Deficitek

Felróhatónak tartom, hogy a parlament lehetőségei és kötelessége ellenére nem építette fel saját önálló imázsát. Egyik elnöke sem volt képes élni azzal az alkotmány adta – meglehetősen nagy – mozgástérrel és lehetőséggel, amely személyének, illetve a közjogi méltóságnak szóló autoritást adott/adhatott volna.

Szerintem jelezni kellett volna, hogy:

– A nyugati világban olyan parlamenti jobboldal, olyan brutális ellenzék, mint a Fidesz (amely párt 1998-as kormányra kerülésekor megkezdte a demokrácia szisztematikus aláásását), nem létezik.

– Az állam és a „független” intézmények diszfunkcionálisan, szakmailag alacsony színvonalon működnek, gyakran vetült rájuk a politikai befolyás árnyéka. (Ez igaz az ügyészségre, a bíróságokra, az Alkotmánybíróságra, a közpénzen működő médiára stb. Továbbá igaz az is, hogy ezt egyedül az ellenzék nem tudta volna „összehozni”. Mindebben óriási a felelőssége a balliberális oldalnak, a széthulló SZDSZ-nek és annak, hogy az MSZP nem nőtt fel magabiztos, nyugati típusú szociáldemokrata párttá.)

– A nyilvános beszédben egyre radikálisabb folyamatok indultak el, és sose tudtuk/tudjuk, hogy ezek mikor csapnak át tettekbe. (Az egy-két évvel ezelőtti állapotokhoz képest a helyzet ma annyival jobb, hogy a bíróság a Magyar Gárda feloszlatását kimondó jogerős ítéletével, annak igényes és közérthető (!) indokolásával elegendőnek tűnő támpontot adott a hatóságoknak a szélsőjobboldal elleni, további küzdelemhez.)

– Feszültségeket, félelmeket okoz a jog- és közbiztonság hiánya, máig kevés vidéken a rendőri jelenlét.

– A cigányság döntő többségének életkörülményei szörnyűek, helyzetük (szinte) reménytelen.

– A megtermelt javak és jövedelmek elosztásában (szinte „fű alatt”) keletkezett horribilis, a tömegeket dühítő óriási (tíz-hússzoros vagy még annál is nagyobb) különbségek tűrése, hallgatólagos elfogadása gyűlölet és feszültségek okozója.

Ezek a bajok egyaránt sarai a kormányoknak és a minden tagadására vetemedett ellenzéknek. A gondokat súlyosbítja a közéleti autoritás hiánya. Nincs érzékelhető tekintélye a köztársaság elnökének. Nincsenek hiteles és tekintélyes politikusok. Nem tekintélyek a bíróságok vezetői, úgyszintén nem tekintély az egyház, de még a Magyar Tudományos Akadémia sem. (Most épp az ÁNTSZ az első számú tekintély a közvéleményben!)

Nincsenek a közéletnek olyan, általában köztiszteletben álló, nagyra becsült szereplői, akik saját szellemi teljesítményükkel, erkölcsi tartásuk okán a társadalomban etalonként, igazodási pontként vannak, illetve lennének jelen.

Györky Zoltán
Kaposvár