Az elfogadás mozija: Finn filmnapok a Toldi moziban

2017. február 11., 06:06

Bár végre jövünk ki a kemény hidegből, február 12-ig a Toldi moziban újra megidézhetjük a zord hangulatot a FinnAgora szervezte 6. Finn Filmnapok keretében. Finnország 2017-ben ünnepli a függetlenségének századik évfordulóját, így a fesztivál az ünnepi év egyik nyitóeseménye is egyben. A programsorozaton számos film tekinthető meg a finn filmtermés elmúlt három évéből.

Aki idáig csak Aki Kaurismäki nevét hallotta a finn film kapcsán, az most egy más világba is betekinthet más rendezők segítségével. Ahogy a Finn Filmnapok programfüzetében is olvasható, bár a felhozatal vegyes, közös bennük az elfogadás és az empátia melletti elköteleződés, és – mint Bogdán Lilla, a FinnAgora ügyvezetője a 168 Órának elmondta – egyre több film fordul el a depresszív témáktól és nyit a szórakoztatás, komédia felé.

– Kurátorunk és projektkoordinátorunk személyes kedvencei a Pixadores és a Merülés az ismeretlenbe, a Varpu című film kasszasiker volt Finnországban, és az itt élő finnek nagyon várják. Jómagam a Házsártos című filmre vagyok nagyon kíváncsi, mert az alapjául szolgáló könyvnek kiváló a humora és velős a mondanivalója – tette hiozzá Bogdán Lilla.

A filmek mellett különböző programokra is be lehet ülni. Két workshop várja az érdeklődőket, melyek a nők filmiparban betöltött szerepével, illetve a hangtervezéssel foglalkoznak. E mellett három, a programban szereplő film rendezője (Amir Eskandari, Petri Kotwica és Ville Jankeri) és Laura Birn filmszínésznő is ellátogat a fesztiválra, filmjeik után pedig alkalom nyílik a velük való beszélgetésre is. A Finn Filmnapokat Amir Eskandari díjnyertes dokumentumfilmje, a Pixadores nyitja.

További információk a www.toldimozi.hu-n olvasha­tók.

SZ. E.