Dr. Haydn papa
Sajátos műfajú könyv az Új Grove-monográfiasorozat részeként megjelent Haydn élete és művei. Sajátos, hogy egymást követik a főszereplő hétköznapjait bemutató részek, az egyes korszakokban keletkezett művek lélekölő elsorolásai (miközben a kötet végén ott a hetvenoldalas műjegyzék), illetve a kompozíciók eksztatikus leírásai. Mert James Webster és Georg Feder a regényesítés művészetéig bezárólag mindennel foglalkozott. Így keletkezett artisztikus könyvük: kedélyes kisrealista regény, benne egy romantikus hős. (Vagy fordítva: biedermeier mű egy halhatatlan sóherről.)
Elibénk állítottak egy anyagias, minden fillérért lehajoló, darabjait (kis túlzással) oldalanként és országonként külön-külön árusító, de nagystílű, büszkén jótékonykodó férfit. Egy eredeti művészt, aki „legkomolyabb” kompozícióiban is kedvére kedélyeskedett, aki igény szerint (megrendelésre is) transzba esett. Egy alkalmazott zsenit. „Ha valamiben nem találtam volna el az ízlésüket, ne vegyék zokon. Sem a személyeket, se a helyet nem ismerem, s ez munkámat ugyancsak megnehezítette” – írta egyik kantátája kapcsán, magyarázólag.
Elibénk áll Haydn papa, aki tanítványait úgy okította, hogy a karrierépítésről is locsogott. És Haydn, a rusnya hódító, különbféle özvegyek és más hölgyek színes társaságában. Az Esterházy hercegek udvari muzsikusa és meghitt tisztje. A zene tiszteletbeli és oxfordi doktora, aki Londonban délután kettőig csak lordokat fogadott, és aki a városba érkezett tanítványát le akarta győzni. (És jutott is Pleyelnek és csalárd ügynökének osztályrészül az nagy koppanás és fogaknak csikorgatása.)
„Tudom, hogy Isten kegyeltje voltam, de a világnak azt is tudnia kell, hogy nem voltam haszontalan tagja a társadalomnak...” – mondta egyszer (Rózsavölgyi).
