Szegeden boszorkánymérlegre állítják, aztán borzalmas börtönbe vezetik a látogatót – Kegyetlen korról mesél az új kiállítás
Folyamatosan zajlik a múzeumfelújítás Szegeden: a Móra Ferenc Múzeum főépülete mellett a Vár és Kőtár is megújul. Az épületen kívül és belül is folynak a munkák, új állandó kiállítás jön létre – tájékoztatta a 168 Óra Online-t az intézmény sajtóreferense, Hegedűs Anita.
Az új állandó tárlaton Szeged múltjának ikonikus eseményeit mutatják be az interaktivitás jegyében. A rendezők elsőként a nevezetes szegedi boszorkányok és boszorkányperek történetét elevenítik meg – okkal, s joggal, ugyanis a XVIII. századi magyarországi boszorkányüldözés hullámai Szegeden csaptak a legmagasabbra, ahol
az 1744-ig lefolytatott boszorkányperekben összesen 37 vádlottat ítéltek máglyahalálra.
Az 1728. évi, legnagyobb perben 13 boszorkánysággal vádolt személyt, hat férfit és hét nőt találtak bűnösnek. A per során a gyanúsítottakat mérleg- és vízpróbának vetették alá, és aki könnyűnek találtatott, menten halálra ítélték.
A boszorkányság bizonyításához tartozott a testen viselt jegyek, stigmák megtalálása (többnyire a test rejtett tájékain), az ördöggel kötött szerződés vörös tintával aláírt példányának bemutatása és a bűnösök vallomása. A korabeli jegyzőkönyvek tanúsága szerint a vallomástételt több esetben kínzásoknak alávetve (ad torturam) csikarták ki a vádlottakból. A szegedi boszorkányok elleni legfőbb vád az volt, hogy szárazságot, illetve jégesőt, szegénységet és betegséget hoztak a városra. A vádirat szerint eladták a föld zsírját (termőerejét) és a csapadékot a törököknek, így a várost sújtó éhínség okozóinak tekintették őket. Bűneik között sorolták fel a boszorkánygyűléseken való részvételt, a bábák és javasasszonyok esetében a szakmai hibákból adódott haláleseteket és a betegségek súlyosbodását, valamint a kicsapongó életmódot.
Egykori tanúvallomások szerint a szegedi boszorkányok valóságos katonai szervezetet alkottak, melynek élén a kapitány,
a város korábbi, vagyonos, idős tanácsnoka és főbírája, Rózsa Dániel állt.
Rangban utána következett a hadnagy, majd a strázsamester, a zászlótartó, a dobos és a trombitás. A zászlót dióhéjban őrizték. A dob lóköröm volt, verője szamár lábszárcsontja. A trombitát is szamárcsontból faragták.
1728. július 23-án a Tisza partján, a ma Boszorkányszigetnek nevezett részen a bűnösnek talált 12 boszorkányt három máglyán, négyesével összekötve, elevenen megégették az összegyűlt tömeg előtt.
A boszorkányüldözésnek Mária Terézia császár- és királynő vetett véget, amikor 1755-ben betiltotta a boszorkánypereket birodalma egész területén – foglalta össze a szegedi boszorkányokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Bárkányi Ildikó, általános igazgatóhelyettes, főmuzeológus.
A regényes história hatása alá került múzeumlátogatók maguk is kipróbálhatják majd, hogy ők vajon kiállják-e a boszorkányság próbáját: egy gépezet megfellebbezhetetlenül eldönti, hogy túl könnyű vagy túl nehéz-e a vádlott, amiképpen ez régen a boszorkányok ítéleteinél is történt. Az ítélet szerint pedig valószínűleg mindenki bűnös lesz, tekintve egyrészt a hagyományt, másrészt a körülményt, hogy a tökéletes testtömeg index-szel rendelkező népesség aránya elhanyagolható.
A látogatók az új kiállításban megismerkedhetnek a betyárság világával, Rózsa Sándor legendájával is, valamint a Nagyárvíz és az egykori vár történetével is.
Mindemellett bemutatják a Ráday Gedeon gróf (1829–1901), egykori belügyminisztériumi tanácsos 1869-ben létesített, rettegett fenyítőházát is.
A börtön-installáció falát kis szekrények alkotják majd, melynek kinyitásakor az ott raboskodó betyárok képeit nézhetjük meg, de lesznek itt meglepő tárgyak is, melyek izgalmassá teszik az ajtókon való kukucskálást, úgy mint
- patkány,
- kígyó,
- türelemüvegek,
- vérrel festett kártyák.
A rácson belül kalodák, bilincsek lógnak majd a láncokkal teli, borzongató atmoszférájú térbe.
Hogy milyen szörnyű hely volt ez a maga fénykorában, arról Rostás Mónika, a múzeum kulturális szervezője festett nekünk plasztikus képet az egykori visszaemlékezések alapján.
Eszerint a foglyok éheztetése, életveszélyesen egészségtelen elhelyezése, ütlegelése, megalázása mindennapos gyakorlat volt a várfalak mögött. A kínzások, vallatások egyik legelterjedtebb módszere a szomjaztatás volt: a rabot először jól kiéheztették, majd erősen sós étellel etették meg, utána pedig nem adtak neki inni. Az emlékezők egybehangzóan emlegették még
- a deresre húzást,
- a szorítót
- a pofozógépet, továbbá
- a szeges bölcsőben való ringatást is.
„A börtön zárkáiban sötét volt és bűz, rácsos padlózatuk alatt folyt a szenny. A rabok kezét-lábát vasba verték, az ennivalót kis nyílásokon adták be nekik. Üritkezési helyül az egyik sarok szolgált volna, de vasban nem birtak megoldózkodni s igy nadrágjuk hátulja egészen elmocskosodott. Fekvőhelyük a faltövéhez rakott dudvás szalma volt. A mosdást, fésülködést, borotválkozást, tiszta ruha váltást igen sokáig nem gyakorolhatták. Harmadnaponkénti negyedórai sétát tehettek a szük udvaron, de ilyenkor
minden rab fejére álarcot húztak"
– idézték fel más szörnyűségek mellett az egykori szemtanúk.
A fenyítőházat 1872-ben számolták fel, miután Ráday gróf kiterjedt nyomozásai már olyan rétegekbe is elvezettek, amelyeket felsőbb körökben nem véltek célszerűnek megbolygatni.
Szeged városa a Móra Ferenc Múzeum, a Vár és a Kőtár fejlesztésére 899 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól, az önkormányzat több mint 500 millió forintot adott az átalakításra.
