Egy életmű tanulságai
A Hap Galéria ezúttal Györgyi Dénesnek szentel elegáns életmű-kiállítást. Ahogy a Margit körúti kis galériában megszokhattuk, a tervrajzok és a fotók mellett (amelyek bemutatják az egész oeuvre-t, a népi ihletésű, Kós Károly-i kezdetektől a neobarokk középső éveken át a modernista kísérletekig) rövid, korrekt életrajzot is kapunk, aztán a megvalósult épületek listáját, és emellett levelek, fényképek, kitüntetések, diplomák és más tárgyak szövetéből felépül egy ember teljes élete.
Egy emberé, aki gazdag hagyományokkal rendelkező pesti művészcsaládba született, ahol az építészetnek is hosszú tradíciói voltak már, de aki igazán jól sáfárkodott az otthonról hozott talentummal és kulturális örökséggel: immár saját jogon lett a 20. század első felének egyik hazai sztárépítésze. Akinek keze nyomát nemcsak Budapest őrzi ma is, hanem – többek között – Kassa és Debrecen. Akinek olyan épületek tartják ébren emlékét, mint a Déri Múzeum (épp most renoválják), a zebegényi katolikus templom (nemrég újították fel) vagy a Pittsburghi Egyetem főépületének magyar terme. Aki gazdag tapasztalatait nemzedékekkel oszthatta meg tanárként és iskolaigazgatóként, aki a magyar építőművészet nemzetközi hírét is növelte, s akit korának társadalma megannyi elismerésben részesített.
S aki (bár 1961-ig élt) ’46 után eltűnt a közéletből s aztán a szakmából is. Balatonalmádiban élt, visszavonulva, a maga tervezte családi házban (ott van a ház fényképe a kiállításon, aláírása ennyi: ma MTA-üdülő – ebben a két szóban elfért egy fél évszázad története), hogy aztán a szintén általa tervezett családi kriptában nyugodjék az almádi temetőben. A hazai építészet akkoriban nem az általa képviselt úton haladt tovább, nevét, úgy tetszik, elfeledték, munkásságáról nemigen esett szó. S bár életművének újrafelfedezése megkezdődött már, most, halálának fél évszázados évfordulóján ezzel a szép kiállítással ez a folyamat talán új szakaszába érkezhet.
