Azért megyek, hogy éljek – Egy világ körüli út belső állomásai

Egyik pillanatról a másikra eladta a lakását, és az árából egy szál hátizsákkal nekivágott Délkelet-Ázsiának. Két évig utazgatott, hol egyedül, hol társaságban. Többnyire tervek nélkül hagyta magát sodródni. Harmincz Rita, avagy ahogy magát nevezi, a sárga ruhás lány szerint a legfontosabb, amit kapott az utazásoktól, hogy végre él. Élményeit a blogján osztja meg rendszeresen, néhány hete pedig megjelent első könyve, Hogyan lettem világutazó (és hogyan lehetsz te is)? címmel, amely inspirációs útikalauz hátizsákos utazásokhoz.

2017. január 9., 19:08

Szerző:

– Azért megyek, hogy éljek – írja a könyvében. Mi hiányzott annyira az életéből, hogy egy nap világgá indult?

– Ültem a munkahelyemen – egy multi irodájában – és bámultam az ablakon át, néztem, ahogy mennek a felhők. Elgondolkoztam: ezt nézhetném akár egy mezőről is, ahol süt a nap és meleg van, nem pedig egy légkondis irodában fázva, amíg kint tombol a nyár. Az utazással mindez megvalósult. Kint vagyok a szabadban, emberek, állatok, növények között, végre élek. Immár nem a régi, jelentéktelen problémákkal szembesülök nap mint nap. Olyan horderejű kérdéseket kell megoldanom, hogy hol lesz szállásom este, ha lesz egyáltalán. Ezek sokszor tényleg a túléléshez közeli problémák.

– Értem, hogy a fagyos légkondis irodából nézve vonzónak tűnik a napsütötte mező. De ettől még a többség nem indul világgá. Nehéz volt megtenni az első lépést?

– Húszéves korom óta utazom. Éltem már Angliában, Amerikában, de egzotikusabb helyeken maximum két-három hetet töltöttem. Már akkor észrevettem: hazatérésem után sosem volt kedvem újra beleilleszkedni az itthoni környezetbe, inkább elkezdtem tervezni a következő utat. Két évvel ezelőtt indultam el, hogy bejárjam Délkelet-Ázsiát: Nepálban kezdtem, aztán Kína, Hongkong, a Fülöp-szigetek, Vietnam, Kambodzsa, Indonézia, Mian­­mar, Szingapúr, Malajzia, majd Kelet-Timor következett. Nem tudtam, mennyi ­ideig fogok utazni, mindig arra mentem, amerre a szívem vitt vagy amilyen információkat kaptam éppen.

– Úgy érti, nem tervezett előre?

– Sokszor hagyom magam sodródni. Rugalmasságot és nyitottságot igényel ez a fajta világjárás, mert bármikor közbejöhet nem várt tényező, ami miatt végül nem ott kötök ki, ahol terveztem: lekésem a buszt, nem készül el a vízumom és várnom kell, vagy akár egy baleset miatt.

Fotó: Bazánth Ivola

– Mennyi pénze legyen az embernek, amikor nekivág egy nagyobb útnak? Vannak trükkjei, amellyel költséghatékonnyá tehető az utazás?

– Az utazáshoz nem kell sok pénz, miként azt sokan gondolják, de tény, hogy biztonságot ad, ha van egy kis félretett összeg. Már egyhavi keretből neki lehet vágni az útnak. Ázsiában jóval alacsonyabbak is az árak, így az összeg tovább is kitarthat. Ennyi idő alatt munkát is találhat az ember, amiből tudja finanszírozni a további ottlétét. Szerintem mindenki ért valamihez, azt is lehet kamatoztatni ilyenkor. Találkoztam például olyan utazóval, aki megtanult bűvészkedni, és mutatványokkal kereste a pénzét. Emellett a legtöbb embernek van valami káros szenvedélye, amiről le lehet mondani, illetve sokunknak vannak felesleges tárgyai. Én például nagy Columbo- és Jóbarátok-rajongó voltam, megvolt az összes rész DVD-n. Végül mindet eladtam, miközben majd megszakadt a szívem, de úgy gondoltam, az ebből bejövő pénzt sokkal jobbra tudom majd fordítani. Az utazás során próbálom a legolcsóbb szállás- és közlekedési lehetőségeket megtalálni, alkudni is lehet mindenhol. Emellett van némi vésztartalékom, illetve egy hitelkártyám is, biztonsági helyzetekre. Inkább az elhatározás és a kitartás a legfőbb kérdés.

– Ön is dolgozik az utazásai alatt?

– Megfogadtam, hogy addig fogom élvezni munka nélkül az utazást , amíg marad pénzem. Az eladott lakásom ára nemrég fogyott csak el. Persze lett volna lehetőségem dolgozni: a Fülöp-szigeteken marasztaltak, hogy egy hostelben dolgozzak szállásért cserébe, de angolt is taníthattam volna. Balin például privát idegenvezetést vállaltam kedvtelésből, ezzel szívesen foglalkoznék a jövőben Indonéziában is.

– Könnyen tud a helyiekkel kapcsolatot kialakítani?

– Helytől függ, mennyire könnyű ismerkedni, Indonéziában könnyen megy. Időnként direkt keresem a nehezebben elérhető népek társaságát. Érdekel, ők hogy élnek, mit csinálnak. Egyszer nagyon nehezen eljutottam Timor szigetén egy pici helyi faluba, és az éjszakát egy helyi családnál töltöttem. Azon az éjszakán egy animista népek szokásai szerinti állatáldozatnak lettem tanúja, míg ugyanabban az órában a régi életemben pont az irodában dolgoztam volna, úgy, mint mindenki más. Mindkettő ebben a világban történik, egy időben, de mégis olyan, mintha időutazásban lenne részem.

– Mi a helyzet az itteni kapcsolatokkal? Nem tűnik alkalmas életmódnak ez egy párkapcsolat kialakítására és fenntartására.

– A távkapcsolatokban nem hiszek. Párkapcsolatra ez az életforma akkor alkalmas, ha olyan társat találok, aki velem utazik és együtt fedezzük fel a helyeket. Egy barátságban pedig mindkét fél részéről rugalmasságot és elfogadást kíván a távolság és az, hogy esetleg internetkapcsolat sincs mindenhol. Tönkremehetnek barátságok azért is, mert mindkét fél változik és változhat az élethelyzetük is. Nem is élte túl mindegyik barátságom.

– Nyilván az utazásnak vannak árnyoldalai is.

– Vietnamban kiraboltak, négy nappal később megtámadtak, voltam dengue-lázas, illetve idén májusban motorbalesetet szenvedtem, és elvesztettem az eszméletemet és az emlékezetemet is egy rövid időre. Ami lelkileg nehéz egy idő után, hogy párnaponta vándorolsz, folyamatosan ki-be csomagolsz, mindig máshol alszol és új helyeket kell megszoknod. Emiatt nincs is időd feldolgozni a sok élményt. Ez nekem nagyon megterhelő. Megtanultam, hogy négy hónapig tudok így élni egyhuzamban, utána meg kell állnom egy időre.

– Sosem érezte magát elviselhetetlenül magányosnak?

– Csupán kétszer éreztem így a két év alatt. Ilyenkor sem feltétlenül hazavágyom, inkább felerősödik a hiányérzet az után, amit otthon hagytam. Fontos, hogy tudjam: bármikor hazajöhetek, és ha így adódna, az sem számít kudarcnak. De komolyan sosem fogalmazódott meg bennem, hogy hazajöjjek. Sőt decemberben utazom vissza Indonéziába, mondhatjuk, most egy kicsit ott élek majd. Persze azért nem hiszem, hogy örökre odaköltöznék. Jó lenne még több nyelven megtanulni, így el tudom képzelni, hogy más országokban is fogok élni egy darabig.

– Világ körüli út, egyedül. Önismereti utazás is ez, nem?

– Tanulom szeretni magam, ez régen nem nagyon volt jellemző rám. Kiderült az is, hogy türelmesebb vagyok, mint hittem. Mindig is határozott voltam, de ma már egyre jobban ki tudok állni magamért, könnyebben mondok nemet, mint korábban.

– Van célközönsége a könyvnek?

– A könyvem mindenkinek szól, aki valamilyen formában szeretne változtatni az életén, vagy ha úgy tetszik, „világgá menne”. Én fizikailag mentem világgá, ezért nagy részben ez egy inspirációs útikalauz. A könyvkiadásnál is a szabadabb megoldást választottam. Én magam vagyok a kiadó és a terjesztő is egyben. A szerzői kiadás kevésbé elterjedt Magyarországon, pedig ezzel a módszerrel bárki kiadhatja saját könyvét vagy verseskötetét, vagy felmérheti, hogy a kisebb példányszámú kiadás mennyire sikeres és érdemes-e újranyomtatni. Egyelőre csak nálam kapható a könyv.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.