A kerítésen túl

Lakner Zoltán

Nem kertelek: Hiller Istvánnak szerintem nincs igaza. A következő mondataival vitatkozom: „Utálom a kerítést, de eddig semmi jobbat nem hallottam. Sokkal szívesebben csatlakoznék egy közös uniós megoldáshoz, de ilyen jelenleg nincs.”

A Heti Válaszban megjelent – előtte egy rádióinterjúban is elhangzó – gondolatoknak a kerítést utáló részével azonosulni tudok. Annál nehezebb elfogadni, hogy ne tudnánk ennél jobbat. Tudunk. Humánus menekülttáborokat az Európai Unión kívül és belül, a lakosságot a feszültségekre felkészítő felelős kormányzati politikát, kellő mértékben finanszírozott, a civil segítőkkel korrekten együttműködő közhivatalokat és rendőrséget, egyáltalán, a feladatait ellátó és nem a helyzetet szántszándékkal súlyosbító államot, valamint a válságot ténylegesen enyhítő nemzetközi törekvések támogatását, szemben az orosz birodalmi törekvések mellé történő besorolással.

Európai megoldás legalább három okból nincs. Az első, hogy az unió menekültekre vonatkozó szabályozása teljesen más helyzetre jött létre, mint amilyen a mostani. A második, hogy az unióban az a rossz, ami a jó is: több dolgot akar egyszerre. Ebben az esetben külső határvédelmet, belső átjárhatóságot, egyúttal emberiességet és segítségnyújtást azoknak, akik erre rászorulnak. Pontosan ezért kérdőjelezhető meg a kerítés, hiszen az csak a kizárásra ad többé-kevésbé választ, de nem törődik azzal, mi lesz a kerítésen kívül rekedt emberekkel és a kerítésen kívülre szorult országokkal. A közös uniós megoldás útjában álló harmadik ok, hogy az olyan politikusok, mint Orbán Viktor, a kerítésépítő, ennek létrejöttét minden lehetséges módon akadályozzák.

A Hiller-féle kerítéses mondatok mögött felfedezhetjük az ellenzéki politizálás tagadhatatlanul nehéz dilemmáját. Ha az ország nagyobb része egy adott ügyben támogatja a kormányt, akkor felvetődhet, hogy az ellenzék egy ilyen markánsan meghatározó kérdésben alulmaradva még távolabb kerülhet a többség megszerzésének lehetőségétől. Nemcsak Hiller Istvánt, hanem például – a menekültügyben keményen a kormányzattal szemben állást foglaló – Gyurcsány Ferencet is foglalkoztatja ez a probléma, amikor azt mondja, beégett az emberek gondolkodásába az egykulcsos adó, ezért lehet, hogy kormányra jutva nem szüntetné meg. Vagy hogy ő ugyan egyetért az azonos neműek házasságával, de ha módja lenne rá, sem vezetné be azonnal e jogintézményt, csak amikor megérik rá a helyzet. Ugyanaz a metódus: néhány témában felzárkózni a többségi nézetekhez, hogy a választók hajlandóak legyenek meghallgatni az ellenzéket más ügyekben.

Csakhogy van ennek egy másik olvasata is. Lehet és kell keresni az ellenzéki politika új elrugaszkodási pontjait, hiszen a kormánypárt megerősödött fölénye a változtatás igényét veti fel. Ám részben éppen azért, mert a kormány számára ma a legfontosabb kérdés a menekültügy (miközben az egykulcsos adó sem vált lényegtelenné), egyenesen az ellenzék identitásának kérdésévé válik, be tudja-e mutatni szemléletmódja markáns eltérését. Ha ez nem sikerül, akkor végső soron az ellenzék létének értelmét kérdőjelezhetjük meg. És akkor aztán senki sem lesz kíváncsi arra, mit mondott volna ez az ellenzék más dolgokról, a kerítésen túl.