A nő színei flamencóban eltáncolva
Hétfőn indult és június 23-ig tart a kilencedik Magyar Táncfesztivál a Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház szervezésében. Az esemény izgalmas és színvonalas előadásai között is kuriózumnak számít június 22-én a szabadtéri színpadon látható Colores de Mujer – A nő színei – című flamencoest. Az előadás Pirók Zsófia első önálló színpadi produkciója, amelyben a Sevillai Conservatoreio Profesional de dansa első nem spanyol nemzetiségű, friss diplomás növendéke arra keresi a választ: miként fogalmazható meg „táncnyelven” a női lét lényege? A darab a Győri bemutató előtt egy nappal, június 21-én a budapesti MOMKULTBAN is megtekinthető, este 20 órától.
A 168 Óra a produkció vendégművészét, a Harangozó Gyula díjas, Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett Lippai Andreát kérdezte egyebek közt arról: vajon mennyi része van abban, hogy Zsófia lánya ugyancsak a táncosi hivatást választotta?
– A Fekete hattyú című film sarkos egyszerűséggel láttatja a balettanyukák bizonyos archetípusát. Az ön esetében a leányához való viszonyt a gyengédség vagy a célratörő szigor jellemzi?
– Zsófi és kisebbik lányom, Panka esetében is szerettem volna, ha megtapasztalják azt a tánccal járó fizikai, szellemi élményt, amelyhez technikailag estjükben is a balett jelentett alapot. Ebben persze a szeretet dominált, hiszen a kényszer mindenből kilúgozza az örömöt. Én egyébként már háromévesen balerinának készültem. Komoly traumát jelentett, amikor aztán szépen induló pályámnak néhány év után véget vetett egy sérülés. Ám az is segített feldolgozni a történteket, hogy kiderült: már áldott állapotban vagyok Zsófival. Kapcsolatunkban azóta is a harmonikus periódusok a meghatározóak.
– Miként került át a hangsúly a balettről a flamencóra a családi „táncrendben”?
– Amikor már nagyon hiányzott a tánc, beiratkoztam egy nyári tánckurzusra, amelyen a legkülönbözőbb stílusokba lehetett belekóstolni. Akkor ragadott magával a flamenco: mozgásrendszerével és fegyelmet követelő, mégis impulzív életérzésével. Sokat segített, hogy a stúdium kapcsán meghívtak a bécsi Compania Flamenca MAAR-ba, ahol egyrészt szólótáncos voltam, másrészt további ismereteket szerezhettem a flamencóról az együtteshez látogató spanyol és más mesterektől. Aztán nem sokkal később bekerültem az egyik leghíresebb spanyol flamencoiskolába, amelyet a spanyol király azért tüntetett ki, mert ott emelték akadémiai szintre a flamenco addig elzárt műfaját. Ami pedig Zsófi lányomat illeti: a balettalapok után nálam kezdte tanulni a flamencót, majd amikor jelentkezett a hat évfolyamos sevillai konzervatóriumba, kapásból felvették a harmadik évfolyamra. A Magyar Táncfesztiválon is látható diplomamunkáját nőnapon, március 8-án mutatta be Spanyolországban. Zsúfolt nézőtér előtt, hiszen már annak nagy híre volt: első külhoni diákként végzett a tradicionális spanyol tanintézetben. Igaz, a témaválasztás is vonzó lehetett: a nő „színei”, vagyis a mai világban folyamatosan változó kihívásokhoz alkalmazkodó szerepei táncban megjelenítve is izgalmas tematikát jelentenek. Ám lányomnak a siker ellenére még várnia kell kicsit a diplomára: I. János Károly király fogja aláírni, akinek elég sűrű a programja.
