A konkurenciánál látták az ünnepelt színésznőt
Meglepő fotó jutott a birtokába. A képen Janza Kata, aki a Budapesti Operettszínház ünnepelt sztárja éppen elhagyja a nagy konkurens Madách Színház épületét, ahol javában zajlanak a Mary Poppins című musical meghallgatásai.
Kiderült, hogy nemcsak az Elizabeth szerepével sztárrá lett Janza, de több fiatal operettes színész, többek között Kékkovács Mara, Füredi Niki, Szabó Dávid és Bálint Ádám is részt vett a válogatón.
Az Operettben megértően reagáltak a történtekre. - Természetesen a mi színészeink is részt vehetnek a válogatókon, hiszen ez egy nyílt piac. Aztán ha úgy alakul, hogy megkapják a szerepet, akkor majd a színházak egyeztetnek egymással a részletekről – árulta el a sajtófőnök, Ferenczi Orsolya.
Janza Kata is elárulta, nagyon sok szeretettel fogadták a Madáchban, de a szakmai múltja ellenére semmi kivételezésben nem volt része. És ez így van jól.
- Az Operett és a Madách teljesen más típusú musicaleket tart repertoáron, így nagyon jól kiegészítik egymást. Hozzánk is szoktak jönni a nyílt válogatókra máshonnan, mi is megyünk. Sok szeretettel fogadtak, és nekem is ugyanúgy részt kellett vennem a castingon, mint bárki másnak - mesélte Kata, akinek
olyan ismert színésznőkkel kell majd küzdeniea szerepért, mint Oroszlán Szonja vagy Détár Enikő.