Az Új Színház-ügy folytatódik: megszólalt Csurka is

Csütörtökön érkezett a hír, miszerint Tarlós István főpolgármester a szakmai bizottság többségi javaslatával szemben nem a teátrumot 13 éve igazgató Márta Istvánt, hanem Dörner György színészt nevezte ki az Új Színház igazgatójává. Aznap éjszaka az átlátszó.hu portál közzétette Dörner nyertes pályázatát. Pénteken a Magyar Színházi Társaság elnöksége Tarlós Istvánnak címzett levelében egyértelműen politikai területszerzésként értékelte a döntést, hozzátéve: „evvel rövid idő alatt fel fogja számolni fővárosunk világszerte elismert, gazdag színházi, kulturális életét” - írja a .

2011. október 9., 06:39

Ascher Tamás: „Valami még nagyobb disznóság”

Ascher Tamás rendező, a bíráló bizottság tagja az fn.hu-nak azt nyilatkozta, hogy bosszankodik Tarlós István döntése miatt. Dörner pályázatát általánosságok sorozatának és teljes egészében tévedésnek minősítette. Úgy véli: a szöveg puszta ideológia, és semmi színházszakmai konkrétumot nem tartalmaz. Elmondta azt is, hogy a szakmai bizottságban kizárólag a hivatalnokok szavazták meg Dörner pályázatát, egyetlen szakmai delegált nem szavazott rá. „Nem értem, hogyan csukhatták be a fülüket, amikor például meghallgattuk a két jelöltet. Óriási volt a két beszélgetés között a színvonalkülönbség. Ez a hivatalnokok személyes felelőssége. Meg a főpolgármesteré. De kíváncsi vagyok az indokokra” – mondta Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, aki szerint a döntés végleges, de „úgy szokott az lenni, hogy van egy ilyen felháborodást kiváltó esemény, aminek a zaja elvonja a figyelmünket valami még nagyobb disznóságról, ami ugyanakkor dől el. Lehet, hogy most is így van, csak nem tudjuk még mi az a másik.”

Márta István: „Semmilyen módon ne demonstráljanak mellettem”

Márta István megdöbbenéssel fogadta a főváros döntését, amely szerint 2012. február 1-jétől Dörner György vezetheti tovább az Új Színházat. „Megdöbbentem, a miértet nem tudom” – fogalmazott Márta István, akit a főpolgármesteri hivatalból senki nem értesített az eredményről. Mint fogalmazott, természetesen tiszteletben tartja a főpolgármester döntését, bár sajnálja, hogy a szakmai grémium véleményét nem vette figyelembe. Hangsúlyozta: az Új Színház eredményesen működik, kiváló társulattal rendelkezik, biztos gazdasági alapokon áll, és ami a legfontosabb, a közönség szereti és tiszteli a teátrumot. „Ezt végiggondolva újra nem értem az eredményt” – fogalmazott.

Márta István elmondta: a munkát folytatják, hiszen január 31-ig még ő vezeti a színházat. „Jelen pillanatban száz százalékosan arra szeretnék koncentrálni, hogy az elkövetkező napokban és hetekben a társulatot stabilizáljam, tudniillik érzelmileg nagyon rossz állapotban van. Egy héttel ezelőtt temettük Huszár Zsoltot, és most ez az újabb megpróbáltatás” – tette hozzá Márta István. Kérdésre válaszolva elmondta, eddig még nem beszélt Dörner Györggyel, nem tudja, mi lesz a második félévi bemutatók, a színészképző stúdió és a galéria sorsa. Nem tudni azt sem, mi lesz az egész szezonra szóló, illetve az évadokon átívelő nyertes pályázataikkal, mi lesz a nemzetközi kapcsolatrendszerrel, a külföldi társulatokkal aláírt együttműködési szerződésekkel, szándéknyilatkozatokkal, vendégjátékokkal. Leszögezte: a közönségnek nem szabad megéreznie, hogy bármilyen változás történt, a színpadon a színészeknek játszaniuk kell. „Én arra kértem a színészeket a csütörtöki rendkívüli társulati ülésen, hogy semmilyen módon ne demonstráljanak mellettem, mert a karrierjüket, egzisztenciájukat veszélyeztetné minden ilyen lépés” – hangsúlyozta, hozzátéve: nem is látja szükségét ennek. Azt várja el mindenkitől, hogy az elkövetkező négy hónapban dolgozzon, fegyelmezetten nyújtva tehetségének legjavát.

Csurka István: „Mindenfélét meg fognak majd próbálni”

„Magyar drámákat akarunk játszani, magyar drámákat szeretnénk íratni” – foglalta össze Csurka István Dörner Györggyel közös célkitűzéseiket. Mint fogalmazott, természetesen a saját műveit is szeretné műsorra tűzni, amelyeket egy kivétellel egyetlen színházban sem játszanak. „Méltatlan helyzetben van a magyar dráma” – szögezte le. Mint kiemelte: aktuális témákra írnának ki drámapályázatot, példaként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök történetét, valamint a privatizáció történetét említette. „Függetlenül attól, hogy mi lesz az igazságügyi elemzése a dolognak, a magyar irodalomnak, művészetnek is el kell rendezni ezt a szélhámosságot” – tette hozzá.

Arra kérdésre, hogy ezek szerint sokkal politikusabb színházat szeretnének-e, Csurka István azt válaszolta, hogy a színház nem lehet meg író, az irodalom és politika nélkül. A társulat sorsáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. „Februárig a mostani társulat működik, nyilvánvaló, hogy mindenfélét meg fognak majd próbálni. De ez engem egyáltalán nem érdekel” – fogalmazott, hozzátéve, jelenleg az alkalmas írókat keresik az új darabokhoz. Saját szerepéről elmondta: 77 éves jelenleg, ezért nem kíván aktívan részt venni a színház munkájában. „Megírtam két drámát, amelyek azt hiszem nagy feltűnést fognak kelteni, ha valaki be meri mutatni. Eddig senki nem jelentkezett” – vélekedett. Elmondta: A hatodik koporsó című műve Trianonról, az Írószövetségek harca pedig az értelmiség mai állapotáról szól. A két dráma az idei könyvhétre jelent meg.

A pályázat

Az eredetileg nem nyilvános, ám az

átlátszó.huáltal közzétett pályázat motivációs levelében Dörner György arról ír, hogy nemzeti elkötelezettsége közismert, nyilvánosan vállalta egész pályája során. "Miután azonban a színházi és filmes éveim során művészek – rendezők, írók – többségével dolgoztam, nem fenyeget az a veszély, hogy kizárólag egy szűkebb csoportra támaszkodom. Sőt, úgy vélem, hogy a nemzeti dráma és annak „színházasítása”, olyan ügy, amely inkább összeterel, mint szétválaszt művészeket". Dörner György pályázatban, amely alapján a színház vezetőjének nevezték ki, úgy fogalmaz: „az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. A fenntartó hozzájárulásával Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát”.

A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbe vágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival. Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és Illyés Gyulával, fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen”. Mint írja, „a liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz”, (…) Shakespeare színházához és „ahhoz a magyar színházi hagyományhoz, amit a Bánk bán és a Karnyóné jelképez – amely gyönyörködtetett és belekiabált a magyar sorsba”. Amint pályázatában fogalmaz: „egy igazságos földosztás ma is aktuális, egy igazságos színházosztás úgyszintén”.

A műközpontú előadásmódot tartja céljának, mint írja Katona József, Csiky Gergely, Vörösmarty és az egész kora magyar drámairodalom eddig kevéssé ismert szerzői megérdemlik ezt. Fontosnak tartja hogy a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar szerzői méltó módon jelenjenek meg, Németh László, Sarkadi Imre, Gyurkovics Tibor darabjait is műsorra tűzné. Továbbá a kortárs és múlt századi dráma nagy határon túli alakjainak műveit is bemutatná. Hangsúlyozza, hogy minden esetben a dráma az elsődleges, annak tartalma – és ehhez, ennek kibontásához kell a rendezői munka, és nem fordítva.
Ebben az évadban két új bemutatót tervez, Németh László VII. Gergely című művét a mártír pápáról, illetve egy vígjátékot, amelyet egy magyar szerző írt álnéven. A pályázatban ismerteti azon művek listáját, amelyekből válogatva állítja össze a következő két évad bemutatóit. Mint írja, a jelenlegi társulati tagokra építene, kibővítve a csapatot. „Ez a szakmai program csak olyan tehetségű alkotókkal képzelhető el, akik ma is adják az Új Színház gerincét” – fogalmaz.

Mint írja, a műsorterv összeállításánál arra törekedett, hogy az ifjúsági korosztály felé nyisson a színház. Azok között a rendezők között, akikkel szívesen dolgozna, megtalálható „Jirzi” Menzel, Bodolay Géza, Nagy Viktor, Vidnyánszky Attila, Bocsárdi „Miklós” és Csiszár Imre is. Dörner a szokásokkal ellentétben nem csatolt támogató szándéknyilatkozatokat, mint meghallgatásán kiderült, senkivel nem egyeztetett a pályázatában felsoroltak közül, mert senkit nem akart „kompromittálni”, tárgyalni velük csak az eredmény kihirdetése után kezd.

A Facebookon közben meghirdettek egy demonstrációt is: a

Tüntetés azért, hogy ne Dörner György legyen az Új Színház igazgatója! elnevezésű eseményt október 21-ére tervezik a színház bejárata elé. Eddig közel ezernégyszázan jelezték, hogy részt kívánnak venni a tüntetésen.