Az elitek szigetei
Nem hangzik igazán jól a „német birodalmi iskola” neve, hisz e szerkezet jelzőihez a történelemnek tragikus és szennyes eseményei tapadnak. Pedig ez az 1908-ban Budapesten megnyílt 12 osztályos és koedukált (!) intézet jelesen látta el feladatát sokáig. Még Hitler uralomra jutása után is egy darabig. Bármily meglepő, a baloldali értelmiségnek, a zsidó polgárságnak is felnevelő iskolája volt, egészen a hazai drasztikus jobbratolódásig. 1944-ben, a front közeledtével az iskola megszűnt.
Tanárok és diákok emlékeznek nosztalgikusan az intézetre, amely „elitet” nevelt (némileg gyanútlant, az kiderül az önvallomásokból!), szinte szigetként kikülönülve a barna habokból.
A német birodalmi iskola megszűnése után egy éven belül „nyelvet váltanak”: a Gorkij Iskolában oroszul beszélnek. Ide jár a káderdűlő felső vége: Rákosi nevelt fia, Farkas Mihály lánya, Révai fiai. Úgy mondják ők is: sziget volt ez az iskola nekik, békés sziget, elkülönülve a kopár és vörös köznapoktól. Hittek benne, és hittek neki. Át kellett iratkozni más iskolába, hogy meglássák az üres közértet, Rákosi elvtárs dicsfényének kopását, meghallják a mozgalmi dalok kongását. Aztán némely kádergyerekből ellenzéki lett, mert erős ugyan a pedagógia, de még erősebb a köznapok tapasztalata. A Gorkij Iskola kapuját 1956. október 23-án reggel nyitották ki utoljára.
Tanárok és diákok emlékeznek nosztalgikusan az iskolára, amely elitet nevelt (némileg ugyancsak gyanútlant), s a mából visszanézve az ifjúság, az identitásformázás szinte önmagában értéknek, érdemnek tűnik, lett légyen körös-körül „nácizmus” vagy éppen „proletárdiktatúra”.
(Papp Gábor Zsigmond: Iskolák és rendszerek. DVD. Háromlemezes limitált változat. Ennek záró darabja az Eötvös Collegiumról szól, egy másik elitről, a német és az orosz minta után egy francia modellről. Erről a jövő héten olvashatnak.)
