Egyszer csak elmúlik ez a dili is
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze még Jordán Tamás igazgatása idején szerződött a Nemzeti Színház társulatához. Az Alföldi Róbert vezetése alatt eltöltött ciklus után Vidnyánszky Attila társulatát erősíti tovább. Azt mondja: nincs kedvére a szakmai megosztottság, ugyanakkor immúnissá vált már az igazgatóváltásokra.
– Még Jordán Tamás igazgatása alatt rendezte meg Alföldi Róbert vendégként a Nemzeti Színház és a Thália közös produkciójában Arthur Miller Az ügynök halála című darabját. Ön játszotta benne Willi Lomant. A próbák kezdetén nyilatkozta: furcsa, hogy ember méretű bútorok között kell életre keltenie az ügynök figuráját. Felteszem: idővel megkedvelte Alföldi színházi gondolkodását.
– Már Az ügynök próbáin ráéreztem a stílusára. Át is beszéltük az elképzeléseit. Nem volt öncélú: az óriás bútorok mellett még apróbbnak látszottak a történet kisemberei. Ugyanakkor azt is szimbolizálta a díszlet: mekkora álmaik vannak. Benne volt az egészben az amerikai életérzés ironikus kliséje.
– A honi Nemzeti Színház esetében mostanában a direktori szék nőtte túl szokott méreteit: a kettéosztott színháziak számára lett szimbolikusan fontossá, hogy ki alá kerül majd a jövő évadtól. Végül úgy esett: Vidnyánszky Attila koptatja tovább, Alföldi Róbert feláll belőle. Fájdalmas volt a búcsú?
– Nem búcsúztunk. Robi egyelőre teszi a dolgát, de majd biztosan lesz egy társulati ülés, ahol elköszön. Aztán dolgozik majd tovább, járja a maga útját. Nem azt látom – és ez jól van így –, hogy össze lenne törve. Az persze már egyáltalán nem tetszik, hogy a szakmám, illetve az ország is ketté van szakítva. Azt szeretem, ha a különböző formák kiadnak valami egészet. Legalább egy szakmán belül.
– Percig sem hezitált azon, hogy marad-e a társulatnál? Nemzet Színészének a Nemzetiben van a helye?
– Annyi igazgatóváltást megéltem már, hogy némileg immúnis lettem az ilyesmire. Ez a mostani ugyan kicsit ügyetlenebbül zajlott az átlagosnál, de azért az álpályázatnak is komoly tradíciói vannak nálunk. Másfelől: azelőtt azt sem tudtuk, hogy ki az igazgató. A színész volt a fontos, esetleg a rendező. Új divat – nekem annyira nem teszik –, hogy most az igazgatók kérdése a legfontosabb.
– Ironizál, de ön is tudja: valójában a politikai játszmázás nyúlik át a kultúra területére.
– Az jut erről eszembe, hogy kérdezték egyszer tőlem: miben nyilvánul meg nálunk a demokrácia? Mondtam abban, hogy bárki bárkit végtelen elszántsággal és szabadon utálhat. Ami szomorú, de egyszer csak elmúlik ez a dili is. Nem szabad nagyon komolyan venni.
– Húsz évig igazgatta a Vidám Színpadod. Nem hiányzik a pozíció?
– Azt sem tudom megmondani: hogy bírtam ki húsz évet a tisztségben? Komolyan, még rágondolni is borzasztó!
– Az aktuális hatalommal mennyi dolga volt közben?
– Csak annyiban érdekeltek, hogy minél nívósabban tudjuk piszkálni őket az esedékes kabarékban. Nekik legyen mondva: elviselték, pedig még a pártba sem tudtak beléptetni.
– Új direktorával, Vidnyánszky Attilával dolgozott már korábban?
– Nem, de azt mondják: nagyon jó rendező. Alföldi Robi is elismeri, nemzetközi színvonalú művésznek tarja.
– Önt milyen új szerep várja a jövő évadban?
– Csak a mennyiséget tudom: két feladatom lesz. Nekem már nincs különösebb küldetésem, élvezetből csinálom a szakmát. Pedig néha azt gondolom: az erőm sem a régi. Ám még mindig szépen tovább visz a lendület.
