerelt exrendőr politikushoz mérten szokatlanul őszinte és lényegre törő:
– Exit poll? Ennyi nekünk kevés. Várjuk a jobbakat.
A vezér, Vona nem is mutatkozik. A stratégiai főerők valahol az emeleten, a VIP-szobában punnyadoznak. Kampányt zárnak, kasszát csinálnak.

– Ez a mi sorsunk, Lajosom – kesereg egy vidéki harcos kikönyökölt pamutpulóverben, kínai dzsekiben. – Sosem tudunk húszról harmincra jutni.
Az öltözködési szubkultúra vegyes. A Bocskai az elegancia csúcsa, de hogy hogy az ördögbe viselhet valaki szürke öltönyhöz zöld honvédcsákót, az talány.

Még mindig ideges csönd, tétova némaság. Az átjelentkezések lassítják a kibontakozást. Novák képviselő, pártjának Benjáminja szintén köszöni a választóknak, de arcára már kiül a csalódottság. Töltelékpárt lesz újra a Jobbik, jobbik híján, pedig készek lettek volna akár a nagy beugrásra, a Fidesz külső támogatójaként is. A választási rendszer reformjával a Jobbik húzta a legrövidebbet. Ugyanezzel a húsz százalékkal 2010-ben királyok lettek volna. Most maradnak, ahányan voltak.

Sivár öröm a teremben, ha valahol az Alföldön megelőzik a kormányváltó erőket, vagy ahogy ők mondják, a „komcsikat”. Mintegy végszóra hírnök jő, jelenti: Vona pártelnök kerülete is elesett. Hiába fektetett iszonyatos energiákat egyéni kampányába, már Gyöngyösön is a Fidesz az úr.

Az érkező elnök borús, komor és elkeseredett.

– Folytatjuk – mondja, csak úgy, a forma kedvéért.
Az asztalról a központi molinót az aktivisták lassan elpakolják. A „Kimondjuk” még ott díszeleg, miközben a „Megoldjuk”-ot összetekerik és viszik.

A tévé előtt aggastyán hegyezi 94 éves füleit. Nemzedékének utolsó hírmondója, még a nagy „elődpártnak” is tagja lehetett volna, talán volt is.

– LMP? De mi az, mucuskám? Van olyan párt is? – kérdezi értetlenül az öregúr.
– Lehet más – mondják a körülötte állók.
– Mi az a más?
– Zsidók, Lajos bácsi, zsidók – fordít jobbikosra egy bőrkabátos hölgy.

Zöld drapériák, zöld kitűzők, zöld toll, zöld a lámpa fénye, a szendvicseket szállító cég logója, a pincérek nyakkendője. Ja, és zöldek az emberek számára ismeretlen kezdők, a képviselőjelöltek is. Így fogadja a látogatót az LMP eredményváró rendezvénye. Persze minden asztalkán ott a zöld alma is. A történelem tanúsága szerint – bár a dolog kimenetele időnként nem volt a legjobb – hagyományosan nem tudunk ellenállni, ha egy hölgy almát kínál.

– Mi a tétje annak, hogy az LMP bejut-e az Országgyűlésbe? – kérdez vissza ingujjban, farmernadrágban Róna Péter közgazdász, az LMP eminenciása, a Programtanács elnöke. – Az elmúlt tizenhat év arról szólt, hogy alkalmatlan vezetők, téves paradigmák fogságában vergődött az ország, miközben húsz százalékkal maradtunk el visegrádi versenytársaink teljesítményétől. Ezek az emberek összeszerelő-országot hoztak létre, a függőség rendszerét valósították meg. A mostani választás igazi tétje az volt, hogy végre képesek vagyunk-e szembenézni az ország siralmas állapotával. Ez az esély most elszállt. De az LMP jelenléte a parlamentben arra fog emlékeztetni mindenkit, hogy ki lehet lépni a régi rossz körökből.
Szél Bernadett a plakátról ismert kedves mosollyal nyújtja át nekünk az ominózus zöld almát, és bármiről hajlandó beszélgetni velünk, kivéve azt, amiről kérdeznénk. Szemlézzük a nagytermet, ahol tizenhárom kamerát számlálunk össze, este kilenc körül még senki sem tud semmit a kollégák közül. Felragadunk tehát egy zöld szalvétát, és lelkesen tányérunkra emelünk egy zöld spenótos sütit, valamint egy sötétzöld brokkolis rétest.

Az LMP ugye eleve kijelentette, hogy ellenzékben lesz, még akkor is, amikor esetleg számítana, hová áll. A zöldek tehát olyan mérlegnyelvet játszanak, amely csak önmagát akarja mutatni.

– Azért is fontos, hogy bent legyünk, mert ha mi ott vagyunk a parlamentben, akkor matematikailag már nem jön ki a Fidesz kétharmada – magyarázza Ertsey Katalin, akiről az elmúlt ciklusban megtudtuk, hogy humora, sajátos stílusa van, de ezt a stílust manapság inkább PhD dolgozata írására használja majd. – Kell az LMP ebbe a törvényhozásba, mert a szocik aludtak az elmúlt négy évben is. Nagy szégyen lenne, ha a harcos ellenzékiség a Jobbikra maradna. Arra kell az LMP, hogy láb legyen az ajtóban, s így bejöhessen a friss európai levegő.
Tizenegy óra tíz perc: rezeg a léc. Az LMP 5,05 százalékkal bekerülni látszik, de Schiffer egyelőre nem kockáztatja, hogy elhiggye az eredményt. Pontban éjfélkor kezd csak beszélni.

– Túljutottunk a tű fokán – mondja.
Hozzáteszi, jelenleg úgy látszik, meg tudják tartani, amit az elmúlt napokban ígértek: ha bejutnak, megakadályozzák a Fidesz kétharmadát. Nos, vagy igen, vagy nem. Az viszont biztos, hogy az LMP megint olyan protestvoksokkal jutott be, amelyeket a baloldal is begyűjthetett volna. Hogy miért nem sikerült neki? Erre már nem Schiffertől kell várni a választ.

A Demokratikus Koalíció tagjai és szimpatizánsai a Lovag utcai New Orleans Clubban gyülekeznek, de az est a DK-nál a bojkottdilemmával kezdődik. A pártnál nem akkreditálták a Hír TV-t és az MTV-t sem, mondván, ezek nem valódi médiumok, inkább a Fidesz képernyős „bunkósbotjai”. Az inkriminált kollégák harcedzett mikrofonnal követelnek magyarázatot Gréczy Zsolt szóvivőtől, miközben terjed a hír, a DK bojkottjára válaszként a Fidesz is bojkottálta a 444.hu-t és más médiumokat. Ha harc, hát legyen harc! Kiderült, erre a fél baloldali média bojkottálja a Fideszt. S hogy teljes legyen a kép, többen a DK-t is.

A média kiütéssel küldi magát padlóra. Az egyik DK-s képviselő gyanakvóan méreget:
– A 168 Óra kit bojkottál, a Fideszt vagy minket?
Ez már az új médiakorszak hajnala lenne?

Az aktivisták hét órakor tolongnak az étterem előtt, ám a megszokott lelkes hangulatból nem sok maradt.

– Körülbelül hetvenszázalékos részvételnél lenne esélyünk győzni. Ez már biztos nem jön össze – számol komoran egyikük.
Idősebb asszony fejhallgatón füleli a Klubrádió híreit, s közben hangosan magyarázza:
– Félnek az emberek, azért nem mentek sokan szavazni.
Közben néhány híresség érkezik. Lang Györgyit rajongók veszik körül, majd jön Balázsovits Lajos is. De persze most a politikusok a sztárok.

Kamerák össztüze fogadja Vadai Ágnest, aki a nekiszegezett mikrofonokba bizakodik, szerinte még nem dőlt el semmi.

– Köszönöm mindazoknak, akik ránk szavaztak. Győzni fogunk!
A győzelmi jelentést lázas gyorsasággal jegyzik le az újságírók. Akad, aki rögtön a világhálón tudósít: van még baloldali remény.

Kilenc óra körül terjed a hír: „Mindjárt itt lesz a Feri.” A sötét Lovag utca szinte felragyog a televíziós reflektorok fényében. Gyurcsány Ferenc autója kicsit távolabb parkol, a riporterek meglódulnak, rohamra indulnak. A sűrű médiatömegben visszhangoznak az elnök szavai:
– Ezt a választást nem tekintem legitimnek. Sem szabadnak, sem tisztességesnek.
Győzelmi ábrándok helyett Gyurcsány lemondóbban összegez:
– A választási vereségek után mindig elkezdődik az egymásra mutogatás, a vádaskodás. De én ebben nem veszek részt. A Kormányváltók öt pártja közül senkit sem fogok hibáztatni.
Bent, az étteremben óriáskivetítőn az ATV választási műsorát nézik a balliberálisok. Tapsorkán zúg minden jó hírnél. Budapesten több választókerületet hoznak a Kormányváltók, tapsolják az egyéni mandátumot szerzett Oláh Lajost, Hiszékeny Dezsőt, Hiller Istvánt, Burány Sándort, Kiss Pétert, a kemény csatában álló Kunhalmi Ágnest. Vágni lehet a csendet, amikor kiderül: a fideszes Rogán Antal mögött csak a második hely jutott Kerék-Bárczy Szabolcsnak. Veszteséglistára került Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, Vadai Ágnes is.

Tanácstalanul néznek egymásra a víg pesti lokál rosszkedvű vendégei. A DK vezetői eltűnnek, csak Kerék-Bárczy Szabolcsot sikerül elkapni. Kérdezzük, mennyire sikerült szerinte a konzervatív liberális szavazókat megszólítani.

– Hát ennyire – feleli, s zárkózott arccal siet tovább.

A kordonbontott kereszteződésben a lobogókkal feldíszített önkormányzati markolót is körbeállják a bajnaista szimpatizánsok. A sörpadokon itt-ott műanyag poharakban kókadnak a magyar zászlók. Nincs nagy jókedv. Bajnai még kampánysvungban, kört megy a téren, jattol balra, jobbra.

– Ennyire hülyék az emberek – mondja egy ötvenes férfi a végső részvételi adatokat hallva.
– Kevés a médiafelület – bólogat egy asszony.
Egy régi ismerős az Együtt–PM holdudvarából a kivetítő előtt sörözik.

– Rossz a megérzésem. Túl alacsony a részvétel, nem kellett volna leállni vitázni az LMP-vel, magunkra húztuk őket – sorolja egy szuszra.
Az aktivisták fél tízkor még legalább egy normális méretű Együtt–PM-frakcióban reménykednek. Tízre már abban sem.

– Nézzük a dolgok jó oldalát, legalább lehet hinni a közvélemény-kutatásoknak – így egy PM-es.
Nem őszinte a mosolya.

– Ezt nem hiszem el, megint kétharmaduk lesz – legyint egy kopasz, bomberdzsekis Bajnai-drukker.
Egy-egy izmosabb Jobbik-számra huhogás a válasz:
– Fasizálódunk, irány a Majdan, a Kossuth tér – kiált egy kósza hang. Korty sör lehűti.
Orbán beszédét fütty fogadja, a „Magyarország a legegységesebb nemzet” fordulatra „hazaáruló”, „én magyar vagyok, de nem fideszes” a belvárosi felelet.

– Nehéz lesz az életünk keddtől – sóhajtanak az aktivisták.
Mert menni kell, aláírásokat gyűjteni, indul az EP-kampány, „a Bence megérdemli”. Aztán ősszel ott az önkormányzati, Karácsony Gergely neve merül fel Budapesten, de ha a szocialisták ragaszkodnak Horváth Csabához... és ködösödik a jövőkép.

– Itt nincs olyan, aki nem járta le a lábát. Mindenki dolgozott, ma is door to door kampány ment egész nap. Látszik is a körzeteink részvételi arányán – mondja egy stábtag.
Bajnairól úgy gondolják, belejött. Lelazult, matróznak, betyárnak, Sherlock Holmesnak öltözött, Batman-jelet festetett az arcára.

– Gordon megmutatta, beleállt. Reggel hatkor szavazott, órára lebontva ment mozgósítani. Mesterházy meg egész nap Veszprémben volt?
Az exkormányfő nem kertel a színpadon. Szerinte az eredmény súlyos kudarc a Kormányváltóknak, az Együtt–PM-szövetségnek, csalódás azoknak, akik őket támogatták. Bajnai a manipulált választási rendszeren kívül a szövetségi szerkezetet is okolja.

– Ebben a struktúrában nem tudtunk elég vonzó ajánlatot tenni Magyarország többségének. Újra kell gondolni a szervezeti, személyi, a programot illető feltételeket. – De hozzáteszi: – Vereséget szenvedtünk, ám a lelkiismeretünk tiszta, beleadtunk apait-anyait. Jó célért küzdöttünk, hitünk nem változott: hiszünk abban, hogy Magyarország jobbat érdemel.
Bajnai után Jávor Benedek, a PM társelnöke is új alternatíváról beszél:
– A feladat most kezdődik, a korszakváltás ígérete ezentúl még fontosabb: megteremteni azt a politikai ajánlatot, a baloldal megújításának programját, ami 2018-ban képes lesz az ellenzéki erőket győzelemre vezetni.
Valahogy mindig a szövetség felbontására kifutó mondatok kapják a legnagyobb tapsot.

A színpadon az Együtt–PM vezetői, főbb arcai. Néhányuk szeme egyre fényesebb. Megrendültek, kimerültek. Mellettünk fotós pakol.

– Foglalok egy Wizz Air-repjegyet. Egy irányba.
Bajnaiék is indulnak, még vár egy jelenés rájuk az MSZP székházában is.

A Jókai utcai bejárat felett fehér drapéria, rajta az öt listavezető fotója. Hollywoodi a fíling: a négy testőr és a nő. Az utcán fekete autókat kerülgetnek a lesre váró, unatkozó fotósok. Terelgetnek a biztonságiak:
– Ne az úttesten álljanak!
– Dolgozni kéne! – kiabál egy részeg az MSZP-székházra. Sötétedik.
A földszinten piros kordonok mögött, szoci lufik alatt Gurmai Zita nevetgél, a regisztrációnál toll, papír, mosolygós aktivistanők, Horn Gyula-könyvek. Megérkezik a francia, az angol, az izraeli nagykövet.

Este hét után fut be Mesterházy Attila.

– Mindenük megvan? – kérdezi az újságírókat.
Még bemutatja, kivel jött, „ja, ő a feleségem”, azzal elvonulnak pár emelettel feljebb. Ülésezik a párt elnöksége. Van miről. Alacsony a részvétel, bukta várható.

Gyurcsány és Bajnai ezerrel kampányolt Pesten. De hova tűnt Mesterházy? – hallottuk innen-onnan. Csak a hangja szólt az üres fővárosi tereken. Most kiderül: a pártelnök az utolsó napot Veszprémben töltötte. Szavazott. Hát így.

Plazmát bámulnak az újságírók. Ingerszegény a környezet, csak telefonjukra és egymásra hagyatkozhatnak, a politikusoktól marcona öltönyösök zárják el őket.

– Vidék kampó, talán Budapest meglesz – jósol egy elsiető kampányguru.
Mellette elszivárognak a nagykövetek is.

Fodor érkezik, vakítja a vakuerdő.

– Várjuk meg a végét – mondja.
Lendvai Ildikó nyilatkozik, mint mindig, amikor baj van. Szerinte most arról kell gondolkodni, hogyan lehet a Fidesz ellenében a közéleti aktivitást életben tartani. Ehhez új formák is kellenek, mondja.

Új mozgalom, civil erő? Korai még a felelet.

– Gyurcsány meg Fodor a hibás – elemeznek mások. – Ránk erőltették az összefogást, nem is profitáltunk belőle semmit.
– Attila már régen a politikai túlélésen töri a fejét. Nem szeretne korai kongresszust, mert tart a puccstól – súgják szoci háttéremberek.
– Mi lesz itt? – sápadnak az arcok.
Bajnai érkezik, szó nélkül vág át a fotóshadon. Gyurcsányra kell a legtöbbet várni, pedig a DK bázisa van a legközelebb, a szomszéd utcában.

Gyors egyeztetés a legfelső emeleten, és már jönnek az ötök. Rosszkedv, komorság, düh az arcokon.

– A választási eredményt tudomásul veszem, de nem tudok és nem is akarok gratulálni a győztesnek – kezdi Mesterházy.
Szerinte tisztességtelen és előnytelen feltételek között győzött a Fidesz. Az ország nem szabad.

– Ők száz méter síkfutásban indultak, mi négyszáz méter gáton – folytatja Bajnai, ám ő önkritikus: – Nem a céljainkban volt a hiba, de minden mást újra kell gondolni.
Gyurcsány nem hibáztat senkit.

– Nincs bennem méreg, se harag, a csalódásból pedig annyi, amennyi a következő küzdelemre inspirál – fogalmaz.
Fodor Gábor csak annak örül, hogy lesz liberális párt a parlamentben, Szabó Tímea pedig azt mondja, nem adja fel a reményt.

Aztán mindenki el. A kérdéseket nem várják meg. Nekik is van belőlük elég.