A világon egyedüli, de a magyarokat nem érdekli

A téma ugyan nem az utcán hevert, de a Moszkva téren botlott bele Dénes Gábor, a rendező, itt futott össze ugyanis Vígh Tamás szobrásszal, akit mint Ferenczy Béni kedvenc tanítványát ismert meg egy korábbi forgatás során. - Képzeld - mondta neki az idős képzőművész -, megkeresett két mérnök, hogy szeretnék egy negyven évvel ezelőtti tervemet megvalósítani.

Méghozzá a Vásárhelyi Pál-emlékművet. A pályázatot csakugyan negyven évvel ezelőtt írták ki, Vígh Tamás ráadásul meg is nyerte, mégsem az ő alkotása öltött testet Tiszadobon. Nem tetszett az akkori hatalomnak és a közízlésnek. - Jó, jó - mondogatták a helyi illetékesek, és a kritikusok dicsérete ellenére sem akarták felállítani. Más művészt kértek fel. Hiába, Vígh Tamás már akkor is formabontó volt. A terv azonban kisplasztikák formájában megmaradt, ezeket fedezte fel egy kiállításon Reich Gyula mérnök, aki felkutatta a művészt, és megígérte, mindet megtesz azért,hogy az ,,eredeti" Vásárhelyi-emlékmű megvalósuljon.

- Nagyon megtetszett a dolog – meséli Dénes Gábor rendező. – Ott helyben elhatároztam, hogy kamerával is végigkísérem a folyamatot. Akár lesz emlékmű, akár nem. A Moszkva téri találkozás 2003-ben történt, és 2008-ban adták át az emlékművet a tiszalöki Arborétumban: ennek az öt évnek a történetét próbálom bemutatnia filmben. Azt, hogyan születik emlékmű a semmiből, civil kezdeményezésre. Egyébként a rendszerváltás óta született legnagyobb köztéri emlékműről van szó, ha az 56-os tárgyúakat nem számolom. Létrejöttében szerepet játszott az is, hogy legyen egy ,,zarándokhelye" a magyar vízmérnököknek.

Reich Gyula és Kóthay László vízmérnökök a pénzt különféle adományokból lobbizták össze. A művész és a kivitelezők csekélyke munkadíjért dolgoztak, pedig nem egy mellszobrot kellett létrehozni, hanem egy gigantikus építményt. Hogy mi ragadta meg ennyire a rendezőt ebben a történetben?

– Volt egyszer valaha, negyven éve egy terv, a művész már nem is reménykedik, hogy lehet belőle valami, aztán egyszer csak mégis felcsillan a remény - magyarázza a rendező. – Ennek számomra az az üzenete, hogy nem szabad soha feladni. Vesztettnek hitt helyzeten is lehet fordítani. Persze nyilván szerencse kell az ilyen végkifejlethez. És hogy a művészet olyan elképesztő összefogó erő lehet, amelyre manapság nagy szükségünk van.

A szobrászművésznek egy negyven évvel azelőtti tervet meg kellett valósítani, ez önmagában sem könnyű, ámde időközben ő maga betöltötte a nyolcvanat, szellemileg és fizikailag is hihetetlen módon fel kellett készülnie a feladatra. Bár a film egy ügyet kísér végig, de emellett felrajzolja egy rendkívüli művész portréját is.

- Egy mester azzal segíthet, hogy irányokat mutat, de nem mondja meg, hogy mit kell csinálni - mondja Dénes Gábor, amikor azt kérdem tőle, mi ragadta meg leginkább Vígh Tamás szobrászművész személyiségében. – A hegyet meg kell mutatni, de hogy a hegyen hogyan, merre menjen az út, azt mindenkinek saját magának kell kitaposnia. Egy jó mester az finoman irányít, segít, hogy megtaláld a saját utadat, nekem a sok fontos gondolat között talán ez a volt a legfontosabb üzenet, amit a művésztől kaptam, és amit át akartam adni a közönségnek.

A történet happy enddel végződik. A negyven évvel ezelőtti tervet felfedezik, egy lelkes csapat pedig kijárja, hogy meg is valósuljon. A rendező öröme mégsem felhőtlen.

– Bizonyos szempontból mégiscsak tipikus magyar történet – csóválja a fejét. – 2008 novemberében avatták fel az emlékművet, de nem láttam tudósítást az eseményről, egyetlenegy televízió nem jelent meg az átadáson. Én filmrendező vagyok, nem újságíró, mégis én szégyelltem magam, hogy ilyen médiaközöny fogadja ezt az ügyet. Az osztrákok turisztikai látványosságot csinálnának az ilyen lehetőségekből, és megélne belőle az egész község. Igaz, Tiszalökön is tervezik, hogy oktatóbázist építenek az emlékmű köré, de ha az emberek nem hallanak róla, akkor hiába minden alkotó és szervező erő. Ez olyan tipikusan magyar közöny: valami megépült, ami a mienk, ami fantasztikus, a világon egyedülálló, de ez számunkra valamitől nem érdekes, hát ez borzasztóan bánt.