"Csak levadásznak maguknak valakit"

Már Babarczy László igazgatásának utolsó éve előtt érezhető volt a feszültség az „utódlás” körül. Azóta – mondhatni – csak durvult a helyzet. A minőséget jelző „Kaposvár-jelenség” kifejezés persze az előadások kapcsán alakult ki. Jogos még a használata?

Persze. Az előadásokon nem látszik változás. A társulatra azonban rányomta bélyegét az elmúlt két év. Kevesebb a nevetés a büfé nevű kocsmában.

Znamenák István kinevezésekor mennyire látták nyilvánvalónak: egyéves megbízatása csak porhintés, úgyis az történik majd, amit a fideszes többségű önkormányzat akar? Akkori pályázatuk tömörsége – állítólag nem volt több egy oldalnál – azt jelzi: sejthettek valamit.

Jóval hosszabb pályázatot adtunk be, mint idén. De azt már akkor érezni lehetett, merre indul ez a hajó, amikor csupán egyéves megbízatásra írták ki a pályázatot. A városházán alighanem úgy gondolták, egy esztendő alatt csak levadásznak maguknak valakit. Más kérdés: én most azt javasoltam Znamenák Istvánnak, hogy ne adjon be pályázatot. Ő mégis azt mondta: ne könynyítsük meg a dolgukat.

Schwajda Györgyöt vadászták le. Pályázatának egyik elhíresült mondata: „Rombolni nem színházat építeni szívesen jönnék Kaposvárra.” Így, központozás nélkül. Ön ezt hogy értelmezné?

Sátáni mondatnak tűnik, mégsem hiszem, hogy több lenne helyesírási hibánál. Annyi van belőlük az egész tervezetében, juthatott ebbe a mondatba is. Ha rontó szándékkal érkezik valaki, akkor sem valószínű, hogy azt ilyen nyíltan kimondja.

Mit gondol, önnel mi lesz?

Ehhez a társulathoz kötődöm huszonöt éve. Vele tudok legjobban dolgozni. Amíg ez így működhet, maradok. Ha nem, akkor elmegyek. A konkrétumokról még semmit nem tudunk. A pályázatok beadása előtt két találkozó volt Schwajda Györggyel. Az egyiken csak Znamenák volt ott, a másikon Rusznyák Gábor vezető rendező és én is részt vettünk. A beszélgetés tartalma nem igazán hozható párhuzamba azzal, ami aztán Schwajda György pályázatában megjelent. Ezért a jövőt illetően szkeptikus vagyok. Ám tények ismerete nélkül nem dönthetek. Az biztos, negyvenkilenc évesen már nem fogom lecsapni a sisakrostélyt, nem fogok nekivágtatni a városháziaknak.

A polgármesterrel milyen a nexusa?

Szoktunk találkozni. Mindig mosolygós: „Szia, Moha.” Színházról nem beszélgettünk, két-három esetet kivéve.

A kaposvári igazgatóváltás kapcsán különböző cselszövésekről, árulásokról is keringenek a hírek. Hallottunk arról is, hogy Schwajda György alkut kötött Znamenák Istvánnal: utóbbi pozíciót kap, ha nem akadályozza az ön menesztését.

Nem feltételezek ilyet Znamenák Istvánról. Amúgy is fantazmagóriának tűnik, hogy két ember az én sorsom felett alkudozik.

Egy korábbi beszélgetésünkön ön azt mondta: a színház egyik fő feladata, hogy rákérdezzen a társadalom problémáira. Schwajda György pályázatából az is kiderül, hogy miután megnézte a kaposvári előadások DVD-változatát, úgy látta: itt még a tapsrendek is úgy voltak beállítva, hogy azzal sértsék, alázzák a nézőt. Jelezve: „vidéki bunkónak” tartják a közönséget.

DVD-ről eleve nem lehet megítélni semmit. Amúgy pedig egyszerűen ostobaság ilyen szándékokat feltételezni az ország egyik élvonalbeli társulatáról. Koltai Tamás azt írta erről: pontosan olyan vádak ezek, amelyeket a nyolcvanas évek elején fogalmaztak meg a kaposvári színházzal szemben. Egyetértek.

Schwajda oldaláról hangzott el az is: a Kaposvár-jelenséget valójában az MSZMP agitációs-propaganda osztályán „találták ki”.

Akkoriban folyamatosan hívták raportra a színház igazgatóit, betiltották Eörsi István darabját, évtizedekig folyt a vegzálás. Ennyit a konspirációról.

Balliberális önkormányzat is segített már direktori pozícióba kebelbelit. Ám ami most folyik a fideszes többségű városokban, az mennyiségi rekord. Ami persze kihat a minőségre is.

Nem tudom, létezik-e Fidesz-doktrína, amely szerint meg kell szerezni minden közművelődési és egyéb intézmény vezetői pozícióját. De Kaposvárott egyetlen közintézmény élén sem látni olyan embert, aki ne lenne valamiképpen Fidesz-közeli. Nem tudom, milyen ideológia van a dolog mögött, de önmagában is komoly probléma lehet. A színház vezetése ugyanis éppolyan szakma, mint egy kórházé. Nem helyénvaló, ha a szívműtétek ütemezését a megyei közgyűlés határozza meg. Az sem jó, ha a város képviselő-testülete dönt egy színházi évadról. Rettenetesen egészségtelen, ha a politika akarja meghatározni a színház ízlésvilágát.

Egy vidéki színház ráadásul a helyi társadalmi élet központja. Sok mindenre kihathat, ami ott történik.

Társadalmi központnak kellene lennie. De a miénk sem volt igazán az. A Babarczy-korszakban a színház totálisan el volt zárva a várostól. Ugyanakkor Znamenák Istvánnal mi már régóta szorgalmaztuk: több átjárás kellene a színház és a város között. Azt szerettük volna, ha nem csupán színházat nézni jönnének ide az emberek. A rekonstrukciós tervekben is látható egy színház körüli, agoraszerű tér. Hajnalig nyitva tartó kocsmákkal, internetes kávézóval, egyebekkel. Amelyek önmagukban vonzzák az embereket. És a színházi programokban is nyitni kellene. Olyan módon, ahogy például a gyerekszínházi fesztiválon láthattuk, amikor a produkciók „elmentek” az iskolák osztálytermeibe. Vagy említhetem a beavató színházat. Mindenesetre az elmúlt év során megpróbáltunk nyitni. Elsősorban előadásokkal, hiszen építészeti átalakításra nem volt lehetőség. Arra csak a rekonstrukció során lesz mód. Kérdés, itt leszünk-e még akkor.

Az országos balhét hozó 56 06 vagy a Csak egy szög című előadások nyitásnak számítanak? Nem inkább falat emeltek a színház és a közönség bizonyos része közé?

Vannak dolgok, amelyeket – tetszik, nem tetszik – a színháznak meg kell tennie. A két előadás abba mart bele, amit klasszikus politikumnak nevezhetünk. Abba, amiben az állampolgár mélységesen érdekelt, érintett. Aki szereti kívül tudni magát a problémákon, annak ezek a darabok valóban nem tesznek jót. Azok számára viszont vannak más előadásaink.

Schwajda György jövő januárban veszi át ténylegesen a vezetést, hiszen addig „bebetonozott” szerződések is biztosítják a korábbi – még önök által kigondolt – tervek megvalósulását. Más kérdés, hogyan hat az alkotó emberre egy ilyen helyzet.

Erőszakosan, durván kizártam ezt a dolgot a fejemből.

Olyan is van, aki belerokkan.

Meg aki leugrik a tizedikről, vagy azonnal odébbáll. Én inkább dolgozom.

Munka közben jelent pluszfeladatot a társulat egyes tagjaink pátyolgatása?

Ez a csapat ott van az ország három legjobb társulata között. Munka közben azonnal leveszik magukról azt a terhet, amit a külvilági történések jelentenek. Más kérdés: amikor lejönnek a színpadról, már nem gyűlnek úgy össze a büfében, mint korábban. Érzékelhető a bizalmatlanság.

Schwajda azt is írta pályázatában: nem kívánja kinevezésével egy időben szétdúlni a társulatot. Az idő persze bonyolult fogalom.

Az egyik Boccaccio-novellában az udvari bolond azt mondja a hercegnek, hogy ura felesége süket. Az asszonyának pedig azt, hogy a herceg süket. A hercegi pár addig ordítozik egymással, míg ki nem derül a turpisság. A herceg akkor megdühödik, s halálra ítéli a bolondot. Mielőtt a vesztőhelyre vinnék, a bolond azt mondja: hibát követnek el, hiszen egy év alatt megtaníthatná beszélni a herceg szamarát. Engedélyt kap rá. Mire barátai faggatni kezdik a bolondot: miért vállalt lehetetlen feladatot? A bolond azt feleli: ó, egy év az nagyon hosszú idő. Meghalhat a herceg, meghalhatok én, megtanulhat beszélni a szamár. Kaposvárott most körülbelül ez a helyzet.