A szebbik felünk

Mondhatnánk Cseh Tamással (tkp. Bereményi Gézával) szólván jobbik részt is, de ez a szó mostanában elvesztette nálunk hamvas báját (és most nem a részről beszélek, hanem az egészről), vagy – és ez a megoldás áll legközelebb az eredeti szándékhoz – egyszerűen csak másik felet.

A Kunsthistorisches Museum új időszaki kiállítása (mindig van néhány, mi is beszámoltunk már a festett szobrokról meg a Miksa császár hadjáratát bemutató falikárpit-sorozatról – ezek, jegyzem meg, most is láthatóak még) a párok művészettörténetét (pontosabban a párok történetét, művészetben elbeszélve) dolgozza fel. S minthogy a téma hatalmas, a kiállítás viszont elég korlátozott méretű, a legjobb akarattal sem mondhatjuk, hogy a téma minden ága és boga feldolgozódott volna – ez, gondolom, egyenlő volna a lehetetlennel. Hanem a tárlat megálmodói kiragadnak néhány ötletet a sok ezer közül – és hozzá kiragadnak néhány műalkotást a múzeum sok ezer tárgya közül, és a kettő találkozásából lesz ez a kiállítás. Amely nem alkalmas másra, mint hogy elgondolkodtasson bennünket: mennyi-, de mennyiféle pár létezik a világon – kezdve az első emberpártól (nyitányként kétféle jellegzetes ábrázolásával találkozunk rögtön, egy festményen és egy szobron), a királyipár-ábrázolásokon és az isteni kettősökön (csak Zeusz párkapcsolataival megtölthető egy egész múzeum) egészen az ellentétpárokig (fiatal–öreg, fekete–fehér stb.). A múzeum, amelyet, jól látszik ez, nem kerülhetett el az elmúlt évek válsága, ezúttal saját terméséből főzött ki valamit, kreativitással pótolva a kölcsönzési pénzek hiányát. (Azért, tegyük ezt mindjárt hozzá az itthoni állapotokra utalva, nekik legyen mondva.) A bejárat mellett hatalmas fehér tábla: ha a látogatók közül bárki úgy érzi, helye lenne a párok (művészet)történetében, rajzolhat valamit, vagy csak párjával együtt odaírhatja a monogramját. Szerény, de (neki) fontos adalékként a párok történetéhez.

Jolsvai András