Aki kétszer váltott
Imre királyfi korai halálával magva szakadt az Árpád-házban a Szent István-i ágnak. Őutána minden királyunk Vazulfi volt, annak a leszármazottja, akit István megvakíttatott, fülébe forró ólmot öntetett, azaz brutálisan alkalmatlanná tett az uralkodásra. Ám az utódok trónra kerültek, és egymással harcoltak a hatalomért.
Egyikük Béla, vagy másképpen Alexiosz, „a görög” (1148–1196). Így hívták, mert Bizáncban nevelkedett, eljegyezték Nagy Mánuel császár lányával, ott trónörökössé nyilvánították, társcsászárrá tették. (A császár anyja Szent László lánya volt, Piroska.) Azonban Mánuelnek új házasságából fiúgyereke született, a korábbi terveket visszacsinálták, a vőjelölt Alexiosz aztán III. Bélaként foglalta el a magyar trónt. Nagy király lett belőle.
Végül is egy birodalom kormányzására képezték ki az akkoriban legeurópaibb udvarban. Mánuel maga nagy formátumú államférfi, Barbarossa Frigyes német-római császár és III. Sándor pápa méltó társa és ellenfele.
Béla gazdag volt, katonai ereje jelentős, nemzetközi kapcsolatai fontosak. Első feleségének, Antiochiai Ágnes Annának (aki Mánuel császár sógornője volt) elhunytával újranősült. Feleségül Capet Margitot vette a francia királyi házból, aki az angol király (ifj. Plantagenet Henrik) özvegyeként fogadta el a magyar uralkodó házassági ajánlatát. A királyasszonnyal szerzetesek jöttek (ciszterciek), és építészek, ők hozták magukkal a késő román, kora gót divatot.
III. Béla alapította meg a királyi kancelláriát, valószínűleg az ő jegyzője volt Anonymus, és az ő (korántsem zavartalan) megkoronázására rakták össze a latin és a görög részből álló Szent Koronát.
A király és a királyné feltételezett tetemét a Székesfehérvárról a Mátyás-templomba hozták át, egyes szakértők azonban – revízió alá véve a leletet – inkább Könyves Kálmánévá nyilvánítanak. A vita folyik.
(Sumonyi Zoltán: Árpád-háziak Bizáncban. III. Béla jegyesei. Gabo Kiadó, Királyi házak sorozat.)
