A csiklót néha könnyebb kivágni, mint megérteni

A 21. században a szexuális forradalom és a különböző feminista mozgalmak létrejötte után még mindig lépten-nyomon a női test és szexualitás tabusításával, vagy jobb esetben is az ehhez kapcsolódó tévhitekkel és káros megbélyegzésekkel találkozunk a fejlett világban. Hogy hol? Szinte mindenhol, a női nemhez társított sztereotípiák és elvárások ugyanis észrevétlenül bukkannak fel a hétköznapjaink alapvető pillanataiban. Ennek magyarázata a történelem bonyolult összefüggéseiben és az évezredek alatt kialakult társadalmi hozzáállásban keresendő, amelynek kibogozásához igazán átható és egyben szórakoztató segítséget nyújt Budai Lotti Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története című könyve.

Az imént említett megbélyegzéseknél nem kell rögtön a pornóra és az abban sokszor nem valósághű szexuális aktusokra asszociálnunk. Elég, ha elgondolkozunk kicsit a reklámokban, az ártalmatlannak tűnő televíziós sorozatokban és filmekben, vagy a közösségi médiában egyértelműen megfigyelhető jelenségről, vagyis a női test folyamatos és gátlástalan szexualizálásáról. Érdekes paradoxon, hogy miközben soha nem látott mértékben burjánzik az erotika indokolatlan platformokon is,

a menstruáció, az abortusz, a női mellbimbó, a nők szexuális szabadsága és önrendelkezése még mindig szinte tabutémának számít, de legalábbis kínosan feszengő, értetlenséggel teli diskurzusokhoz vezet.

De miért kell ennek még mindig, oly hosszú idő után is kitenni a társadalom nőtagjait? A Rizsporos hétköznapok harmadik része pontosan erre a valamennyi nő által jól ismert helyzetre keresi a választ. Útmutatásával megismerhetjük a történelem patriarchális társadalmainak vélekedését a női orgazmusról, a klitoriszról, a prostitúcióról, és az abortuszról. Az érzékeny olvasóknak azonban fel kell kötni a nadrágot: Budai Lotti épp úgy kíméletlen nyersességgel mesél a klitoriszcsonkítás kegyetlen hagyományáról, mint a prostituáltak és leányanyák sorsáról a különböző történelmi korokban. Szükség is van erre az őszinte hangnemre, mert ez a kötet pont a társadalomban alkalmazott női testtel kapcsolatos óvatoskodást és az ebből következő ködös elméletek gyártását szeretné elkerülni.

Mielőtt azonban azt hinnék, hogy súlyos és lelkileg megterhelő olvasmányról van szó, leszögezném: a könyv varázsa éppen abban rejlik, hogy bár az írónő hosszan és részletesen tárgyalja a régmúlt és a közelmúlt férfiainak női szexualitáshoz való viszonyát, ezt közben olyan finom humorral és könnyedén teszi, hogy az olvasó szinte észrevétlenül és szórakozva szerez ismereteket a női lét korokon átívelő megpróbáltatásairól.

Mert bizony, egészen megdöbbentő érdekességeket tudhatunk meg e könyv lapjait tanulmányozva. Csak hogy néhány példát említsünk: volt időszak, amikor a bölcs férfi gondolkodók úgy vélték, a klitorisz izgatása a nők péniszirigységének következménye, vagy, hogy a nyomorban és kilátástalanságban élő nők saját fékezhetetlen szexuális vágyaik hajkurászása miatt választották a prostitúciót. Az már ezek után valószínűleg senkit sem lep meg, hogy bizonyos országokban súlyos büntetés, akár halál is várhatott arra a nőre, aki a nászéjszaka után szüzességét a véres lepedő felmutatásával bizonyítani nem tudta. (Ma már tudjuk, hogy az esetek nagy részében a szüzesség elvesztése nem jár vérzéssel, azonban a köztudatban a mai napig terjednek erről szóló téves információk.)

Ezeken felül több szívmelengetőnek éppen nem nevezhető értekezés is szerepel a könyvben ugyanezen a férfi gondolkodóktól, amelyek közül kiemelném az egyik kedvencemet:

„Miként a pénisz lázadó és engedetlen élőlénnyé válhat, épp így a nőknél az anyaöl és anyaméh ugyanezen okokból olyan, mint valami gyermekszülésre vágyó élőlény. S ha kellő időn túl sokáig meddő marad, nehezen és bosszankodva viseli el: minden irányban bolyong a testben, eltorlaszolva a lélegzés kijáratait, nem hagy lélegzeni s így végső szorultságba juttat, s mindenféle más betegségeket is okoz…”

A részlet Platón Timaosz című művéből származik. Budai Lotti rengeteg ehhez hasonló idézetet szolgáltat az olvasónak, amelyeken egyszerre tudunk megvetően nevetni és indulatosan felhördülni. A szerző azonban egyiket sem teszi, és ez még szimpatikusabbá teszi a művet. Az idézetek hátterét megmagyarázza, némelyeket humorral kísérve reagál le, de ami a lényeg: részletekbe menően informál arról, hogy ezeknek a gondolatoknak mi lehetett a kiinduló pontja és később a kifutása. A kötet nem ítélkezik tehát, nem söpri az eltörlés kultúrájának szőnyege alá az efféle meglátásokat, hanem világos képet fest arról, milyen elképesztő sötétben tapogatóztak a férfiak a nőkkel kapcsolatban évezredeken át – hol ártatlan tudatlanságból, hol szándékos elhatárolódásból.

Tovább emelik a kötet élvezhetőségét azok az illusztrációk, amelyek a különböző fejezetekben az oldalakat díszítik. Ezek között képzőművészeti alkotások, dokumentációs fényképek, orvosi rajzok, reklámok és karikatúrák is fellelhetők, amelyek mind az adott témát hivatottak még precízebben és érzékletesebben bemutatni. A könnyedséghez ezek a képek is hozzájárulnak, és még inkább segítenek abban, hogy fejünkben végül összeálljon egy viszonylag egységes kép.

De miről is alkotjuk ezt a bizonyos képet, illetve alkotja meg bennünk a Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története? Nos, arról, amivel cikkünket is kezdtük: hogyan és miért lehetséges az, hogy a nyugati világban még mindig tabuk és címkék övezik a női testet és egyáltalán a szexualitást. A mű elolvasása után szinte összeáll minden, és bizonyossá válik, hogy

az a rendkívül káros és elnyomó attitűd, amelyet a történelem politikai, egyházi vezetői és tudósai tanúsítottak a nőkkel szemben, még mindig keselyűként köröz fölöttünk, és csak az ebben a könyvben is megtalálható kommunikációval és nyíltsággal lehet harcolni ellene.

A megengedő abortusztörvények, a szüzesség nimbuszának letörése, a menstruációról való szabad beszéd mindenesetre reményt adnak arra, hogy jó úton járunk.

(Kiemelt kép: Budai Lotti Rizsporos hétköznapok című könyve. Fotó: Dimény András / 168.hu)