A kritikus tömeg

Tisztában vagyok azzal, hogy véleményem ellentétes a most divatos közlekedésszervezési elvekkel. Azzal is egyetértek, hogy biciklizni jó, egészséges. Azt is elismerem, hogy a városokban kerékpározók nagy része sokat elkövet a gépjárművel, gyalogosan és kerékpárral közlekedők békés egymás mellett élésének sikeréért. De sajnos van a kerékpárosoknak egy jelentős hányada, amely úgy viselkedik, mint ha az utakat és a járdákat kizárólag az ő számára építették volna. Mások pedig a közlekedés többi résztvevőjének a rovására aránytalanul sokat követelnek a biciklisták számára. Ezeknek az embereknek az antiszociális viselkedése aztán ellenérzést kelthet a szabályos kerékpározási lehetőségek kiterjesztéséért ügyködőkkel szemben is.

Nem tudom pontosan, hány kerékpáros van Budapesten. De nem hiszem, hogy létszámuk a százezres nagyságrendet meghaladná. Sokan vannak, de azért nem ők a többség. Hanem a gyalogosok és az autókat használó emberek tömege. És ez a tömeg egyre kritikusabb a vélt és valós jogaikért egyre hangosabban és erőszakosabban harcoló, azokat gyakran a többség érdekei ellenében is kikövetelő kerékpárosokkal szemben.

A rendőrség és a média hathatós közreműködésével mára sikerült elérni, hogy a kijelölt gyalogátkelőhelyeken többé-kevésbé biztonságosan lehet közlekedni. Helyette a járdák váltak, ha nem is élet-, de legalábbis nagymértékben balesetveszélyessé az ott száguldó biciklisták miatt. A legtöbb biciklin csengő sincsen, vagy ha van, akkor sem használják. Ha a járdán mégis az útjukba kerül egy védtelen, idősebb gyalogos, egyszerűbb rákiabálni, „menj arrébb, te vén hülye” – és legfeljebb udvariasságból hozzátesznek egy az illető nemére utaló szót.

A radikális kerekezők érdekeinek figyelembevételével módosítani kellene a KRESZ-t. Korlátoznák a gyalogosok és az autók mozgását. A főváros területén csak meghatározott utcákban, tereken közlekedhetnének. Ezeket az úgynevezett autós-gyalogos gettókat kerékpárlánccal és gumibottal kiegészített pumpákkal felszerelt biciklisták őriznék, és általában csak biciklivel hagyhatók el. Gyalogosan csak az távozhatna ezekből a körzetekből, akinek legalább az egyik lába térdtől lefelé hiányzik. Jó pesti gyakorlat szerint természetesen a rokkantságnak nem kell ténylegesen fennállnia. Elegendő, ha azt egy arra jogosult orvos vagy egészségügyi hatóság jó pénzért vagy az erre szakosodott hamisítók valamelyike lényegesen kevesebbért hivatalosan igazolja. Az így kiállított matricát aztán a gyalogos a bal melle fölött köteles viselni, ha a számára tiltott közterületen kíván mozogni.

Az autók számára az elakadást jelző háromszög mellé kötelező tartozékká tennék a kerékpártartó felszerelését. Egy autó csak akkor léphet ki a gettóból a közforgalomba, ha ezen a tartón minden utasa számára legalább egy kerékpár van fölhelyezve. És csak addig közlekedhet a gettón kívül, amíg egy üres fizetős parkolóhelyet nem talál. Oda köteles beállni. Utasai onnantól csak kerékpárral haladhatnak tovább. Öregeknek, óvodásoknak, betegeknek és a fent említett igazolással rendelkezőknek nem kell a biciklire felülni. Ők, ha akarják, tolhatják.

Persze, ha majd a kerékpározó tömeg renitens tagjai megszelídülnek, kritikusak lesznek magukkal szemben is, betartják az írott közlekedési és az íratlan udvariassági szabályokat, akkor minderre semmi szükség sem lesz, és mondanivalóm okafogyottá válik.

Quittner Pál
gyalogos, autós és korábban kerékpáros is