Egy békebeli este

Minden úgy volt, mint régen. Úgy, mint amikor az emberek esténként még nem rohantak gondokkal gyötörten százfelé, amikor a kultúrának még magasan állott a csillaga, amikor még volt kedv, hely és idő az ilyesmire.

Ül három ember egy teremben, előttük asztal, mikrofon, az asztalon kották, szövegek. Szemben velük a széksorokban vannak vagy százan, fiatalok, öregek, középkorúak. Ennyi az egész. Ja, és a környezet: a hajdani palota galériává alakított nagyterme, a falakon körös-körül Egry József varázslatos képeinek sora – rajtuk a Balaton egrys fényei.

Irodalmi est: ez volt a műfaj neve valaha. Hát hívjuk most is így ezt a Balatont idéző találkozást. Két színész – Kováts Kriszta és Trokán Péter – verseket és regényrészleteket, valamint leveleket olvas fel, Kriszta néha dalra fakad, aztán hármasban – a szerkesztővel, Lovas Ildikóval kiegészülve – elbeszélgetnek régi balatoni nyarakról, emlékekről, élményekről, Őszödről, Szigligetről meg mondjuk arról, hogyan kell fogni és sütni a gardát. Aztán megint jöhet az irodalom meg az ének. A hallgatók pedig elandalodva vagy elmosolyodva figyelik Vörösmarty, Jókai, Jékely, Nemes Nagy, Örkény, Pilinszky (és sokan mások, ahogy a régiek mondották) szavait, maguk is régi balatoni emlékekre gondolnak közben, meg arra, hogy több ilyen békességes estre volna szükség, mint amilyen ez is volt, egy szerdai napon, a Kogart-házban.